A Marquist játszó Nick Creegan a Batwoman félévadzárójának fordulatáról beszélt
Szerdán került sugárzásra a Batwoman harmadik etapjának hetedik része, ami egyben a félévadzáró epizód is volt. Ahogy azt már egy ideje tudtuk, a Nicola Kang által játszott Dr. Mary Hamilton átalakult az ismert gonosztevő, Méregcsók egy új változatává. Nem ő volt azonban az egyetlen karakter, akiről új dolgok derültek ki, hiszen a Nick Creegan által játszott Marquis is megkapta a maga fordulatát, amiről a színész a TVLine-nak adott interjújában beszélt.
A továbbiakban masszív spoilerek következnek a Batwoman aktuális félévadzáró epizódjából!
A történet szerint Jada Jet próbálta lefagyasztani a fiát, ezzel meggátolva, hogy Jokerré váljon. Mint kiderült, ez a kísérlet nem sikerült, Marquis ugyanis a folyamat közben megszökött, megölt egy biztonsági őrt egy tollal, és konfrontálódott Ryannel, amiért elárulta őt és titokban Jadának dolgozott. Miután elintézte Ryan visszavonulását a Wayne Enterprises vezérigazgatói posztjáról, Marquis nyilvánosan kijelentette, hogy ő fogja átvenni a vezetést, és az új külsejét is megvillantotta: lila hajat, egy naracssárga öltönyt és egy ördögi vigyort.
Creegan az interjúban felidézte, hogy azt gondolta, csupán a nagyképű és szexi playboy, Marquis Jet szerepére jelentkezik. Két héttel azelőtt, hogy Vancouverbe repült volna a forgatásra, Caroline Dries showrunner egy videóhívás során közölte vele, hogy ő lesz az új Joker. Elmondása szerint azonnal felidézte a korábbi Joker alakításokat, köztük természetesen Joaquin Phoenix és Heath Ledger interpretációját is, azonban fontos volt számára, hogy a saját verzióját jelenítse meg a képernyőn. “Rádöbbentem, hogy én leszek az első színesbőrű színész, aki ezt a karaktert játssza. Abban a sorozatban, amiben először van fekete leszbikus főszereplőnő, én leszek az első fekete Joker, akinek a gyerekek beöltözhetnek Halloweenkor.”
A színész azt is kihangsúlyozta, milyen fontos számára, hogy ezen a karakteren keresztül olyan témákat is feszegethet a sorozat, mint a mentális egészség, vagy a kirekesztettség érzése, és magunk elfogadása. Marquis nem kérte azt, hogy (az igazi) Joker rátámadjon és megrongálja az agyát, ezért nem érzi, hogy büntetést érdemelne azért, amivé vált.
Ami a jövőt illeti, Creegan azt ígéri, a rajongók komoly izgalmak elé néznek a sorozat téli szünete után. A képregényrajongóknak is kedveznek majd az alkotók olyan motívumokkal, történetelemekkel és szituációkkal, amelyek Jokerhez kötődnek a füzetekben. Marquis már a pihenő utáni első részben megmutatja, mire is képes, és jócskán megnehezíti a Bat Team életét. “Mire az évad végére érünk, néhányan meg fognak őszülni az izgalomtól. Stresszes évad lesz ez azoknak, akik a jófiúkat szeretik.”
A Batwoman január 12-én tér vissza a The CW csatorna műsorára.
(Forrás: TVLine)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Arrowverzum, Batwoman, The CW