DC Magyarország

Minden, ami DC!

ELŐRETEKINTÉS: Ezek a DC filmek érkeznek 2020-ban

Oszd meg a cikket másokkal is:

A képregényfilmes műfaj aranykora továbbra sincs kifulladóban, aminek mi, a rajongók persze nagyon is örülünk, hiszen sosem érte még meg ennyire szuperhősrajongónak lenni, mint az elmúlt bő évtizedben, és ez az érzés úgy tűnik, kitart még a közeljövőben is egy ideig. A 2020-as mozis év DC fronton 100%-ban a nőkre fókuszál, hiszen mindkét filmben női főhősöket követünk, női rendező által elénk tárva. Lássuk is, pontosan milyen címekről van szó.

RAGADOZÓ MADARAK (ÉS EGY BIZONYOS HARLEY QUINN CSODASZTIKUS FELSZABADULÁSA) – hazai bemutató: 2020. február 6.

A 2016-os Öngyilkos osztagnak kevés kiemelkedő fénypontja volt, de az egyik minden kétséget kizáróan a Margot Robbie által életre keltett Harley Quinn. Ezt maga a színésznő is így gondolta, és elkezdett házalni a Warnernél egy Birds of Prey mozi ötletével, amire a fejesek végül rá is bólintottak. A rendezői tisztséget az egyelőre szerény filmográfiával (egy egészestés, valamint három rövidfilm) rendelkező Cathy Yan kapta, aki Christina Hodson forgatókönyve alapján kell levezényelje a mindenre elszánt csajbanda randalírozását. Robbie természetesen visszatér Harley szerepében, a társai pedig Fekete Kanári (Jurnee Smollett-Bell), Vadásznő (Mary Elizabeth Winstead) és Renee Montoya (Rozie Perez) lesznek. A feladatuk, hogy megmentsék a fiatal Cassandra Caint (Ella Jay Basco) a gonosz Fekete Maszk (Ewan McGregor) karmai közül. A nagyszerű mókának ígérkező film hivatalosan is R korhatár-besorolást kapott Amerikában, vagyis ezek a csajok senkire és semmire nem lesznek tekintettel, miközben Gotham utcáin “buliznak,” mi pedig remélhetőleg remekül fogunk szórakozni, miközben madárlesen leszünk a moziteremben.

A továbbiakban álljon itt a film előzetese, amit EBBEN a cikkben ki is elemeztünk. 

WONDER WOMAN 1984 – bemutató: 2020. június

Wonder Woman az első hős a DC Moziverzumban, akinek a második szólófilmjére is jegyet válthatunk, mi pedig szívesen meg is tesszük, hiszen a 2017-es első részt nagyon szerettük. A fantasztikus Gal Gadot immáron harmadjára ölti magára az amazonruhát (sőt, ezúttal egy arany páncélt is), és Patty Jenkins is visszatért, hogy ellássa a rendezői feladatokat. Az eredeti tervek szerint ezt a filmet már idén novemberben látnunk kellett volna, de végül eltolták a bemutatót jövő júniusig, hogy kényelmesen befejezhessék a filmet, mindenféle kapkodás nélkül, hiszen abból nem szokott jó végeredmény kisülni (Öngyilkos osztag, Az igazság ligája). Jenkins a napokban elárulta, hogy a WW84 immáron teljesen készen áll, a dobozban várja a bemutatót, így már arra is jut idejük Gal Gadottal, hogy egy esetleges harmadik rész felépítésén gondolkodjanak. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen mi még a második részt is csak fél év múlva láthatjuk. A folytatásban két új ellenféllel is meg kell küzdenie Dianának, feltűnik ugyanis Cheetah (Kristen Wiig), valamint Maxwell Lord (Pedro Pascal). Továbbá, egyelőre tisztázatlan körülmények között visszatér Steve Trevor (Chris Pine) is, aki az első részben hősiesen feláldozta magát. Válaszra váró kérdések tehát bőven vannak, az 1984-es évszám által sejtetett retro hangulat is érdekesebbé teszi az összképet, Gal Gadotot pedig mindig öröm látni ebben a karakterben, amit mintha csak rá öntöttek volna, így a várakozásunk mértékére nem igazán találunk megfelelő jelzőt.

Addig is párszor újranézhetjük az első részt, vagy a folytatás nemrég debütált előzetesét, amit mi már ki is elemeztünk ITT.


DC filmek terén tehát erre a két alkotásra hangolódhatunk rá 2020-ban, de ezeken kívül is bőven lesz okunk arra, hogy a spórolt pénzünket mozijegyre és popcornra költsük. A Marvel is egy női főszereplős kalanddal, a Fekete Özveggyel készül májusra, novemberben pedig az Örökkévalók csapatot ismerhetjük meg. Továbbá lesz új James Bond menet, érkezik a grandiózusnak ígérkező Dűne Denis Villeneuve rendezésében, a kellemes nosztalgiáról az új Bad Boys, Top Gun és Szellemírtók mozi gondoskodik, jön a kötelező élőszereplős Disney remake, a Mulan, természetesen eseményszámba megy Christopher Nolan új alkotása, a Tenet, és talán végre megnézhetjük a számtalanszor elnapolt Új mutánsok című filmet is, és a lista természetesen korántsem teljes. Reméljük, hogy jövőre minél kevesebb csalódás ér minket a moziban ülve, és sok felejthetetlen élménnyel gazdagodunk majd.

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük