Zack Snyder elmagyarázta a Snyder Cut befejezését és felfedte, hogy miről szóltak volna a folytatások
Hosszú várakozás után végre megjelent a Snyder Cut, ami az eddigi vélemények alapján maximálisan elnyerte a rajongók tetszését, sőt még túl is szárnyalta az amúgy sem alacsony elvárásaikat. A rendező a premier után különböző lapoknak adott interjút, amelyek során elmerült a film cselekményének részleteiben, illetve nem rejtette véka alá az eredeti terveit sem a folytatásokról és azok történetéről. Az már köztudott, hogy Zack eredetileg egy ötfilmes történetet képzelt el, vagyis az Acélember, a Batman Superman ellen és Az igazság ligája után a szuperhőscsapat még további két filmet kapott volna. Ezek a tervek valószínűleg már nem jutnak el a megvalósításig, ugyanakkor nemrég még a Snyder Cut megjelenése is csak egy rajongói álmodozás volt, szóval reménykedni szabad, és a felvázolt sztorielemeket olvasva reménykedünk is.
Amellett, hogy Zack kitért a Snyder Cut történéseire és a folytatásokra, szót ejtett két spinoff tervről is. A rendező nagyon sajnálja, hogy nem kezdte el a Cyborg szólófilm fejlesztését is az Igazság ligája forgatása előtt, ahogy dolgozott a Wonder Woman és az Aquaman mozik elkészültén. Cyborg története a Snyder Cutban szinte tálcán kínálja egy spinoff lehetőségét, és Zack úgy gondolta, hogy ez egyértelmű lépés lesz a Warner részéről, ezért nem is foglalkozott sokat az ötlettel. Emellett Ryan Choi karakterével is voltak ambíciózus elképzelései Snydernek, mégpedig egy Atom film képében, ami teljes egészében Kínában forgott volna. Mindez nagyjából 2015 végén körvonalazódott Zack fejében, és nem tud nem arra gondolni, hogy hol tartana azóta a filmes univerzum, ha ezek a projektek megvalósulnak. De nem csak ezek a spinoffok hangzanak érdekesen, hanem a tervezett Igazság ligája folytatások is.
Figyelem! A cikk a továbbiakban masszív spoilereket tartalmaz a Snyder Cut cselekményéből, csak saját felelősségre olvasd tovább!
A film végén ismét kapunk egy Knightmare jelenetet, ami a tavalyi pótforgatások eredménye. A stúdió ellenezte azt, hogy Zack későbbi filmeket harangozzon be a Snyder Cuttal, inkább egy konkrét lezárást akartak volna, a rendező azonban azt mondta, hogy “ez nem egy olyan műfaj, ahol csak úgy véget érnek a történetek, függetlenül attól, hogy csinálunk több filmet, vagy nem.”
A rémálomban láthatjuk, mi történik a Földdel Darkseid diadalma után. A gonosztevő azért jött a világunkba, hogy megtalálja az Életellenes Egyenletet, egy titokzatos formulát, amivel az irányítása alá vonhat minden tudattal rendelkező életformát, megfosztva így őket a szabad akaratuktól.
A Batman Superman ellen álomjelenetében Barry Allen megjelenik a jövőből és arra figyelmezteti Brucet, hogy Lois Lane a kulcs, majd eltűnik. A Snyder Cut tartalmaz további nyomokat arra, hogy mit jelent ez a pillanat. Mint kiderül, Barry nem csupán gyorsan tud futni, hanem a fénysebesség átlépésével megszegi a fizika törvényeit és úgy manipulálja a teret és az időt, hogy az kapukat nyit a múltba vagy akár a jövőbe is. Bruce vészjósló víziói is a Barry által okozott zavarok következményei. A Snyder Cut közepén Flash képességéből kifolyólag Cyborg is lát egy hasonló rémálomszerű jövőképet, amiben Wonder Woman meghalt, és két érme van a szemén, ami a görög mitológiai hiedelmek szerint a révész fizetsége, aki átviszi a halott lelket a túlvilágra. Darkseid ebben a látomásban a saját szigonyával nyársalja fel Aquamant, a szeméből pedig a képregényrajongók szívét megdobogtató omegasugarakat lövell, ezzel pusztítva el több atlantiszi katonát egyszerre. Aztán Supermant látjuk egy holttest mellett térdelni, majd az előzetesben is bemutatott posztapokaliptikus tájkép fogad minket az Igazság csarnokának romjaival, csupán ezúttal kiegészült a kép egy halott Zöld Lámpással, aki valószínűleg a Kilowog nevű karakter, valamint egy lebegő gonosz Supermannel, aki Darkseid uralma alatt áll az Egyenletnek köszönhetően, és Batman maszkját tartja a kezében, mint egy levágott fejet.
A film legvégén Harry Lennix is megjelenik, mint Marsbéli Fejvadász, aki elbeszélget a rémálomból épp felriadt Bruce-szal. Az eredeti tervek szerint ebben a jelenetben más beszélgetőpartnere lett volna a Sötét Lovagnak. Snyder itt egy Zöld Lámpást, egészen pontosan John Stewartot szerette volna behozni a képbe, a Warner azonban ezt nem engedte meg neki, mert nekik saját tervük van a Lámpás Alakulattal, ezért egy kompromisszum eredményeként végül Lennix karaktere gratulálhatott Batmannek a Liga egyesítéséért. Zack le is forgatta a jelenet Zöld Lámpásos verzióját, azonban ezt végül le kellett cserélnie, és bár nem szívesen vágta ki a Stewartot játszó, meg nem nevezett színesbőrű színészt a filmből, a helyére került Lennix behozása után megbékélt a stúdió döntésével. Harry Lennix az Acélemberben és a Batman Superman ellenben is szerepelt, mint Swanwick tábornok, aki a rendező tervei szerint mindvégig az álca alatt rejtőző Marsbéli Fejvadász volt. Ha Zack engedélyt kapott volna egy Lámpás cameóra, akkor valószínűleg Marsbéli bemutatkozása a Ligának egy későbbi filmben kapott volna helyet.
Marsbéli cameója előtt van egy másik felvezetőjelenet a film végén, amikor az Arkhamból megszökött Lex Luthor (Jesse Eisenberg) elárulja Batman kilétét Deathstroke-nak (Joe Manganiello). Ez eredetileg egy stáblistás jelenet lett volna, ami megalapozza Deathstroke főgonosz státuszát a Ben Affleck-féle Batman moziban, ami végül sajnos szintén nem valósult meg. Az ellenségekből azonban később szövetségesek lettek volna, legalábbis ezt mutatja a Snyder Cut végi Knightmare szekvencia, ahol Batman és Slade már együttes erővel próbálnak túlélni a Darkseid által uralt Földön.
A szóban forgó jelenetben Batman, Mera (Amber Heard), Cyborg, Flash (a Batman Superman ellen időutazásos jelenetében látott jelmezben) és Deathstroke egy másik váratlan szövetségessel együtt járják a jövőbeli elpusztult tájat, mégpedig Jokerrel (Jared Leto). Mera hangot ad bosszúvágyának, azt akarja, hogy Aquaman gyilkosa fizessen meg a tettéért. Ekkor Joker monológba kezd, ami arról szól, hogy a bosszú miképp gyengítette el Batmant, és szóba hozza nem csak Bruce halott szüleit, hanem Robint is, aki ugyebár Joker keze által halt meg valamikor a múltban. Ezután néhány érdekes mondat hagyja el a bűn bohóchercegének száját. “Kellek neked. Kell valaki, aki kisegít abból, ami azért lett, mert hagytad meghalni a lányt. Szegény Lois, mennyire szenvedett.”
Lois volt az a holttest, aki felett Superman térdelt Cyborg látomásában. Snyder megmagyarázta ennek a jelenetnek a szerepét a folytatásokra nézve: “Darkseid eljön a Földre. Superman arra kéri Batmant, hogy vigyázzon Loisra amíg ő háborúzik Darkseiddal. Azt mondja, ‘ha segíteni akarsz nekem barátként, tartsd Loist biztonságban.’ Lex szövetkezik Darkseiddal és elárulja neki, hogy Superman gyengeségének kulcsa Lois Lane. Ezután valamilyen okból Batman elbukik, Darkseid pedig megöli Loist. Batman hezitál. Kettejük közt vita szövődött.”
Azt, hogy mi volt a vita tárgya Lois és Bruce között, nem árulta el a rendező, de korábban már felfedte, hogy eredetileg tervezett egy romantikus szálat a filmbe Bruce Wayne és Lois Lane között, aki még Supermant gyászolta a Batman Superman ellen eseményei után. “Az volt az ötletem, hogy Bruce beleszeret Loisba, de aztán rájön, hogy csak úgy mentheti meg a világot, ha visszahozza Supermant. Ez egy komoly konfliktushoz vezetett volna, Lois ugyanis még mindig szerette Supermant. Volt egy monológunk, ahol Bruce azt mondja: ‘Soha nem volt életem a barlangon kívül. Nem tudtam elképzelni egy világot ezen kívül. De ez a nő azt sugallja nekem, hogy ha összegyűjtöm ezt a csapatnyi istenséget, akkor a munkám kész van. Akkor kiszállhatok.’ Aztán ez persze nem működött volna számára.”
Lois halála után Batmant emésztette volna a bűntudat, Superman pedig elvesztette volna az akaratát, hogy harcoljon. Ezt a gyenge pillanatot használja ki Darkseid, hogy uralma alá vonja az Acélembert, ami aztán Wonder Woman, Aquaman és mások halálához vezet, köztük Harley Quinnéhez is. Ezeket az elhalálozásokat mind le is forgatták volna, nem csak említés szintjén értesültünk volna róluk.
“A világ elbukik, mert Superman alárendeli magát az Életellenes Egyenletnek. Erről szól a posztapokaliptikus sztori: Superman keresi Batmant, hogy megölje, ezzel megbosszúlva Lois halálát.” A Snyder Cut rémálomjelenete végén meg is jelenik Superman vörösen izzó szemekkel, és immár Darkseid uralma alatt kész harcolni egykori társaival. Ez elég depresszív és komor lezárás, de természetesen nem a történet vége még. Az volt a terv, hogy a lehangoló cliffhanger után egy felemelő megváltás következzen.
A Knightmare-ben résztvevő hősök látszólag tisztában vannak a multiverzum fogalmával, erre Joker tesz is egy utalást a monológja során. Azt tudjuk, hogy Flash képességei lehetővé teszik az időmanipulálást, a megoldás tehát adja magát: újrakezdés. Ehhez azonban a Ligatagok szedett-vedett csapatának el kell lopnia egy Anyadobozt egy félig romokban álló gothami katedrálisból.
A posztapokaliptikus világban Cyborg kidolgoz egy formulát, aminek segítségével egy Anyadobozt fel lehet használni arra, hogy Flash visszamenjen a múltba, és felhívja Bruce figyelmét arra, hogy meg kell mentenie Loist. A küldetés végrehajtása előtt van egy “utolsó vacsora” szerű jelenet, ahol a karakterek elmesélik a történeteiket, köztük Joker is, aki felidézi Robin megölését. Superman pedig mindannyiukkal végez, Flash kivételével, aki sikeresen vissza tud utazni a múltba. Ezt az utazást már láttuk is megvalósulni a Batman Superman ellenben. Amikor a múltbeli Bruce megtudja, mi a feladata, nem bukik el, amikor Lois veszélybe kerül. “Ebben a pillanatban helyesen cselekszik és feláldozza magát.”
Ez az áldozat mindent megváltoztat. “Superman nem adja meg magát az Egyenletnek. Aztán a harmadik filmben Aquaman vezeti Atlantisz seregeit, Diana Themüszkira királynőjeként küldi harcba az amazonokat, Superman és Flash pedig az embereket irányítja a Darkseid elleni háborúba.” A harmadik film Zack elképzelései szerint nagy százalékban egy Superman mozi lett volna, aki Batman halála után a Liga élére áll. Supermané lett volna a leggrandiózusabb karakterív, ugyanis főgonoszból válik végül főhőssé. Általában Superman az a figura, aki a legstabilabb a történetekben, ő esik át a legkevesebb változáson, ezért érdekes lett volna látni, amint bejár egy ilyen hihetetlen utat.
Darkseid inváziója, a Föld bukása és a tragédia visszacsinálása csak néhány hónappal játszódik az Igazság ligája eseményei után. Nem sokkal ezek után egy gyermek is a világra jön. A Snyder Cutban kaptunk egy utalást arra, hogy Lois Lane terhes. Láthatjuk a terhességi tesztet Lois szekrényében, a történet végén pedig Bruce gratulál Clarknak, utalva ezzel az Acélember leendő apaságára.
A terhességről szóló történetszálat sem akarta a Warner a filmben hagyni, amikor Snyder 2017-ben még dolgozott a produkción. Most azonban szabad kezet kapott, és bele is szőtte a cselekménybe ezt a részletet. A gyermek valószínűleg még Superman halála előtt fogant, és bár ez nincs hivatalosan kimondva, de talán a Batman Superman ellen fürdőkádas jelenete fontosabb volt, mint gondoltuk.
Snyder elmondta, hogy a tervei szerint egy új Batman vette volna át Bruce Wayne helyét, mégpedig nem más, mint Lois és Clark fia, akinek nincsenek szuperképességei. Egy flashforward jelenetben láthattuk volna, amint “Batman halálának huszadik évfordulóján Lois és Clark elviszi a fiatal Bruce Kentet a denevérbarlanghoz, és azt mondják, ‘Bruce bácsikád büszke lenne rád, ha ezt csinálnád.’ Vagy valami ilyesmit.” Snyder mindig is szerette volna behozni Barbara Gordont a filmekbe, és erre sor is került volna Batman önfeláldozása után. Amíg Lois és Clark fia elérte volna a megfelelő életkort, addig Barbara töltötte volna be a Batman hiánya által keletkezett űrt, később pedig akár az új Batman mentora is lehetett volna.
Ezek a tervek olyan érdekesen és királyul hangzanak, hogy most azonnal megnéznénk mindkét tervezett folytatást. De amíg ebben csak reménykedni tudunk, addig itt van nekünk a szintén hőn áhított Snyder Cut, amit akár szinkronosan is bármikor újranézhetünk az HBO GO kínálatában.
(Forrás: Vanity Fair, Esquire)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Atom, Cyborg, Darkseid, Justice League, Snyder Cut, Zack Snyder