DC Magyarország

Minden, ami DC!

KRITIKA: Stargirl 1. évad, 1-3. rész (2020)

Oszd meg a cikket másokkal is:

Már több, mint tíz éve éljük a képregényadaptációk aranykorát, évente több film és sorozat képviselteti magát a műfajban, magától értetődő módon váltakozó minőségben. Ebben a hatalmas dömpingben néhány produkció okosan megpróbál kitűnni a tömegből, és visz valamilyen csavart a zsánerbe. Erre jó példa a Titans sorozat a maga bevállalós, korhatáros világával, a Doom Patrol a különc hőseivel és gonoszaival, a percenként történő váratlan meglepetéseivel, a negyedik falat porrá romboló humorával és a változatos agymenéseivel, de ide sorolható a képregényfilmre csak nyomokban emlékeztető, és talán ezért is zseniális Joker film is.. Aztán olyan címeket is találunk bőven, amelyek úgymond megelégszenek a képregényes műfaj alapértelmezett eszköztárával, és egy hagyományos, vegytiszta szuperhőstörténetet mesélnek el nekünk. Ilyenek az Arrowverzum sorozatai és sajnos Az igazság ligája azon verziója sem tudott felmutatni ennél többet, amit a moziban láthattunk , ami a maga módján szórakoztató és nyögvenyelősen, de működőképes volt ugyan, csak árnyalja az összképet a tudat, hogy ennél sokkal több lett volna eredetileg. A szótári definíció szerinti szuperhőskalandok sorát bővíti a DC Universe legújabb élőszereplős sorozata, a Stargirl is, és mivel a promók és az első kritikák alapján pontosan ezt vártuk tőle, nem kapcsoljuk ki csalódottan a tévénket.

A tizenéves Courtney Whitmore (Brec Bassinger) új városba költözik édesanyjával (Amy Smart), a mostohaapjával (Luke Wilson) és annak fiával, ahol természetesen előtte állnak olyan kihívások, mint például a beilleszkedés az új iskolai közösségbe és barátok szerzése. A háttérben azonban komolyabb szálak is szövődnek, Courtney mostohaapja ugyanis egykoron a Justice Society of America szuperhőscsapat egyik tagjának, Starmannek volt a szárnysegédje, azonban a csapattagok halálát követően ő is felhagyott a hősködéssel évekkel ezelőtt. Természetesen nem kell sok idő ahhoz, hogy Courtney rájöjjön erre a titokra, ráadásul Starman ikonikus fegyvere, az önálló személyiséggel rendelkező kozmikus pálca is őt választja új gazdájának, ezzel kezdetét veszi egy új szuperhős pályafutása, Patnek (Wilson) pedig újra szárnysegéd szerepben kell bizonyítania, ezúttal a nevelt lánya mellett. A veszélyről és állandó fenyegetésről pedig a gonoszokból álló Injustice Society nevű csapat gondoskodik.

A Stargirl olyan ártatlan és kedves, hogy szinte nem fair belerúgni. Geoff Johns annak idején egy “családi szuperhőskalandként” írta le a sorozatot, és mivel ő a karakter szülőatyja, valamint a most taglalt feldolgozás alkotója is, pontosan tudja, hogy mit beszél. Ez a sorozat minden motívumot és kötelező szöveget átemel, ami ezt a zsánert jellemzi (“A kosztüm azért van, hogy megvédjük, akiket szeretünk”, és ez csak egy példa a sokból), ezáltal elkerülhetetlenül sablonossá válik, legalábbis ami az alaptörténetét és a párbeszédeket illeti. Amikor épp nem szuperhősös akciókat látunk a képernyőn, akkor sűrűn csipogna a klisémérőnk, ha lenne olyanunk. Csak, hogy szemléltessem is ezt az állítást valamivel, Courtney új gimijében pár jelenet alatt mindent megkapunk, amit a több tucatnyi hasonló témájú filmben és sorozatban láttunk már. A népszerű csajt, aki a szűk körén kívül mindenkivel undok és nagyképű, a pasiját, aki mit ad isten a suli valamilyen állatról elnevezett focicsapatának nagymenője, és onnan ismerjük fel, hogy rá van olvadva a focicsapat dzsekije, nincs az az isten és az a kánikula, hogy anélkül lássuk őt vagy a haverjait. De itt van még a kötelező menzás jelenet is, ahol a “lúzereknek” külön közös asztaluk van, a dzsekis fiúk pedig labdával dobálóznak és kötekednek azokkal, akiken nincs csapatdzseki, biztosítva ezzel a helyüket a tápláléklánc csúcsán. És ennél nem sokkal eredetibb az a szál sem, ahol Courtney családi életébe nyerünk betekintést, az idegesítően nagyokos öcsitől a munkájában törtető anyukán át a lazáskodni és haverkodni próbáló mostohaapáig. Azt azért mindenképp le kell szögezni, hogy utóbbi két karakter minden sablonossága ellenére is működik, hála Amy Smart és Luke Wilson karizmájának és rutinjának. Ami pedig a főszerepben látható Brec Bassingert illeti, ő is abszolút helytáll a szerepben, kellően bájos és szerethető, és a poénos beszólások időzítéséhez és előadásához is jó érzéke van. Stargirl képregénnyel sosem volt dolgom, így ebből a szempontból nem tudom nézni az alakítását, de önmagában értékelve azt mondom, hogy jó választás volt a szerepre, könnyedén eladja a figurát.

A klisés sztorielemekért pedig kárpótolnak minket az imént is említett szuperhősös akciók, amelyek szórakoztatóra, látványosra és ötletesre sikerültek, és bár a gonosztevőink egyelőre nem mutatnak fel többet, mint az Arrowverzum ügyeletes rosszfiúi, panasz őket sem érheti. Hozzák, amit megkövetel ez a műfaj, ráadásul a Brainwave nevű gonosz egész fenyegető és hatásos, őt tudom leginkább kiemelni a többiek közül, legalábbis az első három epizód alapján.

Összességében a Stargirl egy ízig-vérig családbarát szuperhősmenet, aminek előnyére válik, hogy nem is akar ennél több lenni. A fiatalabb nézők számára magabiztosan tudom ajánlani, és azt sem zárom ki, hogy ezután a sorozat után lesznek kislányok, akik Stargirlnek akarnak majd öltözni Halloweenkor vagy farsangkor. A szuperhősműfajban jártas nézőknek nem sok újat szolgáltat a sorozat, azt leszámítva, hogy ezeket a karaktereket nem igazán, vagy egyáltalán nem láttuk még élőszereplős feldolgozásban. Aki rászánja magát a nézésére, valószínűleg nem fogja megbánni, hiszen a sorozat mindvégig nyílt lapokkal játszott, azt adja, amit az ember vár tőle. Ugyanakkor azokat is megértem, akiknek mindez nem hozta meg a kedvét. Napjainkban ugyanis tucatszám érkeznek az érdekes, és gyakran elképesztően magas minőséget képviselő sorozatok, nem csak a képregényes műfajon belül, hanem minden létező zsánerben és témában, így a nézőnek nagyon meg kell válogatnia, hogy mire szánja rá az értékes idejét, és melyik potenciálisan zseniális címet hanyagolja el egy másik hasonló kaliberű produkció javára. Ebben az egyszerre áldott és átkozott helyzetben megeshet, hogy sokaknál kimarad a Stargirl a néznivalók terjedelmes listájáról, de akiknél felfér a programok közé, azok egy ártalmatlan, feelgood szuperhőssztorival lesznek gazdagabbak, ami olyan, mintha egy mozgó arany- vagy ezüstkori képregényt néznénk a képernyőn.

A Stargirl május 19-én veszi kezdetét az HBO GO-n, magyar felirattal, és heti rendszerességgel érkeznek majd az új epizódok.

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük