DC Magyarország

Minden, ami DC!

10+2 film, amivel hangolódhatsz a Jokerre

ajánló | 2019. szeptember 15. 15:59 | A bejegyzéshez itt lehet hozzászólni
Oszd meg a cikket másokkal is:

Régi és új klasszikusok egyaránt.

Egyre közeledik a Joker várva várt bemutatója, a kifogástalan előzetesek, a pozitív kritikák és a máris történelmet író fesztiválsiker pedig csak fokozza az várakozásunkat, már ha lehet ezt még bárhova is fokozni. A múltkor már bemutattam Brian Azzarello klasszikus grafikus novelláját, mint alternatívát a várakozási idő tartalmas eltöltésére, most pedig néhány filmet gyűjtöttem össze, amit megéri betenni a lejátszóba, ha rá akarunk hangolódni Todd Phillips rendezésére. A listán javarészt kultfilmek kaptak helyet, vagyis a legtöbbet valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, sőt, teljesen kézenfekvő címeket is találtok, de ezek nélkül egyszerűen hiányos lenne a lista. Nem szaporítom tovább a szót, így sem lesz ez egy rövid olvasmány, vágjunk is bele.

A sötét lovag (The Dark Knight, 2008)

jb01.jpg

“Na bumm, nem mondod,” fogalmazzátok meg valószínűleg magatokban. Igen, az elején letudjuk a “kötelezőket”, a legnyilvánvalóbb címeket, kezdve Christopher Nolan Batman trilógiájának második, és legjobb részével. Erről a filmről szinte lehetetlen már újat mondani, és azt is kizártnak tartom, hogy valaki, aki erre a cikkre kattintott, nem látta még a Sötét lovagot. Vagyis tényleg csak azért került a listára, mert nem lehet elmenni mellette, ha Joker karakteréről esik szó általánosságban. Heath Ledger alakítására minden létező szuperlatívuszt elhasználtunk már az elmúlt 11 évben, és abszolút jogosan tettük. Tavaly nyáron külön cikkben foglalkoztunk a Sötét lovag hatásával a filmművészetre, bemutatásra tehát nem szorul ez a mű, és akárhányszor újra lehet nézni, akkor miért ne tennénk meg egy Joker filmre várakozva.

Taxisofőr (Taxi Driver, 1976)

jb02.jpg

Még mindig a legkézenfekvőbb címeknél járunk. Martin Scorsese időtlen klasszikusa az első perctől kezdve szóba kerül, mint ihletforrás a Jokerhez. Scorsese egyébként eleinte producerként is felmerült a projekt kapcsán, végül azonban az Irishman munkálatai miatt nem tudta betölteni ezt a pozíciót. A fedélzeten van azonban maga a taxisofőr, azaz Robert De Niro, aki egy nem véletlenül ráosztott mellékszerepben mutatkozik, erről majd később. Az 1976-os mű főszereplője Travis Bickle, aki Vietnámból hazatérve nem találja a helyét a társadalomban, majd megelégeli az őt körülvevő mocskot, leborotválja a haját, fegyvert ragad, és nekiáll rendet tenni. A társadalom által kitaszított, magányos figura visszaköszön Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) személyében is, és az előzetesek néhány képkockája is eszünkbe juttatja ezt az örökérvényű remekművet.

A komédia királya (The King of Comedy, 1983)

jb03.jpg

Itt is kilométerekről látszik az inspiráció Todd Phillips rendezéséhez. A Robert De Niro által szokás szerint kiválóan alakított Rupert Pupkin egy kezdő humorista/showman, aki mindent, de konkrétan MINDENT kész megtenni azért a bizonyos tizenöt perc hírnévért a népszerű késő esti showműsorban. Egyvalamire azonban nem hajlandó, ez pedig a sikerhez vezető hosszú út türelmes végigjárása. Nem, neki most azonnal kell a reflektorfény és a kamerák kereszttüze, és ha ehhez el kell rabolni a talk show vezetőjét, ám legyen! Scorsese és De Niro újabb bravúros együttműködése ez a film, amit nem csak a Jokerre való felkészülés miatt érdemes megnézni, vagy újra elővenni. Nem burkoltan ehhez kapcsolódik De Niro jelenlegi castingja is, a Jokerben ugyanis épp azt a sikeres talk show sztárt játssza, amivé Rupert Pupkin válni akart 1983-ban. Néhány évtized tehát kellett hozzá, de csak valóra vált az az álom.

Aljas utcák (Mean Streets, 1973)

jb04.jpg

Még egy utolsó Scorsese-De Niro alkotás, és ezután esküszöm, hogy jönnek mások nevével fémjelzett filmek is. De ennek szintén a listán a helye, ugyanis Phillips és az operatőr Lawrence Sher innen is merített inspirációt a Joker hangulatához. Scorsese debütáló rendezése ugyanis nem annyira a cselekményével, sokkal inkább az atmoszférájával, és persze a remek alakításokkal emelkedik ki az átlagból. A hetvenes éves New York-i alvilágát kiválóan ábrázolja a film, a fiatal De Nirot pedig öröm nézni a bajkeverő lázadó, Johnny Boy szerepében.

Mechanikus narancs (A Clockwork Orange, 1971)

jb05.jpg

Stanley Kubricknak állandó helye van minden idők legnagyobb filmrendezői között, és ezt a titulust olyan örök klasszikusokkal érdemelte ki, mint a 2001: Űrodüsszeia, a Dr Strangelove, az Acéllövedék, vagy a szóban forgó Anthony Burgess regényadaptáció. A Mechanikus narancs főszereplője Alex DeLarge (Malcolm McDowell), a fiatal huligán, aki számára az ártatlan embereken elkövetett brutális erőszak a legjobb szórakozás a világon. Nem is szorul talán több magyarázatra, hogy mit keres ez a film a listán, hiszen az ilyen karakterek, mint Alex és hasonló hajlamokkal rendelkező barátai kikövezték az utat az olyan figuráknak, mint például Joker. Az egyedi nyelvezettel, erős képekkel és zenékkel, valamint összetéveszthetetlen hangulattal operáló Kubrick film nem egy könnyen emészthető darab, de mindenképp érdemes időt és energiát szánni rá.

Száll a kakukk fészkére (One Flew Over The Cuckoo’s Nest, 1975)

jb06.jpg

Az öt Oscar-díjjal jutalmazott Milos Forman filmben a kisstílű bűnöző McMurphy (Jack Nicholson) börtön helyett egy elmegyógyintézetbe kerül, mivel bolondnak tetteti magát. Később azonban rájön, hogy az intézet többi lakója sem őrültebb nála, csupán az elnyomó hatalom, jelen esetben az orvosok és nővérek korlátozzák a szabadságukat és kedvük szerint akarják formálni, idomítani ezeket a szomorú sorsú embereket. A lázadó, szabad szellemű McMurphy elhatározza, hogy segít a társain, és szembeszáll ezzel az elnyomással, melynek vezéralakja az intézetben a sátáni Ratched nővér (Loiuse Fletcher). Phillips ezzel a filmmel is példálózott, amikor próbálta eladni a karakterközpontú Joker mozi ötletét.

Hálózat (Network, 1976)

jb07.jpg

Ez a film a társadalom- és médiakritikai témája miatt került fel a listára, ami ma is, több, mint negyven évvel később ugyanúgy megállja a helyét. Ha minden igaz, a Joker is egy aktuális képet akar festeni a társadalmunkról, így hangolódásnak kiváló lehet Sidney Lumet filmje, amelyben egy tévés bemondó (Peter Finch) mentális leépüléséből és élő adásban tervezett öngyilkosságából próbál minél nagyobb nézettséget és profitot kisajtolni a csatorna, mit sem törődve azzal, hogy egy segítségre szoruló emberről van szó. További párhuzam ezzel az alkotással, hogy a Jokerben is fontos szerepet játszik a média, hiszen Arthur Fleck arra a hírnévre és sikerre áhítozik, ami a Robert De Niro által játszott talk show vezetőnek megadatott.

Kánikulai délután (Dog Day Afternoon, 1975)

jb08.jpg

Egy újabb karakterközpontú mozi a hetvenes évekből, ismét Sidney Lumet rendezés, és a médiakritika is jelen van, csupán Peter Finch helyett Al Pacino főszereplésével, és egy egészen más stílusú történetben tálalva, amely során egy bankrablásból és túszejtésből élőben közvetített tévés szenzáció lesz, a bankrablóból (Pacino) pedig ünnepelt “hős”. A sztori ráadásul megtörtént eseményeket vesz alapul, bár az alkotók több ponton is eltértek a valóságtól. Al Pacino és a fiatalon elhunyt John Cazale alakítása pedig csak a hab a tortán.

The Master (2012)

jb09.jpg

A lista végéhez közeledve elrugaszkodunk a hetvenes évtizedtől, és a 2010-es évek idevágó mozijaiból szemezgetünk. A Paul Thomas Anderson által rendezett The Masterben már az új Jokerünket, Joaquin Phoenixet csodálhatjuk meg a főszerepben, ráadásul egy mentálisan instabil veteránt játszik, akit a körülmények a “sötét oldalra” csábítanak. Egészen pontosan egy, a szcientológiával rokonságot mutató mozgalom (vagy ha úgy tetszik, szekta), és annak karizmatikus Mestere, akit a szintén fiatalon, 2014-ben eltávozott Philip Seymour Hoffman játszik, a tőle megszokott zsenialitással. A lassan csordogáló cselekményű filmet a két hatalmas színészi alakítás viszi el a hátán, és Amy Adams is remekel a Mester feleségeként. Aki tehát kíváncsi arra, mit tett le az asztalra Phoenix a Joker előtt (elég sok mindent azért), az tegyen egy próbát például ezzel a művel.

Sosem voltál itt (You Were Never Really Here, 2017)

jb10.jpg

Vagy ezzel. Listánk legfrissebb filmjében Phoenix szintén egy széteső elméjű embert játszik kifogástalanul, aki nem hátrál meg a brutális erőszaktól. Ez a szerep valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy Phoenix és Phillips felépítse a saját Jokerét. Emellett úgy fest, hogy minden út a Taxisofőrhöz vezet, ugyanis ez az alkotás is felmutat néhány párhuzamot Scorsese klasszikusával, elég csak a legkézenfekvőbbre gondolni, vagyis arra, hogy a háborút járt főhős egy fiatal lányt próbál megmenteni a cselekmény során. A Sosem voltál itt nem egy túl hosszú film, alig másfél óra, nem vesz el tehát sok időt az életünkből, ráadásul minden perce megéri ezt az „áldozatot.”

+2 film azoknak, akik nem riadnak vissza a korai alkotásoktól

Modern idők (Modern Times, 1936)

jb11.jpg

Charlie Chaplin talán legismertebb némafilmje két okból is felkerült erre a listára. Egyrészt a története szerint egy gyári alkalmazott a monoton munka hatására elveszti az eszét és őrültek házába kerül, később pedig egy utcai zavargásba is belekeveredik. Kézzel tapintható a párhuzam Arthur Fleck történetével, ráadásul már a Joker előzeteseiben is kiszúrhatjuk azt a gálát(?), ami Modern idők köré szerveződik. Egyelőre pontosan nem tudjuk, milyen rendezvény is ez, de a helyszínen levő óriásplakátokról az egyébként nagyon aktuális és korát megelőző Chaplin klasszikus köszön vissza.

The Man Who Laughs (1928)

jb12.jpg

Ha már idén megnézhetünk egy lehetséges, ha úgy tetszik, alternatív Joker-eredettörténetet, miért ne tekintenénk vissza a huszas évek végére, pontosabban arra a némafilmre, ami a negyvenes években Joker megalkotására inspirálta Bob Kanet és Bill Fingert. Vehetjük tehát úgy, hogy ez az igazi Joker eredet, hiszen ha nincs a Victor Hugo regényéből készült adaptáció és Conrad Veidt játéka a címszerepben, akkor sokkal szegényebb lenne a popkultúra, és most valami egészen mást csinálnék ahelyett, hogy rövid filmajánlókat írok egy Joker mozi közelgő premierjére várva. De szerencsére létezik ez az 1928-as némafilm, szerencsére a Kane-Finger páros adott nekünk egy ikonikus gonosztevőt, és szerencsére már csak három hét választ el minket ennek a karakternek a szólófilmjétől.

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük