Állítólag létezik egy hosszabb és sötétebb verzió is a Mindörökké Batmanből
A múlt hét folyamán Marc Bernardin forgatókönyvíró (Castle Rock, Star Trek: Picard) a Twitterén osztotta meg, hogy értesült egy 170 perc hosszú vágásról Joel Schumacher 1995-ös szuperhősfilmjéből, a Mindörökké Batmanből. A Warner állítólag nem volt biztos abban, hogy a nézőket érdekelné egy sokkal sötétebb és komolyabb változat ebből a filmből.
A Variety azóta egy bennfentes forrásra hivatkozva megerősítette, hogy Schumacher valóban összerakott egy ilyen verziót is. Ennek a nyitányában Kétarc (Tommy Lee Jonest) megszökik az Arkham elmegyógyintézetből, és találhatóak még benne kibővített jelenetek Rébusz (Jim Carrey) behatolásából a denevérbarlangba. A játékidő nagy része ebben a verzióban Bruce Wayne érzelmi és pszichológiai hátterével foglalkozik, ami a Batmanné váláshoz vezetett. Az egyik jelenetben például szembenéz egy embernagyságú denevérrel.
A mozikba került változat a filmből alig több, mint két órás játékidővel bír, és nagyrészt Carrey karakterére, valamint Robin (Chris O’Donnell) bemutatására koncentrál. Ugyanakkor ebben a vágásban is helyet kapott néhány olyan jelenet, ami Bruce érzelmi sérüléseivel foglalkozik, főleg Dr. Chase Meridian (Nicole Kidman) karakterének köszönhetően.
Nagyrészt Jim Carrey akkori sztárstátuszának köszönhetően a Mindörökké Batman az év legsikeresebb filmje volt 1995-ben, 184 milliós bevétellel, ami az inflációt figyelembe véve ma olyan 400 millió körüli összeg lenne. A második Schumacher rendezés, a Batman és Robin azonban már semmilyen fronton nem tekinthető sikernek, és a Chistopher Nolan-féle 2005-ös újraindításig földbe is döntötte a franchiset.
A stúdió képviselői szerint jelenleg nincs szó arról, hogy megjelenne a Mindörökké Batman rendezői változata, és abban sem biztosak, hogy a szalagok használhatóak-e még így 25 év távlatából. Néhány kimaradt jelenet azonban helyet kapott a lemezes kiadások extráiban, és azóta az interneten is megnézhetőek.
Emellett azt is figyelembe kell venni, hogy még ha használhatóak is felvételek, a hangkeverés, a színezés és a filmzene minden valószínűség szerint frissítést igényelne, és Joel Schumacher június óta sajnos nincs közöttünk, hogy felügyelhesse a munkálatokat. Ennek fényében kevés esély van arra, hogy valaha is láthatjuk ezt a terjedelmesebb és más hangulatot képviselő verziót.
(Forrás: Variety)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Batman, Joel Schumacher, Mindörökké Batman