DC Magyarország

Minden, ami DC!

A Batwoman évadzárója hozott egy nagy leleplezést, egy másik lehetőséget viszont kénytelenek voltak kihagyni a készítők

Oszd meg a cikket másokkal is:

Ahogy a jelenlegi helyzetben minden készülő produkcióra, úgy a Batwoman sorozatra is hatással volt a koronavírus miatt kialakult helyzet, ezért a tervezettnél hamarabb, már a 20. résszel véget értek Kate Kane kalandjai, legalábbis ezt az évadot tekintve. Ennek ellenére a rajongók nem maradtak komoly meglepetések és fordulatok nélkül a rögtönzött fináléban sem. Caroline Dries showrunner ráadásul egy interjúban felfedett egy cameótervet, ami végül nem valósulhatott meg.

A továbbiakban spoilerek következnek a Batwoman évadzárójával kapcsolatban. Az epizód már elérhető HBO Go-n, így azt javasoljuk, hogy csak a megtekintése után folytassátok a cikk olvasását.

Hogy felvegyék a kesztyűt a helyi futballsztárból lett machetés vandállal szemben, akit hamis agyröntgen felvételekkel csaltak tőrbe, Batwoman azt javasolja Kane parancsnoknak, hogy egyesítsék erőiket. Azonban, amikor kigyúlnak a fények a sötét focipályán, Kate rájön, hogy a Crows emberei őt vették körbe, és el is kezdenek tüzelni rá, azonban sikeresen kimenekül a kelepcéből. Eközben Mouse, aki beletörődött abba, hogy az utolsó kriptonitdarab a néhai Lucius Foxnál maradt, arra ösztönzi Alicet, hogy lépjen tovább, és hagyja el vele a várost. Alice látszólag kötélnek is állt, még el is égette az Alice Csodaországban könyvét, de valójában megmérgezte Mouset, így a bosszút választva a testvére helyett. Alice később megajándékozta Tommyt, vagyis Husht egy új arccal, ami pontosan úgy néz ki, mint Gotham kedvenc milliárdosáé, az eltűnt Bruce Wayne-é.

A többszöri említés után tehát végre arcot is társíthatunk Bruce Wayne neve mellé az Arrowverzumban. A DC legismertebb milliárdosát Warren Christle (Aplhas, Motive) kelti életre a sorozatban. És bár jelenleg ő a történet szerint Tommyt alakítja, Dries elmondta, hogy nem kell búcsút intenünk Gabriel Mann-nek sem, akit eddig láthattunk a Hush-á váló gonosztevő szerepében. “Konkrét terveim egyelőre nincsenek, de ha találsz egy ilyen jó színészt, keresel módot arra, hogy együtt dolgozz vele,” mondta a showrunner, aki az interjúban kitért a koronavírus okozta kavarodásra és bonyodalmakra is. Elmondása szerint szerencsések voltak, hiszen a felvételek majdnem teljesen elkészültek a járvány kitörése előtt. Egyetlen napnyi forgatás maradt el a leállás miatt, ami persze kellemetlen, de így is sikerült összehozniuk egy jól sikerült epizódot. Az utolsó forgatási napon a Mouse/Alice történetszálat rögzítették, ami a showunner szerint nagyon fontos volt ahhoz, hogy meglegyen az epizód. Ami pedig a kimaradt, befejezetlen két epizódot illeti, a kényszerpihenő alatt kicsit átdolgozzák a forgatókönyvét, de túlnyomórészt megtartják az eredeti sztorielemeket. “Volt egy nagyon epikus cliffhanger, ami komoly bajba sodorja a Bat-csapatot. Ezt nagy mértékben fel fogjuk még használni, mert évadnyitányként is remekül működik.”

Még egy dologba bekavart a járvány a sorozat kapcsán, ez pedig egy meg nem valósult Supergirl “cameo.” Abban a jelenetben, amikor Kate kiveszi egy képkeretből a kriptonitot, láthattunk volna egy közös fotót Karáról és Kateről, ezt azonban nem sikerült összehozniuk a leállás miatt. Ami pedig az Acéllány konkrét feltűnését illeti a folytatásban, Dries nem fűz hozzá sok reményt, mivel a Supergirl munkálatai is csúsznak Melissa Benoist terhessége miatt, és a menetrendet így nem igazán lehet összeegyeztetni.

Az interjú végén a shworunner elhintett egy kis infómorzsát a januárban induló második évadról, persze konkrétumok nélkül: “Egy igazán megdöbbentő ponton indul a történet, és a későbbiekben is ilyen marad.”

(forrás: TVLine)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük