Álomfejtés: A Sandman, mint adaptáció (spoileres kritika)

“Mr Sandman, bring me a dream…”

Minden idők egyik legsikeresebb képregénysorozata, a Sandman – Az Álmok fejedelme végre megérkezett a képernyőnkre, a Netflix jóvoltából. Hogy mi is az a Sandman, milyen lett az adaptáció és mennyire hű az alapanyaghoz, azt most kivesézzük nektek Vera enyhén spoileres írásában. (Erre az adott bekezdés előtt felhívjuk majd a figyelmet.)

Az első Sandman képregény 1989-ben jelent meg a DC leányvállalata, a Vertigo nyomtatásában (ma már DC Black Label), az akkor még feltörekvő író, Neil Gaiman tollából, aki a sorozat és a karakter rajongóival együtt több, mint 30 évet várt egy méltó élőszereplős adaptációra. Az elsöprő sikerű képregényben Gaiman teljesen újraalkotta a DC lapjain egyszer már feltűnt Sandman karaktert, majd létrehozott egy európai folklóron és mitológián alapuló elképesztő fantáziauniverzumot. A képregény már különböző gyűjteményekben kapható, Magyarországon is megjelent, legutóbb a Fumax kiadó gondozásában.

A főhős, Sandman, Morpheus, vagy másnéven Álom a 7 Végtelen egyike, aki az emberiséget szolgálja, csak úgy mint testvérei, Halál, Vágy, Kétségbeesés, Delírium, Végzet és Pusztítás. A nyugati folklórban magyarul „Álommanó”-ként is emlegetett lény az álmok királya, aki eszközei segítségével álmokat és rémálmokat hoz létre, és uralja azokat, valamint feltűnik az emberiség álmaiban. A legenda szerint, ha a Sandman eljön, homokját az emberek szemébe fújva elviszi őket az Álmok Birodalmába.

A történetünkben azonban mikor egy szekta foglyul akarja ejteni Halált, egy félresikerült mágia miatt Álom kerül fogságba csaknem egy évszázadra, ezzel nagy károkat okozva az álmodóknak és Álom királyságának is. Kiszabadulását követően Morpheus első feladata visszaszerezni eszközeit: sisakját, egy zsák homokot és egy különleges rubint, majd helyrehozni a károkat, amelyek raboskodása alatt keletkeztek.

De vajon ki a célközönsége ennek a sötét, ám magával ragadó Álomvilágnak, és megállja-e ma is a helyét ez a történet, 33 évvel az első szám megjelenése után?

Bár a Sandman világa a dark fantasy kategóriájába sorolható, és találkozunk benne furcsábbnál furcsább lényekkel, Gaiman alkotása egyértelműen a felnőtt nézőket szólítja meg, maga a sorozat is 18-as korhatáros besorolást kapott. Az író rendkívül intelligens alkotása a fantáziavilágon belül csupa mély kérdéssel foglalkozik, különösen a Végtelenek és feladataik kapcsán, melyek képesek  komolyan elgondolkodtatni az embert – például, hogy milyen hatással vannak ránk az álmaink valójában, hogyan formálják életünket, vagy hogy hogyan viszonyul az emberiség élethez és halálhoz. Emellett találkozhatunk akár történelmi és mitológiai utalásokkal is. Csupa időtlen téma, melyek a mai napig foglalkoztatnak minket, ezáltal tökéletesen közvetíthetőek napjainkban is.

Pontosan ezt teszi most a Sandman – Az Álmok Fejedelme sorozat, melynek megalkotásában maga Gaiman is aktívan részt vett. Lássuk, mit is kaptunk a várva-várt élőszereplős feldolgozástól.

A történet szempontjából a képregények rajongóinak nem tartogat sok újdonságot az adaptáció – ritkán látunk olyan feldolgozást, ami ilyen hűen követi a képregények lapjait. Ez nyilván Gaiman aktív részvételének az eredménye, így e téren panaszra nincs okunk. Az első évad magába foglalja a Sandman sztori első két felvonását: a ’Prelűdök és Noktürnök’, valamint ’A Babaház’ történetszálait és karaktereit. Szinte elképesztő, ahogy néha szóról-szóra azt halljuk, amit a szövegbuborékokban olvashattunk. A jól ismert történet mellett feltűnik egy-két új jelenet, néhány apró változtatás vagy kihagyás, de ez mind megállja a helyét az adott kontextusban. A legtöbb változtatás talán néhány karakter külső megjelenésében mutatkozik meg, ez azonban semmilyen hatással nincs a sztori alakulására. A képregényekben 1989-ben indult főszálat teljes egészében napjainkba helyezték át az alkotók, ami kapcsán szintén megfigyelhetünk néhány eltérést, ennek ellenére mégis zavartalanul ismerjük meg és élhetjük át a történetet.

A szereplők bemutatkozása egytől-egyik azt mutatja, hogy a casting és a döntések szinte minden esetben tökéletesnek bizonyultak.

Álom / Morpheus nem csak egy szerethető főhős, hanem egyúttal néha hús-vér, már-már emberi karakternek tűnik, aki az őrlődésen és a feladatán keresztül rendkívüli fejlődésen megy át – amit persze mi is nyomon követhetünk. Tom Sturridge valósággal tündököl, mint Morpheus, nem csak a szerep iránti elköteleződése érződik az alakításában, hanem a karakter és a Sandman világa iránt érzett végtelen szeretete és rajongása is, hiszen saját elmondása szerint nagyon sokat jelent neki ez a világ. Ami a külső vonásait illeti, ugyan nem jelenik meg a jól ismert fekete-fehér, vad és feltűnő szerelésében, mégis a valódi Morpheust látjuk benne, amivel maga Neil Gaiman is egyetért. Sturridge nagy rajongó lévén szerette volna, ha a smink és jelmez tökéletesen egyezik a képregényekkel, azonban ez a képernyőn nem igazán működött. „Óriási Sandman rajongó vagyok. Az elején komolyan életre akartam kelteni a képregényben látott képeket. Olyan fehér bőrt akartam, mint a friss géppapír, vad hajat és éjsötét szemeket, amit meg is valósítottunk. Szerintem Neil is egyetért velem – nevetségesen néztem ki. Nem hasonlítottam semmiféle élőlényre, a lényeg pedig, az lenne hogy Morpheus képes legyen teljes mértékben beolvadni az emberek közé. Ez nagyon jó cosplay lett volna, taroltam volna a Comic-Conon. De tanultunk ebből a hibából, és eljutottunk odáig, hogy belenéztünk a tükörbe a többiekkel, és rájöttünk, hogy egyébként is elég sápadt vagyok, a hajam sötét, Neil pedig azt mondta, ha elég mélyen a szemembe nézel, látod benne a kozmoszt. Végül így oldottuk meg.” – mondta.

Fontos megemlíteni Álom magával ragadó hangját is, melyen Tom ugyancsak sokat dolgozott, hiszen a képregények különleges Morpheushoz tartozó fekete szövegbuborékai megkövetelik azt a hangot, amit szinte hallunk olvasás közben. „Egyszer rászóltam, hogy ne legyen olyan Batmanes, mert a legelején kicsit suttogósra vette a figurát. Ez konkrétan az első napon történt.” – nyilatkozta Neil Gaiman. Végül aztán minden a helyére került. Olyannyira, hogy a sorozat mellé elkészült a The Sandman: Dreamcast, ami egy 28 perces podcast, melyben Gaiman mellett a sorozat néhány szereplője kalauzol el minket az Ámok Birodalmbába, ezzel segítve a könnyed elalvást. Mi már hallottuk, és a maximális élményért mindenképpen ajánljuk azoknak, akik egy kicsit is tudnak angolul. A szereplők nem csak a sorozatban tesznek ki magukért, hanem ebben a projektben is – egészen különleges élményt nyújtva a rajongóknak és álmodóknak. Elérhető bármelyik podcast szolgáltatónál.

A végtelenek közül megjelenik még Halál, Vágy és Kétségbeesés is, ám utóbbi csak pár percre tűnik fel a képernyőn.

Halál epizódja és karaktere nagy közönségkedvenc, így elsőre sokan hangot adtak annak, hogy külső tulajdonságait tekintve Kirby Howell-Baptiste talán nem volt a legjobb választás a szerepre, ám végül bebizonyította, hogy ez bizony tévedés. Ugyan mi is szívesen láttuk volna az ikonikus spirál szemhéjtust, de Halál egészen magával ragadja a nézőt, ahogy azok a kérdések és gondolatok  is, melyeket felvet a 6. epizódban. Arról nem is beszélve, hogy a színésznő is olyan nagy rajongója a képregényeknek, hogy a titkos casting folyamat alatt már a neki kiadott sorokból tudta, hogy melyik szerepre pályázik.

Vágy szintén nagy népszerűségnek örvend, és ezesetben is kifogástalan választásnak bizonyult a non-bináris Mason Alexander Park. Fontos megemlítenünk, hogy Vágy karaktere a képregényben is leszögezi, hogy soha nem testesít meg egy nemet sem, így érthető módon egy ezzel tökéletesen azonosulni képes színészt választottak a szerepre. Ugyan ebben az évadban még nem látjuk sokat, mégis belopja magát a néző szívébe akár ellenszenvet váltva ki belőlünk, akár szimpátiát.

Lucienne (eredetileg Lucien), az Álmok királyságának könyvtárosa és Álom hűséges szolgája merőben eltér képregényes megjelenésétől, ám egy végig szórakoztató, őszinte, pozitív szereplő – csakúgy, mint az eredeti történetben, így egyáltalán nem feltűnő vagy zavaró ez a változtatás. Vivienne Acheampong megértette a feladatot, és szerethető karaktert formált meg.

Johanna Constantine, a démonvadász, a sorozatban nőként tűnik fel, mint a jól ismert John Constantine leszármazottja. A karakter nem sokban tér el az eredetitől, Jenna Coleman pedig az ősét, Lady Johanna Constantinet is megformálja egy későbbi epizódban – nem kevesebb sikerrel. Itt egészen egyszerű magyarázatot kaptunk a cserére: a műsor nem kapta meg a jogokat John Constantine karakteréhez. A figura kedvelőinek azonban egyáltalán nem kell csalódniuk, hiszen ha John nem is tűnik fel, Johanna legalább annyira szórakoztató és habitusában is kísértetiesen hasonló.

Lucifert, akit egy másik sorozatban is láthatunk a Netflixen, ezúttal Gwendoline Christie alakítja. Az eredetileg David Bowie-ról mintázott karaktert mindenki jól ismeri, mint a Pokol ura, ezúttal azonban egy egészen komoly és szó szerint pokoli Lucifert láthatunk – egy igazán friss és érdekes verziót, melyet Gaiman szintén jóváhagyott.

John Dee szerepét A Wonder Womanben Árészt alakító David Thewlis játszotta, és bár a külseje nem pontosan olyan őrült és rémisztő, mint a képregények lapjain – a színész mégis telitalálatnak bizonyul a szerepre, és reméljük, hogy feltűnik még több DC adaptációban is a jövőben.

Természetesen a kiemelt szereplőkön kívül is láthatunk mindenki mást, aki csak feltűnik az első két felvonásban, beleértve Káint és Ábelt, valamint Rose Walkert, aki kifejezetten fontos lesz majd az Álmok Világában, és persze a Korinthoszit, a szökött rémálmot – aki mintha egy az egyben a képregények lapjairól lépett volna elénk. Külön említést érdemel még Mátyás (Matthew), a holló, akinek a társaságát szinte végig élvezhetjük, ezzel különös humort csempészve az egyébként komédiától távol álló történetbe.

A szereplők tehát kiváló választásnak bizonyulnak, azonban amivel a készítők még egy lapáttal tudtak dobni az élményre, azok a jelmezek és vizuális effektek. Minden kosztüm kifogástalan, képregényhű és tökéletesen tükrözi a karakterek világát, képregényes hátterét. Érdemes figyelni Morpheus megjelenését, hiszen különleges, szinte királyi, ugyanakkor képes teljesen beolvadni az emberek közé. A történelmi jelmezek a 6. epizódban pedig talán az egész évad legérdekesebb darabjai Lucifer kosztümjei mellett.

Ami pedig a vizuális effekteket illeti, már az első jelenettől úgy tárul elénk az Álmok Birodalma, mintha egy nagy költségvetésű mozifilmet néznénk. Ez a színvonal kicsit sem csökken az epizódok előrehaladtával, így a néző méltán érezheti úgy, hogy tényleg Morpheusszal tart az Álmokba, vagy éppen a Pokolba. Nem is beszélve arról, hogy a különleges lények is belopják magukat a szívünkbe, legyen az Mátyás, a holló, Gregory, vagy Goldie, a vízköpő vagy Mervyn, aki az Álmok Világának gondnoka, és egyébként egy sütőtök. (Külön érdekesség, hogy Merv hangját eredetileg Mark Hamill kölcsönözte.) A Netflix Magyarország Instagram oldalán meg is nézhettek néhány kulisszák mögötti képet a forgatásról.

A csodálatos látványelemeken már csak David Buckley zeneszerző munkája dobhatott egy egészen nagyot. Bár a sorozathoz nem készült főcím, az első jelenetben felcsendül a „The Kingdom of Dreams”, ami a Sandman főcímdalául szolgál – és behunyt szemmel is elvarázsol, mondhatni elrepíti a nézőt az Álomvilágba. Buckley remekül vette fel a fonalat nem csak a Sandman univerzumával, hanem a karakterek tulajdonságaival és mondanivalójával. Remek példa erre az „A Kind Word and a Friendly Face”, mely Halál történetszálához kapcsolódik és képes akár könnycseppeket is csalni az arcunkra. A teljes filmzene elérhető a WaterTower Music YouTube csatornáján.

A Sandman világába újonnan érkezőket tehát bőven van, ami el fogja kápráztatni, azonban az eredeti mű kedvelőinek szemet szúrhat néhány alapvető különbség a képregények és a sorozat között. Ugyan ahogy az már fentebb említésre került, a történet (és sokszor a szereplők szövege) sok újdonságot nem tartogat a képregényrajongók számára, vannak azonban más szempontok, amelyek talán igen. Ezekből szedtünk össze néhányat. (Ez a bekezdés spoilereket tartalmazhat!)

• Diverzitás: a közösségi médián nagy port kavart, hogy néhány karaktert teljes egészében megváltoztattak (már ami a külső tulajdonságaikat, vagy éppen a nemüket illeti), és ahogyan azt néhányan megfogalmazták, a Netflix „beleerőltette” a diverzitást a sorozatba. Tény és való, hogy példának okáért Lucienne, Lucifer, Constantine, Rose Walker és családja is változtak, de ez mit sem ront a színészi játékon, a történet alakulásán vagy a karakterek tulajdonságain. Fontos továbbá megemlíteni, hogy a Sandman világa már a kezdetektől figyelmet fordított és nyitott volt a kisebbségek és a diverzitás felé – ez teljesen alapvető és világos volt a képregényekben, így végül a sorozatban ez egyáltalán nem érződik erőltetettnek – legalábbis nem mindenki számára.
• DC utalások: Természetesen Neil Gaiman is érdekelt a DC univerzumban, így a Sandman lapjairól sem maradtak le a Vertigo karakterei mellett például az Igazság Ligája tagjai. A DC multiverzum jelenlegi helyzete, a szolgáltatók és szerzői jogok miatt azonban ez most sajnos teljesen kimaradt a sorozatból. Mi talán ezt sajnáljuk a legjobban.
• Történetszálak: néhány karakter története és kapcsolatai csak az időbeli eltolódás miatt változtak (1989-ben Unity Rose Walker nagyanyja, míg most a dédnagyanyja), ám aki jól ismeri a képregényeket, az felfedezhet néhány apróbb, nem nagy jelentőséggel bíró különbséget az első két felvonásból: Rosemary, aki John Dee segítségére siet egy fuvarral csúnya véget ér a képregényben, míg a képernyőn megússza a találkozót; Ethelt hamarabb megismerjük a sorozat történetében, halálának körülményei pedig merőben mások; Lucifer még egymaga uralja a Poklot, míg a képregényben már hárman osztják meg ezt a hatalmat, a párbajban pedig nem Lucifer az aki kiáll Morpheus ellen, hanem maga a démon, Choronzon; Rose Walker a képregényben édesanyjával utazik Nagy-Britanniába, hogy megismerje immáron dédnagyanyját, Unityt, ám a sorozatban Lyta Hall kíséri el őt, akit a füzetekben egy másik történet részeként ismerünk meg.

Hogy az ilyen és ehhez hasonló változtatások zavarják-e a nézőt, az persze szubjektivitás és egyéni ízlés kérdése is. A szereplők és az elmesélt történet mindezek ellenére pontosan ugyanazt adják át, ezzel maga az alkotó Neil Gaiman is teljes egészében meg van elégedve. Új nézőként pedig ezektől eltekintve teljesen átadhatjuk magunkat a Sandman univerzumának és az izgalmaknak.

Külön említést érdemel még Morpheus és Hob Gadling történetszála a 6. rész második felében, ami legalább annyira érdekes és lenyűgöző, mint a képregények lapjain. Az egész epizód felépítése és mondanivalója magával ragadó, a cselekmény pedig nagyszerűen vezeti fel a két barát találkozóját minden évszázadban. Mivel azonban a sorozat idővonala szerint Álom 1989-ben még raboskodik, a végső találkozó késik egy kicsit – ami abban a pillanatban egészen szívet melengető.

Apropó, szívet melengető: a vizuális effekteknek köszönhetően csupán pár perc szereplés után a szívünkbe zárta magát Gregory, a vízköpő, majd Irving, vagyis Girving, vagyis Goldie, a vízköpő bébi.

A 10 epizód hullámvasútja és kalandjai után pedig még egy meglepetést tartogatott a nézők számára a Netflix: egy titkos 11. epizódot! Ebben a két részes ráadásban a képregények 17. és 18. számának közkedvelt történeteit láthatjuk megelevenedni, szinte szóról szóra: ’Az ezer macska álma’ egy animált sztori, melyben Tom Sturridge kölcsönzi a hangját a macska képében feltűnő Álomnak is. Érdekesség, hogy mellette felcsendül még Neil Gaiman, Sandra Oh és James McAvoy hangja is, aki egyébként Morpheus hangját kölcsönözte az első Sandman hangoskönyvben. Megismerhetjük még Calliope, a múzsa történetét, és Álommal közös múltját is – mindenképp érdemes tehát az extra epizódra is időt szánni.

És hogy számíthatunk-e második évadra? A bejelentés még várat magára, ezért ezt még korai megmondani. Gaiman szerint mivel a projekt igen drága volt, a Netflix mindenképp vár néhány hetet, hogy meglássák, érdemes-e befektetni egy újabb évadba. Ami biztos, hogy a Sandman már az első héten óriási siker lett, 127 millió órányi megtekintéssel, valamint remek értékelésekkel az imdb és a Rotten Tomatoes felületein is. Az alkotóknak arra az esetre is van tervük, ha esetleg a Netflix nem újítja meg a sorozatot további évadokra – amire reméljük nem kerül sor, hiszen a képregények még megannyi fantasztikus történetet tartogatnak a számunkra, melyeket ilyen minőségben mi is szívesen látnánk még a képernyőinken.

        A Sandman: Az álmok fejedelme képében tehát egy méltán sikeres, az alapanyaghoz kellőképpen hű adaptációt kaptunk, ami nem csak az egyik legjobb (ha nem a legjobb) DC sorozat, de sikeresen teljesíti küldetését: három évtizeddel később is képes közvetíteni azokat az értékeket és üzeneteket álmokról, vágyakról, életről és halálról, melyeket annak idején.

5/5

A Sandman – Az Álmok Fejedelme elérhető a Netflix kínálatában!

Írta: Vera

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: Neil Gaiman, Netflix, Sandman, sorozat, Vertigo