A kritikusok is megírták rövid véleményeiket a Snyder Cutról
Az év egyik legjobban várt filmjének megvalósulása mondhatni teljes mértékben a rajongók érdeme, amire korábban még nem volt példa a történelemben. A csalódást keltő 2017-es változat után az emberek tömegesen elkezdték követelni a Zack Snyder által készített, eredeti verziót Az igazság ligájából, amit Snyder Cutnak kereszteltek. Most pedig itt vagyunk szűk 4 évvel később, és csak napok választanak el minket attól, hogy megnézzük, miért is zajlott a kampány éveken keresztül. A sajtó képviselőinek velünk ellentétben nem kellett csütörtökig várniuk, már megnézhették a 4 órás eposzt, és mielőtt nyilvánosságra hozzák a teljes kritikáikat, a közösségi oldalakon fogalmaztak rövid véleményt a látottakról. A bejegyzéseket elolvasva azt látjuk, hogy megérte a többéves küzdelem ezért a filmért, mert egy monumentális és epikus szuperhőstörténettel gazdagodtunk, ami persze korántsem tökéletes. A továbbiakban szokásunkhoz híven szemezgettünk párat ezekből a posztokból.
#ZackSnydersJusticeLeague is truly epic. Superior to the 2017 version in every way. Amazing action and score. Every character shines and story arcs follow through from MOS and BvS. Can’t believe this exists. Incredibly satisfied and so, so worth the wait. #RestoreTheSnyderVerse pic.twitter.com/ioDQTvn9ic
— Fico (@FicoCangiano) March 14, 2021
“A #ZackSnydersJusticeLeague igazán epikus. Minden téren felsőbb rendű, mint a 2017-es verzió. Kiváló akciók és filmzene. Minden karakter ragyogó, és a történetszálak kapcsolódnak az Acélemberhez és a Batman Superman ellenhez. Nem hiszem el, hogy ez létezik. Hihetetlenül elégedett vagyok, és annyira, de annyira megérte a várakozást,” ad hangot lelkesedésének Fico Cangiano elismert kritikus.
I watched (multiple times) #ZackSnydersJusticeLeague!
— BD (@BrandonDavisBD) March 14, 2021
The movie is EPIC. The characters just matter more. They have purpose and emotion. The villains are intimidating. Cinematography is beautiful. It's EXCITING!
It's hard to believe anyone thought this story should be canned. pic.twitter.com/V7Au2gt6c5
“Többször is megnéztem a filmet! Egyszerűen EPIKUS. A karakterek jelentősebbek. Vannak céljaik és érzéseik. A gonoszok fenyegetőek. A fényképezés gyönyörű. Nagyon IZGALMAS! Nehezen hiszem el, hogy bárki azt gondolta, jó ötlet kukázni ezt a sztorit,” írja a ComicBook.com szerzője.
#ZackSnydersJusticeLeague: At 4 hours in length, the movie is an improvement, has space to breathe, and gives plenty of time to character backstory. Yet, it’s mostly the same story as the theatrical version, still a grandiose vision and well, 4 hours long.
— The Voice Of Reason™ 📽🎞📺 (@YrOnlyHope) March 14, 2021
“A 4 órás játékidő miatt a film szintet ugrott, a történet hagy teret arra, hogy levegőt vegyünk, és bőven szán időt a karakterek hátterére. Ettől még nagyjából ugyanaz a sztori, csak egy grandiózusabb vízió,” összegzi a látottakat a The Playlist szerzője.
#ZackSnydersJusticeLeague does indeed exist, I seen it THREE TIMES now, & IT IS FREAKIN' AWESOME! I had an absolute blast watching each time & shocked at just how good it actually is and how well it plays! Action packed, it hits all the beats & that @Junkie_XL score is straight🔥 pic.twitter.com/UgFW1Le9kA
— Umberto Gonzalez (@elmayimbe) March 14, 2021
“A #ZackSnydersJusticeLeague tényleg létezik, én már HÁROMSZOR láttam és KICSESZETTÜL KIRÁLY! Abszolút odavoltam érte minden alkalommal, és sokkolt, hogy mennyire jó lett! Akciódús, minden téren telibe talál és Junkie XL zenéje nagyon ottvan,” áradozik Umberto Gonzalez, a The Wrap kritikusa.
I can now say that I have watched #ZackSnydersJusticeLeague and it is far superior to the original theatrical version. Rich character development, much better action, a coherent story & some terrific badass moments. Definitely a long watch, but I never felt tired of it. Well done pic.twitter.com/QXyQLdUApv
— Erik Davis (@ErikDavis) March 14, 2021
“Végre elmondhatom, hogy láttam a Snyder Cutot, és mérföldekkel jobb, mint a mozis verzió. Gazdag karakterépítés, sokkal jobb akciók, egy koherens történet és néhány nagyon badass pillanat. Vitathatatlanul egy hosszú film, de egyáltalán nem untam,” olvashatóak a Fandango kritikusának szavai.
#ZackSnydersJusticeLeague is DC’s Lord of the Rings. Simple as that.
— Sheraz Farooqi (@SherazFarooqi_) March 14, 2021
Epic and grand, JL is led by great performances, especially from Ray Fisher.
With an amazing score by Junkie XL and Snyder’s eye for directing, @SnyderCut is every DC fan’s dream movie come to life. #SnyderCut pic.twitter.com/DLerGt5WNS
A THR szerzője is szuperlatívuszokban ír a látottakról. “A #ZackSnydersJusticeLeague a DC Gyűrűk urája. Ilyen egyszerű. Epikus és grandiózus, tele remek alakításokkal, főleg Ray Fisher részéről. Junkie XL zenéjével és Snyder rendezői tehetségével, a Snyder Cut minden DC rajongó valóra vált álma.”
#ZackSnydersJusticeLeague is not a good movie. Like the other version of the film, it has many problems. There are, however, things about it that play better. And, it now looks like the work of a single director with a defined style. But it remains not a good movie.
— Chris E. Hayner (@ChrisHayner) March 14, 2021
Természetesen nem csak pozitív visszajelzések érkeztek Snyder rendezésére. “Ez nem egy jó film. Mint az előző változatával, ezzel is sok baj van. Ugyanakkor néhány dolog itt jobban működik. Ez most egyetlen rendező határozott stílusú munkájának érződik. De ettől még nem egy jó film. És szükségtelenül hosszú is. Alfred viszont ellopja a showt, amire nem számítottam,” fejezi ki gondolatait a GameSpot kritikusa.
Zack Snyder’s Justice League is better than the theatrical cut to be sure and it has some visually cool moments and impressively grand beats. It’s also continuing a take on these characters that I just feel very little connection to and I very much felt those four hours.
— Eric Goldman (@TheEricGoldman) March 14, 2021
“A Snyder Cut jobb lett, mint a mozis változat, ez biztos, és van benne néhány vizuálisan menő és ütős pillanat. Folytatja ezeknek a karaktereknek a történetét, akikhez én kevésbé kötődök, és nagyon megéreztem ezt a négy órát,” ad hangot mérsékelten pozitív tapasztalatainak a Fandom főszerkesztője.
The #SnyderCut isn't going to win over new viewers. It's everything fans love about his work… and everything people don't like about his work but amplified. It's better than 2017 obvi but does not need to be 4 hours at all.
— Andrew J. Salazar (@AndrewJ626) March 14, 2021
“A SnyderCut nem fogja magához csábítani az új nézőket. Minden benne van, amit a rajongók szeretnek a rendező munkáiban, és minden amit az emberek nem szeretnek bennük, csak felerősítve. Egyértelműen jobb, mint a 2017-es, de nem indokolt a 4 óra,” vélekedik a DiscussingFilm szerkesztője.
Ezeket a rövid beszámolókat olvasva csak még jobban várjuk, hogy mi is láthassuk végre ezt a minden szempontból monumentális alkotást. Szerencsére ez a várakozás csak március 18-ig tart, amikor is a délelőtti órákban felkerül a film az HBO GO-ra, és akár magyar szinkronnal is megnézhetjük.
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Snyder Cut, Zack Snyder