DC Magyarország

Minden, ami DC!

KRITIKA: Wonder Woman 1984 (spoilermentes)

Oszd meg a cikket másokkal is:

Nem néztem utána, de szerintem a Wonder Woman 1984 tartja az egy filmre eső premierdátumváltoztatások rekordját, hiszen már a koronavírus járvány előtt is tologatták a bemutatóját, amire a pandémia csak rátett egy jókora lapáttal. Aztán Amerikában tavaly karácsonykor megjelent az HBO Maxon illetve néhány üzemelő moziban, most pedig húsvétra mi is megkaptuk a második amazonkalandot, hogy más lehetőség híján az otthonunk kényelmében megnézhessük.

A WW84-ről igencsak megoszlanak a vélemények, egyaránt emlegetik kiváló alkotásként és végignézhetetlen borzalomként is, az igazság pedig, ahogy legtöbbször, valahol középen keresendő. Ez a film több aspektusában remekül működik, de bőven van olyan is, amiben nem igazán. Essünk túl a negatívumokon. Az, hogy a cselekményt a 80-as évekbe helyezték, leginkább azt a célt szolgálja, hogy ne kelljen válaszokat keresni arra a kérdésre, hogy hol vannak a Ligatagok, amikor ekkora veszély fenyegeti a világot. Ez a döntés amúgy adja is magát, hiszen a világháborús első rész után már nem lepődünk meg azon, hogy Dianát a múltban látjuk akciózni. Ráadásul a 80-as évek iránti nosztalgia a popkultúrában mostanában nem hogy alábbhagyott volna, hanem egyre erősödik, egy csomó film és sorozat tekint vissza erre az évtizedre. A WW84 ezen a fronton sajnos csak közepesen teljesít, mert ugyan a film eleji szuperhősmontázs és a plázás jelenet tökéletes 80-as évek hangulatot áraszt, de a későbbiekben ebből nem sok marad, az egyiptomi jeleneteknél pedig konkrétan semmi.

A másik legnagyobb problémám a filmmel Steve Trevor visszatérése. Azt ugyebár a marketingkampány az első másodperctől fogva büszkén felfedte, hogy Diana első világháborús szerelme újra felbukkan, a “hogyanját” azonban nem árulták el. Most pedig, hogy már tudom, kicsit visszasírom azt az időt, amikor még csak találgattam. Meggyőződésem, hogy a történet fő motívuma és üzenete, vagyis a vágyak/kívánságok és az áldozathozatal ezek eléréséért, akkor is működtek volna, ha kihagyjuk Steve visszatérését. Arról nem is beszélve, hogy a karakter “feltámadása” olyan korlátokba ütközik, amelyek a történet folyásával egyre inkább eltűnnek, mi pedig próbálhatjuk keresni a logikát, de hiába. Spoilerek nélkül ez nehezen kifejthető, a lényeg, hogy olyan dolgok történnek a filmben, amelyek mellett Steve feltámasztása nem kéne ilyen körülményes legyen, és ezek a logikátlanságok zavarják a film élvezhetőségét.

Emlékeztek az első rész abszolút fénypontjára, amikor Diana egyszercsak ledobva a kabátját kirohan a csatamezőre a Senkiföldjén, és átvág egy áthatolhatatlannak tűnő tűzvonalon, hogy megmentsen egy falunyi ártatlan embert? Persze, hogy emlékeztek. Ezt a jelenetet sajnos nem sikerült űberelni a WW84-ben, de a készítők mellett szól, hogy nem is próbálták meg “remakelni,” mert ebben a műfajban erre is láttunk már rossz példát, lásd Quicksilver kvázi ikonikus jelenetét az Eljövendő múlt napjaiban vs ugyanezt hosszabban és erőltetettebben az Apokalipszisben. Az akciójelenetek közül talán az egyiptomi csörte a legemlékezetesebb, a film elején látható montázs pedig annyira feelgood és szórakoztató, hogy ezért ég bele a tudatunkba. Amiben pedig ez a film osztozik az első résszel, hogy itt is az este sötét homályában zajló végső “boss fight” a legkevésbé jó akciójelenet.

Ennyit a rossz dolgokról, most már rátérhetünk a pozitívumokra, mert azokból is van bőven. Gal Gadot természetesen még mindig maga a tökély ebben a szerepben, továbbra is olyan, mintha nem is kellene színészkednie Diana életre keltéséhez, egyértelműen bérelt helye van a tökéletesen castingolt szuperhősök között, de ezt öt éve tudjuk már. A képregényfilmek gyakori sajátossága a felejthető, semmilyen gonosztevő, a WW84 pedig sikeresen képez kivételt ebben a “szabályban,” pedig rögtön két rosszfiúval is betámadja Diana nyugodt hétköznapjait, ami általában szintén nem szokott jól sikerülni. Kristen Wiig Barbara Minervája is egy érdekes és működőképes karakter, és a színésznő kisugárzása is sokat dob rajta, Pedro Pascal pedig Max Lordként hajlamos elvinni a showt a lányok elől. Sokan szidják az ő játékát, mondván hogy túltolja a szerepét és ripacskodik, de szerintem pont megmarad azon a határon, amikor ez a harsány figura még nem megy át kínosba, és egy egészen emberi gonosztevővel gyarapítja a műfajt, akinek a drámája és karakterfejlődése egészen megható is tud lenni.

Ez a film nem egy Snyder Cut a rajongók kiszolgálását illetően, de néhány fanservice pillanatot azért kapunk. Egyrészt Patty Jenkins megoldotta azt, ami szinte lehetetlen volt, és úgy tisztelgett Wonder Woman karakterének múltja előtt az egyik jelenetben, hogy az ne legyen ciki mai szemmel. Illetve van még a film végefelé egy jelenet, ahol a zene sokat dob a hangulaton, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy az nem egy szép pillanat, de persze ellőni ezt sem szeretném, aki látta a filmet, tudja miről beszélek.

A WW84 tehát egy abszolút vállalható szuperhősmozi, ami talán kicsit hosszabb a kelleténél, a választott korszakát felemás sikerrel mutatja be, és a története néha mellőzi a logikát, de ezek ellenére szórakoztató, olykor megható, és a karakterek terén is jó munkát végez. A kedvenceim közé nem kerül, de az nincs kizárva, hogy időnként újranézem, ha ki szeretnék kapcsolódni két és fél órára. Soha rosszabbat.

A film április 1 óta elérhető az HBO GO kínálatában, magyar szinkronnal és felirattal egyaránt.

(Írta: Genzo)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük