KRITIKA: Doom Patrol 1. évad

Az új kedvenc DC sorozatunk.

Annak idején, amikor érkeztek a hírek arról, hogy a Doom Patrol néven futó csapat saját sorozatot kap a DC új streaming platformján, őszintén bevallom, hogy nem igazán jöttem lázba. “Oké, még egy szuperhősös sorozat,” könyveltem el egymondatos előítéletemet magamban. Ehhez az is hozzátartozik, hogy akkor még nem ismertem ezeket a karaktereket, nem olvastam egyetlen képregényüket sem, csupán a puszta létezésükről hallottam. Aztán ez a fura társaság vendégszerepelt az egyébként szintén nagyszerű Titans sorozat első évadának egyik epizódjában, és kezdett megváltozni az álláspontom. Szerettem volna még többet látni Robotmanből és a többiekből, felkeltette az érdeklődésemet az a rövid, de piszkosul szórakoztató vendégszereplés. Aztán, amikor beindult a különálló sorozat marketinggépezete, és a korábban megfogalmazott előítéletem szó szerint elhangzott az előzetesben, végleg átbillent a mérleg, és a Doom Patrol kötelező néznivalóvá avanzsált. Aztán ez így maradt 15 hétig.

A Doom Patrol talán legfontosabb erénye a tudatosság és az átgondoltság. Ez a sorozat épp olyan, mint a főszereplő karakterek. Fura, kilóg a sorból, de felvállalja a különcségét, hatalmas szíve van, és a furcsa külsőségek alatt végtelenül emberi. Annak ellenére, hogy a csapatban találunk robot testbe ültetett emberi agyat, fásliba csomagolt múmiaszerű fazont, nyúlós masszává alakuló nőt és egy többszörös tudathasadástól szenvedő lányt is.

És, ha már róluk van szó, vegyük is sorra őket. Cliff Steele egy NASCAR autóversenyző, aki egy közlekedési baleset folytán elveszíti a családját, és neki is csupán az agya marad épen, ami Niles Caulder segítségével új testet kap, és megszületik Robotman. Larry Trainor egy homoszexualitását titokban tartó szupersztár vadászpilóta, aki szintén balesetet szenved, amely során beleköltözik egy rejtélyes negatív energia, a teste pedig annyira szénné ég, hogy ezentúl csak fásliréteg mögé bújva mutatkozhat a nyilvánosság előtt. Ő is Niles Cauldernél talál menedékre és biztonságra, ahogy az egykori hollywoodi filmcsillag Rita Farr, és a hatvannégy különböző személyiséggel rendelkező Jane is.

Miután a pilot epizódban szépen, ráérősen kibontva megismerjük a főhőseink háttértörténetét, beindul a cselekmény fő történetszála, amelyben a már említett mentor és apafigura, Niles Caulder eltűnik, hála az ügyeletes főgonoszunknak, Mr. Nobodynak, akire mindjárt visszatérek. Az imént felsorolt karakterekhez csatlakozik még Cyborg is, és rájuk hárul a feladat, hogy szembenézzenek Nobodyval és visszakapják szeretett Főnöküket. Az alapötlet tehát igencsak egyszerű, de nincs is szükség többre, hiszen útközben nagy számban kapunk elképesztően kreatív, váratlan és szórakoztató mellékszálakat és vendégszereplőket. Látogatást teszünk Paraguayba, egy szamár belsejébe, egy hógömbbe és egy önálló személyiséggel megáldott vándorló utcába is, és ezzel még nem is soroltam fel mindent. Utunkat pedig olyan mellékszereplők kísérik, mint egy apokalipszisről prófétáló, istenkomplexusos csótány, egy arcszőrzetet jóízűen falatozó önjelölt szuperhős, egy izomkolosszus, akinek a pózolásai manipulálják a realitást, vagy egy sötét mágiában otthonosan mozgó, Constantine-t idéző démonvadász. Ha pedig ez nem elég fura, akkor figyelmedbe ajánlom a néha fel-felbukkanó Animal-Vegetable-Mineral Mant, akinek az egyik feje egy dinoszaurusz, a keze egy növény, a lába pedig kristály. Nem, ez még mindig nem egy South Park epizód összefoglaló.

De amint azt korábban is írtam, a merész és agyeldobós külsőségek alatt rejlik a sorozat igazi értéke, ez pedig a nagyszerűen kivitelezett karakterdráma. A főhőseink egytől egyig súlyos tragédián átesett emberek, akiknek a különleges képesség csupán egy újabb teher a már meglévő traumák és sérelmek mellé. Szinte mindegyik epizód szán időt a karakterdrámára, de ez az aspektus leginkább a hetedik, Therapy Patrol című epizódban csúcsosodik ki. A sorozat olyan témákat boncolgat, mint a testi és lelki bántalmazás, a szülői elnyomás, az identitásválság vagy épp a lelket felemésztő gyász, amelyből az ember kapaszkodókat és alternatívákat keresve próbál menekülni.

A Doom Patrol azon a téren is remekül teljesít, ahol a legtöbb képregényadaptáció, legyen az kis költségvetésű sorozat vagy sokszázmilliós blockbuster, hajlamos kudarcot vallani, ez pedig a főgonosz karaktere. Mr. Nobody bár kissé sablonos eredettel és motivációval bír, mindezt feledteti velünk sziporkázó stílusa, és a negyedik falat nem áttörő, hanem porrá zúzó narrációja. A sorozat legjobb beszólásai az ő nevéhez fűződnek, ugyanakkor a kiszámíthatatlansága fenyegető gonosszá teszi őt, Alan Tudyk pedig a tőle megszokott minőséget szállítja, egyenesen lubickol a szerepben. Ahogy egyébként mindenki más is a sorozatban. Brendan Fraser és Matt Bomer hibátlanul teljesít Robotman és Negative Man szerepében, akkor is, ha legtöbbször csupán a hangjukat adják a karaktereiknek. April Bowlby is meggyőzően hozza a hollywoodi csillogás hazug világából kivetett Rita Farrt, az abszolút sztár azonban a Crazy Jane-t életre keltő Diane Guerrero, aki a legnehezebb feladattal kell megbirkózzon, és játszi könnyedséggel veszi az akadályt, amit 64 különálló személyiség eljátszása hordoz magában. Normális esetben az ő nevével díjátadók jelöltlistáin kellene találkoznunk az itt végzett munkájáért.

Ami a negatívumokat illeti, nem igazán jut eszembe semmi, talán annyi, hogy egy-két mellékszál kimaradhatott volna a sorozatból (gondolok itt például az ősemberesre, aki látta, tudja, miről beszélek). A finálé sem épp azt hozta amit vártam, de ezt egy ilyen sorozatnál vétek felhánytorgatni. Illetve sokkal többet is kaphattunk volna Mr Nobodyból, aki néha teljes epizódokat hagy ki, de aztán amikor visszatér, konkrétan ki is mondja, hogy már hetek óta nem szerepelt, és a röhögésünk azonnal felülírja ezt a hiányérzetet. A Doom Patrol heti egy epizódos tálalásban maradéktalanul szórakoztató sorozat volt, de én szeretném újranézni ledarálva is, hogy lássam, mennyire működik jól az agyeldobós őrületbe csomagolt kemény dráma nagy dózisban adagolva. Erre pedig lehetőség is adódik az HBO GO-nak hála, ahol június 5-én a teljes évad elérhetővé válik magyar felirattal, később pedig szinkronosan is.

Azt pedig nagyon remélem, hogy hamarosan beszámolhatunk nektek a második évados berendelésről, hiszen a korábbi, legyintős előítéletemnek végleg búcsút mondtam, és most már tűkön ülve várom, hogy újra együtt nevessek és szomorkodjak ezekkel a kirekesztett különcökkel.

Írta: Genzo

(képek: EW, DC Universe)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: Doom Patrol