DC Magyarország

Minden, ami DC!

KRITIKA: LEGO DC: Shazam – Magic & Monsters

Oszd meg a cikket másokkal is:

A városban egy új szuperhős üti fel a fejét, aki játszi könnyedséggel kapja el a szökésben levő rablókat, mosolyogva menti meg a fán ragadt gyámoltalan kisállatokat, és mindemellett feltűnően illedelmes és jól nevelt. Ki lehet ez a rejtélyes, piros jelmezes figura? Pontosan tudjuk, hiszen ő a címszereplőnk.

Shazam tavaly az élőszereplős DC adaptációk világában is bemutatkozott, ráadásul nem kevés sikerrel, most pedig a LEGO univerzumban jutott neki főszerep a LEGO DC: Shazam – Magic & Monsters című produkcióban, ami természetesen a legkisebb korosztály szórakoztatását tűzte ki célul. Ahogy azonban lenni szokott, a készítők gondoltak a szülőkre is, így egy-egy kiszólás vagy utalás erejéig ők is elnevetgélhetnek ezen a filmen. Ha pedig elő tudják csalogatni magukból a bennük rejlő tízéves énjüket, akár másfél órára is kikapcsolódhatnak, elfelejtve kicsit a mindennapi gondokat.

A történet természetesen nem túl bonyolult. Miután az Igazság ligája tudomást szerez Shazam létezéséről, meghívják őt a csapatba, hiszen látszólag minden kritériumnak eleget tesz: van szuperképessége, a jó ügyért harcol, és nem kiskorú. A kulcsszó itt ugyebár a “látszólag”, ezért Shazam gyorsan el is utasítja ezt az ajánlatot, amiről egyébként régóta álmodott, nehogy kiderüljön, hogy valójában még gyerek. Azonban, amikor Mr. Mind egy titokzatos belső hang sugallatára megfiatalítja a ligatagokat, Billy legyőzi ezeket az aggályokat, és úgy érzi, végre tartozik valahová. A közös kaland elé néző csapat pedig megtanulja, hogy nem csak felnőttek lehetnek hősök, valamint fontos, hogy felvállaljuk akik és amik vagyunk. Az üzenet tehát világos a filmet néző gyerkőcök számára, és persze egy cseppet sem ártalmas, vagyis a szülők nyugodt szívvel ültethetik le őket a LEGO DC: Shazam – Magic & Monsters elé, semmi rosszat nem fognak tanulni belőle. Ha pedig arra szánják magukat, hogy ők is a fotelben maradnak erre a másfél órára, akkor néhány érettebb poén és popkultúrális utalás lesz a jutalmuk, amelyek egyébként abszolút működnek is.

Ami pedig kifejezetten működik felnőtt fejjel is, az a látványvilág. Ez a film ugyan meg sem közelíti a mozikban is látott LEGO animációk színvonalát vizualitás és kreativitás terén, de ez nem meglepő, hiszen egy házimozis megjelenésről beszélünk, ami nem a nagyvászonra készült. Ennek ellenére egészen szép képi megoldásokat tartalmaz, a fényhatások nagyon igényesek és hangulatosak, és az akciójelenetek is tűrhetőek, a kötelező szintet mindenképp hozzák. A képi világ volt az első számú oka annak, hogy megnéztem ezt a filmet, az előzetesben ugyanis elnyerte a tetszésemet, és úgy gondoltam, kibírnék ebből egy egész estés dózist is. És igazam lett.

Nem fogok senkit megdöbbenteni azzal a kijelentéssel, hogy a LEGO DC: Shazam – Magic & Monsters nem egy felejthetetlen, vagy egy túlzottan emlékezetes alkotás. Elhelyez néhány jól ismert DC karaktert a sakktáblán, akik ügyesen asszisztálnak a címszereplőnk mellett, de sok újdonságot nem tudnak felmutatni. Batman például itt is viccesen morcoskodik, de korántsem annyira, mint a Lego Batman mozifilmben. Kivételt képez ilyen téren Zöld Lámpás, aki ezúttal nem a sokszor látott Hal Jordan vagy John Stewart, hanem Jessica Cruz, akit ritkábban látni ezekben a feldolgozásokban, így még frissnek hat az ő jelenléte a csapatban. Amire még mindenképp fel kell hívnom a figyelmet, az a már-már műfaji követelménynek számító stáblista utáni jelenet, ami egy izgalmas DC cameót rejt, és talán egy következő Lego menetet harangoz be.

A film magyarországi megjelenéséről egyelőre nincs hír, de ha egyszer esetleg sor kerül rá, akkor bátran tudom ajánlani a kisgyerekes családoknak, vagy azoknak a felnőtteknek, akik nyitottak maradtak egy ilyen néznivalóra.

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük