Zack Snyder többek között felfedte, hogy januárban derülhet ki a Snyder Cut pontos premierdátuma
Zack Snyder az elmúlt hónapokban több olyan online esemény meghívását is elfogadta, amelyeket a rajongók szerveztek azért, hogy többek között a hosszú kampányolás után megvalósult Snyder Cutról beszélgessenek. A rendező ezekre az alkalmakra nem érkezik üres kézzel, mindig fény derül néhány érdekes újdonságra az ambiciózus projekt kapcsán. A napokban szintén megrendezésre került két ilyen beszélgetés, ahol Snyder az alábbi dolgokat osztotta meg a rajongókkal:
– A Snyder Cutban összesen 2700 vizuális effektet tartalmazó snitt van, ezeknek 80%-át még soha sehol nem láttuk, és a snittek 100%-a különbözik azoktól, amelyek a 2017-es mozis változatban voltak.
– A mozis változatban kevés szerep jutott a Connie Nielsen által játszott Hippolütének, de ez a jövőre érkező filmben változni fog, a karakter sokkal többet fog akciózni a Snyder Cutban.
– A rendező kitért egy kicsit a multiverzum elméletre is, és elmondta, hogy az ő értelmezése szerint a Végtelen világok krízisében megvalósult Flash crossover cameó annak a szimbóluma, hogy ezek a világok párhuzamosan léteznek egymás mellett, ezért fölösleges azon vitázni, hogy melyik a jobb vagy rosszabb. Szerinte a DC-nek mindig is ez volt az erőssége, hogy egymás mellett tudott vinni különböző történeteket, amelyeknek semmi közük nem volt egymáshoz, például a mozifilmek mellett a CW sorozatokat és az animációs filmeket.
– Amikor annak idején kiválasztotta Jeffrey Dean Morgant Thomas Wayne szerepére, meg sem fordult a fejében az, hogy a Flashpointban az ő karakteréből lesz Batman, de így utólag visszagondolva szerinte is jó választás lenne a színész erre a feladatra.
– Snyder szívesen adna ki egy képregényt, ami a film egyik történetszálát fejtené ki jobban, egész pontosan Joker háttértörténetét, kitérve Robin halálára, valamint arra, hogy a karakternek benne volt a keze egy Anyadoboz ellopásában. Ezzel kapcsolatban ötletelt is már Jim Lee-vel, de ezek egyelőre csak beteljesületlen tervek.
– Amikor Snyderék levetítették a filmet a stúdió fejeseinek, a Warner Bros filmzenéket felügyelő szakembere szuperlatívuszokban reagált Junkie XL munkájára, amiből a stream során hallhattunk is egy pár másodperces ízelítőt.
– Nemrég kiderült, hogy a film valószínűleg R korhatár-besorolást kap Amerikában a brutalitás és a szókimondó nyelvezet miatt, és még Batman is kimondja egyszer az F betűs szót. Zack természetesen nem árulta el, hogy a Sötét Lovag milyen jelenetben szólja el magát, de biztosított minket afelől, hogy az egy nagyon is indokolt érzelmi megnyilvánulás lesz a karakter részéről.
– Bár Snyder még nem beszélt David Ayerrel a 2016-os Öngyilkos osztag rendezői változata, az Ayer Cut kapcsán, de mindenképp a teendői között van, hiszen szeretné, ha ez az eredeti alkotói vízió is megvalósulhatna.
– Megtudtuk, hogy izgalmasan kezdődik majd az új év, hiszen január elején egy nagy dátumbejelentésben lesz részünk, amiről persze egyelőre nem tudunk többet, de Snyder szerint talán olyasmi lesz, amire nem számítunk.
– A bejelentés után nem sokkal egy új trailert is kapunk a Snyder Cuthoz, és onnantól kezdve teljes gőzzel beindul a marketinggépezet.
– A Snyder Cut valamikor márciusban érkezik az HBO Maxra, de a rendező még nem fedte fel a pontos dátumot, ugyanis erre is januárban kerül majd sor.
Ezek az online beszélgetések és elejtett infómorzsák csak még jobban fokozzák a várakozásunkat az először minisorozatként, aztán négyórás filmként érkező produkció iránt, és minden jel arra mutat, hogy nem fogunk csalódni.
(forrás: TheFilmJunkee, John Doe Movie Reviews)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Connie Nielsen, Flashpoint, Jeffrey Dean Morgan, Joker, Junkie XL, Snyder Cut, Zack Snyder