A Supergirl és a Legends of Tomorrow évadzárója is felvezette a Végtelen Világok Krízise crossovert
Az Arrow és a The Flash után a Supergirl és a Legends of Tomorrow is elérkezett a fináléjához, ezzel pedig minden Arrowverzum sorozat idei évada véget ért. Ahogy a múltkori két zárásnál, úgy most is kaptunk némi felvezetést az idei év nagyszabású crossover eseményéhez, a Végtelen Világok Kríziséhez, hiszen a LaMonica Garrett által játszott Monitor ismét tiszteletét tette.
A továbbiakban kitérünk a szóban forgó epizódok cselekményének részleteire, így csak azok számára ajánljuk a továbbolvasást, akik már látták a részeket, illetve akiket nem zavarnak a masszív spoilerek a két sorozat kapcsán.
A Supergirl eseménydús fináléjában az Acéllány és Lex Luthor összecsapnak Shelley Islanden, ahol Luthor idegeneket tart fogva, hogy akkumulátorként használhassa őket, és elláthassa energiával a világot. A harc közben Supergirl kis híján életét veszti, de Red Daughter az utolsó pillanatban megmenti őt, ezzel feláldozva magát. Miután a címszereplőnk új erőre kap, rálő Lex páncéljára. Amikor úgy dönt, hogy mégis inkább megkegyelmez neki, Lex inkább a halált választja, így visszazuhan a földre és felrobban a ruhájával együtt. A haldokló gonosztevőre Lena talál rá, akinek az utolsó leheletével elárulja Kara titkát.
Az epizód végén Monitor (LaMonica Garrett) megjelenik, és egy titokzatos alakkal beszél. Elmondja neki, hogy túl sokáig raboskodott, és ideje megbosszúlnia a testvére tetteit. A rejtélyes figura egy marsbéli, a testvére, aki bemocskolta a nevét pedig J’onn. Később a Monitor ellátogat Shelly Islandre, ahol Lena hagyta Lex holttestét, és bevet némi varázslatot, amivel valószinűleg feléleszti a gonosztevőt, bár ez konkrétan nem derül ki.
A Legends of Tomorrow záróepizódja már nem tartalmazott annyira fajsúlyos utalást a crossoverre, azért Monitor itt is felbukkant egy kis időre.
Amikor hőseink megtudják, hogy Nereon a pokol kapuinak megnyitását tervezi, elhatározzák, hogy Heyworldbe gyűjtenek össze minden szörnyet, hogy az emberek biztonságban lehessenek. Egy megnyitóeseményen Tabitha megtámadja a vidámparkot Zari felnőtt sárkányával, ezzel biztosítva Nereon számára a félelmet, amire szüksége van a kapuk megnyitásához. Ezt az eseményt követi szemmel Monitor, aki a közönség soraiban popcornt rágcsálva figyel, és látszólag nincs lenyűgözve a látottaktól. A nassolnivalót egyébként a Book of Destiny-n egyensúlyozza.
(forrás: EW, TVLine, ComicBook)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Arrowverzum, Crisis on Infinite Earths, crossover, Legends of Tomorrow, Monitor, Supergirl