EXKLUZÍV: Interjú Bogdányi Titanillával, többek között Mera és Crazy Jane magyar hangjával
Korábban is adódott már lehetőségünk színészekkel email-interjút készíteni, eddig azonban valamiért csak külföldi interjúalanyokkal beszélgettünk (Elysia Rotaru – Arrow, Aimee Garcia – Lucifer, Julie Ann Emery – Preacher). Most azonban úgy gondoltuk, bepótoljuk azt a hiányosságot, hogy egy hazai tehetséget keressünk meg néhány kérdéssel. A választásunk az egyik legismertebb és legnépszerűbb magyar szinkronszínészre, Bogdányi Titanillára esett, aki maga is követi az Instagram oldalunkat egy ideje. Munkásságát kizárólag a teljesség igénye nélkül lehet felsorolni, másképp ez egy nagyon hosszú publikáció lenne. Az ő hangján szólal meg idehaza Mera (Aquaman), Crazy Jane (Doom Patrol), Abby Arcane (Mocsárlény), Selina Kyle (A sötét lovag – Felemelkedés), Lois Lane (Smallville) és Jessica Jones, csak hogy a képregényes munkái közül említsünk néhány fontosabbat. Titanilla örömmel fogadta el a felkérésünket, készséggel válaszolt a kérdéseinkre. A továbbiakban olvashatjátok a beszélgetésünket, amely során természetesen kitértünk a képregényes szerepekre, de néhány általánosabb kérdésre is választ kaptunk.
Kérdés: Emlékszel az első szinkronszerepedre? Ha igen, mesélnél róla?
Titanilla: Már nagyon régen volt, 8-9 éves lehettem, szóval kb. 25 év távlata. Úgy emlékszem, a Váratlan utazás című sorozatban mondtam el az első mondatomat. Nagyon-nagyon izgultam, legfőképp azért, hogy annyira jól sikerüljön, hogy legközelebb is hívjanak dolgozni.
K: Szinkronfelvétel előtt mennyivel tudod meg, hogy tied egy bizonyos szerep? Jut elég időd arra, hogy felkészülj a szerepre?
T: Ez a megrendelőtől, a stúdiótól, azon belül is a gyártásvezetőtől függ. Egyébként két naptól egy hétig. Legtöbbször nem tudod meg, hogy milyen karaktert kell szinkronizálnod, ez csak ott derül ki a stúdióban, kivétel a castingolt szerepek.
K: Hogyan készülsz fel egy-egy szinkronszerepre?
T: Az előző válaszomból kiderül, hogy általában nem lehet felkészülni egy szinkronszerepre, ez maximum akkor lehetséges, ha sorozatról van szó, akkor is inkább a munka tempójára és nehézségére.
K: Általában mennyi idő áll rendelkezésetekre egy-egy film vagy sorozatszinkron teljes elkészítéséhez?
T: Mozifilm esetében ez kb. három naptól akár egy hétig is eltarthat csak a szinkron. Azt, hogy mennyi ideig vágják és keverik, azt nem tudom megmondani. TV sorozatok és filmek kb 1-2 nap alatt készülnek el.
K: Mennyi ideig tart általában a te részeid felvétele, mondjuk egy Mocsárlény epizód esetében, ahogy Abby-nek elég sok jelenete van?
T: Ez sok mindentől függ, de mivel egyedül álltam a mikrofon mögött, ezért a saját tempómban három részt 2 óra alatt felmondtam.
K: Mennyi ideig tart egy film vagy egy sorozatepizód teljes szinkronjának felvétele?
T: Ezt a negyedik kérdésednél már megválaszoltam. Ez a munka összetett, és több ember keze alatt formálódik véglegessé, az én részemről ez pár óra alatt megvan.
K: Az Instagram oldaladon szoktuk látni a bakizós videóidat. Fel tudsz idézni olyan jelenetet, vagy akár mondatot, amit rengetegszer kellett felmondanod, mire végre elkészült?
T: Az Under The Dome című sorozatban szinkronizáltam egy professzornőt, és abban volt egy mondat, ami nagyon nehéz volt, kb. negyedjére sikerült felvennünk.
K: Az összes munkád közül van-e olyan karakter, vagy színésznő, aki a legközelebb áll hozzád?
T: Noomi Rapace, Anne Hathaway, Lucy Hale színésznők a kedvenceim. Nagyon szeretem a Csillag kontra gonosz erők című rajzfilmben a karakteremet. Lisa Simpson és a Szívek szállodájában Rory (Alexis Bledel), Agymanók, Rontó Ralph a kedvenceim.
K: Melyik a kedvenc DC karaktered, akit szinkronizáltál?
T: A Doom Patrol sorozatból Crazy Jane karakterét imádtam. A Mocsárlényben Abby karakterét is szerettem, sajnálom hogy nem folytatják tovább a sorozatot.
K: Melyik DC karaktert szólaltatnád meg legszívesebben, esetleg alakítanád fizikailag is a vásznon vagy a képernyőn?
T: Szerintem ami legjobban állna nekem képernyőn, az a Macskanő lenne (már voltam is a hangja, amikor Anne Hathaway alakította), de szívesen lennék a hangja a Csodanőnek, vagy valamilyen gonosz karakternek, mint például Méregcsók.
K: Minden általad szinkronizált karakterrel tudsz azonosulni valamilyen szinten? Mindben felfedezel valamit magadból?
T: Nem. Nyilván van, hogy a rendező olyan karaktert oszt rám, amit annyira nem érzek a magaménak, de természetesen azt is legjobb tudásom szerint megcsinálom.
K: Előfordult már, hogy olyan karakternek kellett kölcsönözd a hangod, akivel egyáltalán nem tudtál azonosulni, mert a személyisége teljes ellentéte volt a tiednek?
T: Ez nem személyiség kérdése, mert a színész attól lesz jó színész, ha bármivé át tud alakulni a szerep kedvéért. Előfordul, hogy ez keményebb vagy nehezebb feladat, ha nagyon távol áll tőled a karakter. Inkább akkor nehéz, amikor olyan érzésem támad, hogy nem illik a hangom a színésznőhöz.
K: Ki az a színész akit szinkronizáltál és szívesen találkoznál vele, vagy esetleg találkoztál is?
T: Anne Hathaway.
K: Melyik a kedvenc filmed és sorozatod? Természetesen olyat is mondhatsz, amiben szerepeltél.
T: Trónok harca, Walking Dead, Breaking Bad, Erényes Gemstonék, Umbrella Akadémia, This Is Us, Last Kingdom, Így jártam anyátokkal, Jóbarátok, Modern Family, Scrubs, Archer, Két pasi meg egy kicsi, Sherlock, Big Bang Theory, Doom Patrol. Napestig tudnám sorolni, mert nagy sorozatrajongó vagyok.
K: Rengeteg sorozatban találkozhatunk a hangoddal, szinte képtelenség mindegyikből naprakész lenni. Hány olyan sorozatot követsz figyelemmel, amelyben szinkronizálsz is?
T: Erre számszerűleg nem tudok válaszolni, szeretem visszahallgatni magamat, mert úgy gondolom, abból tanul a legtöbbet az ember.
K: Hogyan szereted inkább nézni a filmeket és sorozatokat, eredeti nyelven vagy magyar szinkronnal?
T: Teljesen változó. Van hogy eredeti nyelven is jó, de alapból magyarul. Például: Big Bang Theory – eredeti nyelven, Archer – csak magyarul.
K: A magyar szinkronnak köszönhetően rengeteg szállóige, egysoros idézet és frappáns beszólás épült be a hétköznapi beszélgetéseinkbe, számtalanszor újranézett filmklasszikusokból és sorozatokból. Neked vannak ezek közül kedvenceid, akár olyanok, amelyeket te is idézel a mindennapjaidban?
T: Van, hogy rákattanok egy-egy szófordulatra. De sokszor az élet szül olyan helyzeteket, amik eszembe juttatnak ilyen szállóigéket.
K: Vannak olyan jellegzetes idézetek, amelyek magyarul a te nevedhez fűződnek, és el kell mondanod, ha valaki felismer a hangod alapján bármilyen hétköznapi szituációban?
T: Szerintem nincs. Te tudnál mondani? 🙂
K: Követed-e a szuperhőssorozatokat úgy általában? Van-e közülük kedvenced?
T: Persze! Mindenért rajongok, ami szuperhős, fantasy világ, kaland, mese, sci-fi. Ezek azok, amik sok varázslatot tudnak csempészni az ember hétköznapjaiba.
K: Milyen emlékeket őrzöl a Smallville sorozat kapcsán, ahol Lois Lane-nek kölcsönözted a hangod?
T: Fúúú, hát az se ma volt. Szerettem azt a karaktert, de leginkább arra emlékszem, hogy az egyik kedvenc kollégámmal, Markovics Tamással szinkronizáltunk benne, így elképesztő sokat röhögtünk.
K: Hogyan birkóztál meg Crazy Jane szinkronizálásával a Doom Patrol sorozatban? Nehéz volt egyszerre annyi egyéniséget életre kelteni csupán a hangoddal?
T: Valóban nem volt könnyű, de személy szerint imádom a kihívásokat. Mivel nem ez volt az első, hogy több hangot kellett kölcsönöznöm egy karakternek produkción belül, ezért nem volt idegen ez a munka sem számomra. Gondolok itt a Hét nővérre, vagy a Sötét Árvákra.
K: Voltak jelenetek a Doom Patrolban, ahol egyszerre több Jane is jelen volt. Hogyan zajlottak az ilyen részek szinkronfelvételei?
T: Jane minden karakterét külön vettük fel. Ez annyit takar, hogy egy figurával végig mentünk az elejétől a végéig, majd következett a másik, és így tovább.
K: Az Aquamanben és a Mocsárlényben is a címszereplő partnerét alakítottad, és mindkét esetben Varga Rókussal alkottatok nagyszerű párost. A közös jeleneteiteket együtt veszitek fel? Van lehetőséged ilyenkor találkozni a szerepbeli pároddal?
T: Mindenkit külön vesznek, ennek főleg technikai oka van. Úgyhogy nem találkoztam Rókussal. De szerintem nagyon jó párost alkottunk.
K: Már zöld utat kapott az Aquaman folytatása. Milyen elvárásaid vannak a második rész felé, akár nézőként, akár a karakteredet, Merát illetően?
T: Ennek nagyon örülök, mert nem tudtam róla. Én szeretném, ha megmaradna a romantikus szála és a humora a filmnek. Remélem, hogy Merából még nagyobb harcos lesz, és igazságos uralkodóvá válik.
K: A Mocsárlény sorozatot sajnos elég korán elkaszálták, így jelenleg ez az egy évad készült el. Te hogyan folytatnád a történetet, egyáltalán szeretnéd-e, hogy folytatódjon a sorozat?
T: Nagyon szeretném, ha folytatódna. Nem értem, miért kaszálták el ilyen hamar, mert nagyon különleges horror-romantikus hangulata volt a sorozatnak. Engem érdekelt volna a szerelmük kibontakozása. Kíváncsi lettem volna egy olyan folytatásra, amiben Abby is mocsárlénnyé változik, én ezen a szálon indulnék tovább, ha én írnám.
K: Nemrég megjelent a Jessica Jones című Marvel sorozat mindhárom évadához a szinkron, amelyben te szólaltatod meg a főszereplőt. Mi a véleményed Jessica karakteréről, és milyen élmény volt ezen a sorozaton dolgozni?
T: Bár azt hittem, hogy Jessica Jones közel fog állni hozzám, ez nem így lett. Számomra a legkevésbé szeretett képregénykarakter, akit én szólaltathattam meg magyarul. Bár ez lehet, hogy csak azért alakult ki, mert ez volt a legnehezebb képregényes munkám. A Kilgrave vonal nagyon tetszett, és David Tennant lenyűgözően játszott, ha a következő évadok is az Ő párosukra fókuszáltak volna, engem jobban érdekelt volna a folytatás.
K: A közeljövőben számos új DC film és sorozat érkezik. Melyeket várod a legjobban ezek közül? (A teljesség igénye nélkül néhány filmcím: Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása), Wonder Woman 1984, The Batman, The Suicide Squad, Shazam 2, Aquaman 2, Flash, Black Adam. Sorozatok pedig: Superman és Lois Lane, Doom Patrol 2, Titánok 3, Lucifer 5, Batwoman 2, Stargirl)
T: Aquaman 2, Shazam 2, mint filmek. Sorozatok közül pedig Doom Patrol 2, Superman és Lois Lane-t várom a legjobban.
K: Mi a véleményed a magyar szinkron jövőjéről?
T: Szerintem szükség van rá, mert a magyar szinkron még mindig kiemelkedő és világszínvonalú. De szerintem nagyon fontos, hogy legyen választási lehetősége (magyarul vagy felirattal) a nézőnek. Megőrülnék, ha többé nem születnének olyan remek szinkronok, mint pl.: Jóbarátok, Bad Boys filmek, Az aszfalt királyai, Disney mesék vagy akár Bud Spencer és Terence Hill filmek…
K: Az eddig készített interjúink során bevett szokásunkká vált, hogy megkérdeztük az interjúalanytól, hogy mit üzen a magyar DC rajongóknak. Te vagy az első hazai híresség, akivel lehetőségünk van interjút készíteni, de ettől függetlenül neked is feltesszük a kérdést, hogy van-e valami üzeneted azoknak, akik szeretik a hangod hallani a tévében és a moziban, illetve összességében a magyar DC rajongói közösségnek?
T: Nekem inkább egy kérdésem lenne a rajongók felé. Vajon ők milyen DC karakternek tudnák elképzelni a hangomat.
Az üzenetem pedig, hogy sosem lehetsz elég öreg egy szuperhős sztorihoz.
Bár ennél az üzenetnél jobb végszót keresve sem találnánk, azért még néhány sorban szeretnénk még egyszer köszönetet mondani Titanillának, hogy minden kérdésünk megválaszolására áldozott időt és energiát, pedig nem küldtünk keveset. És hogy mi is válaszoljunk az általa feltett kérdésre, mi szívesen hallanánk őt például Méregcsók vagy Harley Quinn magyar hangjaként, akár az új animációs sorozatban. Hozzászólásban jöhetnek a Ti javaslataitok! Kívánunk neki további sok sikert a munkájához, reméljük, sokszor halljuk még őt a nagyvászon vagy a tévéképernyő előtt ülve!
(A képek Titanilla Instagramjáról vannak)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Abby Arcane, Bogdányi Titanilla, Crazy Jane, Mera
1 komment a(z) "EXKLUZÍV: Interjú Bogdányi Titanillával, többek között Mera és Crazy Jane magyar hangjával" című bejegyzésnél