DC Magyarország

Minden, ami DC!

Így reagáltak Az igazság ligája szereplői a Snyder Cut bejelentésére

Oszd meg a cikket másokkal is:

Zack Snyder szerdán egy élő bejelentkezésben adta a világ tudtára, hogy jövőre megjelenik az Igazság ligája régóta áhított “Snyder Cut” verziója. A bejelentés után természetesen “felrobbant” az internet, és a közösségi oldalak az ünneplő rajongóktól voltak hangosak. Néhány híresség is gratulált Zack Snydernek, köztük Deadpool szülőatyja, Rob Liefeld, a Daredevil sorozat Wilson Fiskjeként is ismert Vincent D’Onofrio vagy David Ayer, akinek ugyebár szintén van egy DC filmje, amiből nem az eredetileg tervezett verziót láthattuk.

Természetesen a “ligatagok” sem mehettek el szó nélkül a fejlemények mellett, hiszen a kampányból is kivették a részüket. Élükön Jason Momoával, aki talán mindenkinél lelkesebben hangoztatta a Snyder Cut létezését eddig, tegnap pedig az Instagram oldalán mondott köszönetet: “Végre megtörténik. Fény derült az igazságra. Aloha mindenkinek, aki hozzájárult, hogy ez megvalósuljon. A rajongóknak is. Szeretünk titeket.”

Henry Cavill, aki egyébként Zack élő bejelentkezésében is részt vett, a saját oldalán is megosztotta a hírt. “Hölgyeim és Uraim, végre megtörtént. A Snyder Cut jövőre megjelenik! Tudom, hogy két tábor létezett az egész dolog körül, és akörül, hogy megvalósul-e valaha. De ne feledjétek, mindannyian több Igazságligát kapunk, ez egy győzelem mindenki számára. Úgyhogy legyetek kedvesek egymással. Gratulálok, Mr. Snyder!”

Ray Fisher szintén nagyon lelkesen támogatta a mozgalmat, így nem meglepő, hogy tegnap is az elkötelezettségéről tett tanúbizonyságot, amikor minden bejegyzést törölt az Instagram profiljáról, és csak a Snyder Cut plakátját hagyta ott egy rövid szöveg kíséretében: “Azoknak, akik küzdöttek. Azoknak, akik hittek. Köszönöm.”

Ben Affleck a maga szűkszavú módján először csupán a 2021-es évszámot és a #ReleaseTheSnyderCut hashtaget fűzte egy Instagram bejegyzéséhez, amelyben kiposztolta a plakátot. Majd pedig meglepő módon egy videoüzenetet küldött Kevin Smith podcastjébe, amiben megköszönte a rajongóknak a kitartást,és örömét fejezte ki, amiért elismerik Zack munkáját és bemutatják azt a filmet, amit ő szánt a közönségnek.

Gal Gadot egyelőre nem tett közzé ezzel kapcsolatos bejegyzést, Ezra Miller pedig egyik közösségi oldalon sincs fent, így tőle nem igazán számítunk online véleménynyilvánításra.

Joe Manganiello hozzátette az egészhez, hogy a film az eredeti stáblistás bónuszjelenettel érkezik, ami a bejegyzésében használt hangulatjelek alapján Affleck Batmanjéhez és az általa játszott Deathstroke-hoz kapcsolódik.

Ray Porter egy Darkseid figurát ábrázoló képpel jelezte, hogy bizony rá is számíthatunk a karakter hangjaként.


A filmről egyelőre annyit tudni, hogy valamikor 2021-ben fogják bemutatni az HBO Maxon vagy maratoni hosszúságú, négyórás filmként, vagy hatrészes minisorozat formájában.

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük