DC Magyarország

Minden, ami DC!

ELEMZÉS: Joker – végső előzetes

Oszd meg a cikket másokkal is:

Csak pozitív gondolataink vannak.

Egy bő hónappal a mozis premier előtt, illetve a Velencei Filmfesztiválos díszbemutatóhoz igazítva megérkezett a Todd Phillips által rendezett Joker második, egyben utolsó előzetese. Ahogy azt a legutóbbi kedvcsináló esetében tettem, ezt is megnéztem többször, kockáról kockára, illetve utánaolvastam különböző elemzéseknek a videó kapcsán, és ennek az eredményét olvashatjátok a továbbiakban.

Spoilerveszély csak akkor áll fenn, ha ezekből a tippekből és spekulálásokból valami utólag beigazolódik, ezen kívül nem fogok olyasmiről írni, amit nem látunk ebben a két és fél percben. Nézzük meg még egyszer az elemzésre váró alanyt, aztán csapjunk bele a lecsóba.

Arthur civilben is bohóckodik

kep1.png

Az első jelenetben Arthurt láthatjuk, amint a vonaton ülve próbál szórakoztatni egy ismeretlen kisgyereket, amíg annak édesanyja közbe nem lép. Tudjuk, hogy Arthur hivatása szerint bérelhető bohóc (később látjuk is őt munka közben az utcán, majd egy kórházban is), és úgy tűnik, élvezi is ezt a hivatást, hiszen civilben is gyakorolja. Vagyis gyakorolná, ha a társadalom nem szólna közbe, elmosva a határvonalat a szórakoztatás és a zaklatás között. Ha tüzetesen megfigyeljük ezt a jelenetet, láthatjuk, hogy az anyuka beszólása után Arthur próbál újra normális arcot vágni, de mintha az a grimasz nem akarna olyan könnyen eltűnni. Egy újabb apró jel Arthur állapotára, amit egy pislogással el is mulaszthatunk.

Tízpontos kacaj

kep2.png

Joker karaktere kapcsán az egyik legfontosabb ismertetőjegy a mániákus nevetés, amit már az előző kedvcsinálóban is hallhattunk, és ezúttal sem marad el, sőt, talán ez az egyik kedvenc jelenetem a videóból. Arthur egy folyosón haladva kisujjból produkál egy vérfagyasztó kacajt, majd a másodperc töredéke alatt vált vissza „normális” állapotra, és balta arccal halad tovább. Már egy ideje zajlik az “Oscart Joaquin Phoenixnek” kampány a rajongók körében a Joker szerep kapcsán, és ez a rövid pillanat is alátámasztja azt, hogy mennyire megérdemelt aranyszobor lenne ez, már csupán két előzetes láttán is.

Az őrület háttere

kep3.png

kep4.png

A következő képsorokban három körülményt vagy tényezőt is kapunk, amelyek hozzájárulhatnak Arthur teljes kisiklásához. Először is a lelkigondozója bejelenti, hogy ez az utolsó találkozásuk, amire azt a választ kapja, hogy az eddigi terápiák sem voltak túl eredményesek. Ezután a kórházban látjuk a főhősünket, mégpedig a beteg édesanyja ágya mellett. Az első előzetesből már megtudtuk, hogy milyen szoros a kötelék anya és fia között, a nő -jelek szerinti- súlyos, akár életveszélyes állapota pedig újabb oka lehet Arthur megőrülésének. Ehhez pedig társul egy nyilvános megszégyenítés is még ugyanebben a jelenetben, amikor az éjjeli beszélgetős műsor vezetője, Murray (De Niro) gúnyos megjegyzést tesz a humoristaként szárnyait próbálgató Arthur felé. Hogy egy korábbi Jokertől idézzek: “Az őrültség olyan, mint a gravitáció. Csak egy kis lökés kell.”

Bohócok mindenhol

kep5.png

kep6.png

Már a kiszivárgott lesifotók is felfedték, hogy a filmben helyet kap valamiféle bohóc mozgalom, ami tüntetésekben vagy akár erőszakos tevékenységekben is megnyilvánul. Az első trailer is tartalmazott erre utaló képkockákat, a másodikban pedig újabb pillanatokkal gazdagodtunk, sőt, a tét is emelkedett. Egy újság címlapja több gyilkosság fejleményeiről számol be, az illusztráción pedig egy gonosz bohócot látunk. Ezek szerint a mozgalom nem ismer határokat, és az emberöléstől sem riad vissza.

Az őrült szerelmes

kep7.png

Úgy tűnik azonban, hogy főhősünk életében mégsem minden teljesen negatív, hiszen a szerelem is rátalál Sophie Dumond (Zazie Beetz) személyében, erre pedig kikezdhetetlen bizonyíték a trailerben elcsattanó csók.

Arthur kirohanása

kep8.png

Újabb kérdéseket vet fel az a rövid jelenet, amelyben Arthur néhány dossziéval a kezében menekül az Arkham intézetből. Egyelőre nem tudni, hogy kinek a papírjait szeretné ilyen határozottan kivinni az épületből. A kézenfekvő válasz természetesen az, hogy a sajátjait, de egyes spekulálások szerint az édesanyja kórházi iratait tartalmazzák a mappák.

A Wayne családdal nem érdemes ujjat húzni

kep9.png

A Joker film többek között abban is különbözik a jól ismert DC történetektől, hogy az ikonikus gonosztevő ezúttal nem Batmannel, hanem az édesapjával, Thomas Wayne-nel kerül összetűzésbe. Az első előzetesben Thomas gyávának nevezi az olyan embereket, akik maszk mögé bújva tevékenykednek, az új trailerben pedig már tettlegességig is fajul a konfliktus, amikor az idősebb Wayne behúz egyet az őt kinevető Arthurnak.

Nagy tapsot a címszereplőnek

kep10.png

Az előzetes kulcsjelenetében végre elhangzik az a bizonyos név, amikor Arthur Fleck megkéri De Niro karakterét, hogy Jokerként konferálja őt fel a színpadra. Minden bizonnyal ebben a pillanatban születik meg a legenda.

Utcai brutalitás

kep11.png

Az előzetes utolsó másodpercei is tartogatnak még érdekességet, sőt, a legnagyobbat a végére hagyom. Előtte még ott az a rövid momentum, amelyben Arthur brutálisan összerugdos egy földön fekvő embert a sikátorban. Úgy tűnik, itt már végleg elszakadt a cérna, és a film eleget tesz a többek között erőszakos magatartásért és brutális jelenetekért kapott R korhatár-besorolásnak. Egyelőre természetesen nem tudjuk, hogy ki esett itt áldozatul Joker agressziójának, de a film fogadtatását nézve biztosan nem egy kritikus.

Egy másik eredettörténet?

kep12.png

kep13.png

kep14.png

Ahogy mondtam, a legnagyobb felfedezést a végére tartogattam, hiszen az előzetesnek is az utolsó képkockái között található. Egy pillanat erejéig látunk egy bohócok által keltett zavargást egy mozi előtt, amelyben maga Joker is részt vesz. De ha jobban megfigyeljük a tömeget, nem csak Arthurt tudjuk beazonosítani, hanem egy jól ismert gazdag házaspárt és a kisfiukat, ahogy épp távoznak a filmszínházból. Minden jel arra mutat tehát, hogy a Wayne gyilkosságok egy újabb ábrázolását is megnézhetjük majd a filmben. De itt nem ér véget az érdekességek listája a szóban forgó jelenet kapcsán. A mozi kirakatában ugyanis ugyanazt az Excalibur plakátot láthatjuk, amit a Batman Superman ellen nyitányában is. Bár a Joker bevallottan egy különálló, amolyan “Elseworlds” történet, azért mégis kapunk néhány Easter Egget és kikacsintást a korábbi Batman alkotásokra, ezekből már az első trailer is tartalmazott párat.


Ezek voltak tehát az új Joker előzetes érdekességei és rejtett utalásai. Ha esetleg valami felett elsiklott a figyelmem és nem vettem észre, bővítsd ki az elemzést hozzászólás formájában, illetve azt is írd meg, hogy neked melyik a kedvenc pillanatod a videóból.

A film premierjét egyébként tegnap tartották a Velencei Filmfesztiválon ahol hatalmas siker övezte, és az első kritikák is biztatóak. Az összefoglalónkat erről ITT találjátok.

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük