KRITIKA: Crisis on Infinite Earths (spoilermentes)

Itt, az írás legelején szeretném leszögezni, hogy én személy szerint nem követem figyelemmel az Arrowverzum sorozatait, minden évben csak a crossovert nézem meg, mert ezek mindig érdekesnek ígérkező események, és ezzel kvázi le is tesztelem őket, hogy egy jóformán laikus néző számára mennyire működnek. A jó hír pedig az, hogy általában élvezhetőek szoktak lenni számomra is, és ez alól a Végtelen Világok Krízise sem kivétel.

Azt persze nem mondom, hogy 100%-ban értettem mindent ebben az öt részben, hiszen nyilván vannak olyan párbeszédek, amelyek az adott sorozat korábbi történéseire utalnak vissza, ezeket viszont nem láttam. Természetesen, aki naprakész az összes CW címmel, az gond nélkül fog érteni mindent, a laikusoknak pedig ezek a rövid pillanatok nem fognak semmit mondani, de szerencsére nem is fontosak a nagy egész szempontjából.

Itt ugyanis egy teljesen önálló történetet kapunk, amelynek a részleteibe nem is igazán érdemes belemenni. A sztori itt mindössze azzal a szereppel bír, hogy okot szolgáltasson arra, hogy együtt láthatjuk ezt a tucatnyi szuperhőst, akik csak ritkán vendégeskednek egymásnál (sőt, van aki most vesz részt először crossoverben), de egyébként a saját sorozataikat viszik. A történet a klasszikus receptet követi, ami már a képregényes crossover eseményeknél is gyakran előfordult: érkezik egy hatalmas fenyegetés (jelen esetben a multiverzumot elpusztítani óhajtó Anti-Monitor), és a hőseinkre hárul a feladat, hogy szembenézzenek vele, és lehetőleg győzzenek is. A mi esetünkben kiemelt figyelmet kap a népes társaságból hét karakter, akik új “gyűjtőnév” alá sorolva (Paragonok) kell megmentsék a pusztulásra ítélt világokat. Bármennyire is hangzik úgy, de ezt nem negatívumként írom, csak annyit mondok, hogy alapötlet szintjén a Krízis nem igazán változtat a bevett formulákon.

Az egyik ütőkártya, ahogy az a crossovereknél (tévében, moziban vagy képregényekben egyaránt) lenni szokott, a számos ismert szereplő puszta együttes jelenléte, és a szórakoztató interakcióik, ez pedig ezúttal is érvényes, főleg az olyan karakterek esetében, akiket először láthatunk ilyen helyzetben. Ilyen például Black Lightning, aki ezzel végérvényesen az Arrowverzum részévé vált.

Nem csak az alapszituáció emlékeztet a képregények lapjaira, hanem a párbeszédek is, amelyek a maguk egyszerű módján nagyjából négy kategóriára oszthatóak az eseményben. Vannak az áltudományos értekezések, a heroikus és nem igazán életszerű spontán bölcselkedések (“Hősnek lenni azt jelenti, hogy meg kell hozd a jó döntéseket,” stb.), a drámát fokozó búskomor beszélgetések egy-egy karakter múltja vagy jövője kapcsán, illetve azok a rajzfilmbe illő kijelentések, amikor egy hős vagy gonosz a cselekvés előtt jó hangosan elmondja, hogy mit fog csinálni mindjárt (“Készüljetek a halálra!”, “Harcoljunk!”, “Ennek most véget vetek!” és társaik). Ezek váltakoznak az öt epizód mindegyikében, hullámzó minőségű színészi alakításokkal előadva. A legtöbben persze tisztességesen helytállnak egy átlagos teljesítményt nyújtva, néhányan azonban a többiekhez képest kiemelkedően jók (Matt Ryan, Ruby Rose, Brandon Routh mind a két szerepben, de még Jon Cryert is ide sorolnám).

Azonban, ami a Krízis egyértelműen legnagyobb ütőkártyája és alappillére, az a rengeteg Easter Egg és cameo, amit a készítők belesűrítettek a történetbe. Ezekre a napokban egy külön cikket is tervezünk szentelni, de itt is mindenképp említést érdemel, hogy milyen szinten működik a fanservice ebben a szűk öt órában. Néhány cameószerepről már tudtunk előre, de akadnak olyanok is, amelyek abszolút váratlanok voltak (nem is lövöm el őket, hátha még van, aki nem tud róluk). Sokakhoz hasonlóan én is nagy rajongója voltam annak idején a Smallville sorozatnak, ezért jó volt újra látni az Erica Durance-Tom Welling párost Lois és Clark szerepében. A hatvanas évekbeli Batman tévéfilm és sorozat Robinja, Burt Ward is kapott egy emlékezetes pillanatot, amely kapcsán nem tud nem eszünkbe jutni, hogy ha a sors nem szól közbe, ez egy közös jelenet is lehetett volna Adam Westtel. És ha már Batman, akkor azt a történelmi pillanatot is meg kell említenünk, hogy több évtizednyi szinkronizálás után a denevérember talán legismertebb (és sokak szerint legjobb) eredeti hangja, Kevin Conroy végre élőszereplős Bruce Wayne lehetett, ami szintén a rajongói sziveket melengető jelenet volt. De az igazi nagy durranás a crossover negyedik epizódjában következett, egy elképesztő cameo formájában, amelyet nem áll szándékomban ellőni, de ha már tudod, miről beszélek, valószínűleg egyetértesz abban, hogy felejthetetlen mozzanat volt, amiért le a kalappal az alkotók előtt.

A Végtelen Világok Krízise képregénynek annak idején az volt a célja, hogy úgymond rendet tegyen az évek során elég kuszává és szinte követhetetlenné fajuló DC univerzumban, és bizonyos szinten tiszta lappal indulhassanak új történetek, amelyek a régi olvasók mellé talán pár új vásárlót/előfizetőt is hoznak. Később ugyanilyen szándékkal jött létre a New 52 és a Rebirth is. A Krízis tévés adaptációja pedig ezt a funkciót is átemelte az alapanyagból, vagyis az esemény végére egy kicsit átláthatóbbá válik az egész multiverzum, persze nem mondom el hogyan, mert akkor már a spoilerzónába lépnénk. De a lényeg, hogy ezek után valószínűleg nem lesznek ugyanolyanok ezek a sorozatok, a Krízis utóhatása várhatóan még egy ideig érződni fog, én azonban ezt nem fogom megtudni, mert a következő crossoverig (ha lesz egyáltalán) újra szüneteltetem az Arrowverzum nyomon követését.

Nem maradt más hátra, mint hogy néhány sorban kitérjek a látványra is. Az öt rész vizualitása a sok különböző világ bemutatása miatt nagyon változatos hangulatokat és szinvilágokat vonultat fel (természetesen van amelyik jól néz ki, van amelyik kevésbé, de ez teljesen szubjektív), ezzel is izgalmasabbá téve a végeredményt. A vizuális effektekbe úgy érzem, nem sportszerű belekötni, nyilván nem hibátlan, és sok jelenetnél nagyon kilóg, de itt figyelembe kell venni, hogy valószinűleg kihozták a maximumot a költségvetésükből és a lehetőségeikből, nem is vártam blockbuster mozifilmes szintet. Az akciókoreográfiák is rendben vannak, ezen a téren emlékeim szerint sosem voltak gondok a CW szuperhőssorozatainál, legalábbis amíg követtem néhányat belőlük.

Ami tehát engem illet, egész jól elszórakoztam ezen az ötrészes eseményen, az Easter Eggek és a cameók rengeteget dobtak az összképen. Azok számára pedig, akik az összes idetartozó sorozatot rendszeresen nézik, nekik mondanom sem kell, hogy kihagyhatatlan néznivaló a Végtelen Világok Krízise, hiszen azóta már biztosan látták. Marc Guggenheim executive producer és csapata pedig végtelen pacsit érdemel ezért a teljesítményért, amelynek egy-egy pillanatáról még sokáig beszélni fogunk.

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!