Zack Snyder az igazi Doomsday-ről beszélt
Egy szemfüles rajongó vonta kérdőre a rendezőt.
Zack Snyder, a “Batman Superman ellen: Az igazság hajnala” rendezője a Verón közölte a rajongókkal, hogy az “igazi” Doomsday még mindig létezik valahol a DC univerzumban.
A filmben Lex Luthor alkotta meg Doomsday-t, Zod tábornok holttestét kitéve egy genetikai procedúrának a kryptoni felderítő hajó fedélzetén, amely Metropolisban zuhant le. Egy párbeszéd azonban azt sugallta, hogy már volt egy korábbi verzió a lényből, amely a Kryptonon készült, és azóta Luthor szörnyetege az első ilyen teremtmény, mert a hasonló kísérleteket betiltották.
Amikor egy rajongó erről kérdezte, Snyder megerősítette, “Igen, az igazi Doomsday még mindig odakint van valahol.”
A képregényekben Doomsday-t évezredekkel ezelőtt készítették a Kryptonon, amikor is a Bertron nevű tudós egy élő fegyvert próbált létrehozni felgyorsított evolúcióval, újra és újra megkínozva és meggyilkolva a lényt. Ez után a biológiai anyagát felhasználva klónozta a szörnyeteget és kezdte elölről a folyamatot. A procedúra végeredménye lett Doomsday, amely nem csak, hogy megölte Krypton azon lényeit, amelyek felelősek voltak a korábbi verzióinak haláláért, de saját teremtőjét, Bertront és annak csapatát is elpusztította.
“Az acélember” Blu-Ray lemezének extráin Bertront megemlítették Doomsday-jel együtt. A döntés, hogy Lex Luthort bevonják Doomsday tombolásába nem teljesen új dolog — ő fedezte fel az alvó lényt és provokálta vissza az életbe a “Superman: Doomsday” című animációs filmben —, de a monstrum egy még képregényhűbb verziója a “Krypton” első évadában is szerepelt, és továbbra is fenyegetést jelent majd a folytatásban.
A Bertron Easter Egg és a “Batman Superman ellen” szereplő kriptoni archívumok ellenére Snyder válasza valószínűleg csupán annyit jelent, hogy a karakter még életben van, valahol az űrben, nem pedig azt, hogy tervben van a felbukkanása a közeljövőben.
Snyder és Henry Cavill mindketten kifejezték csodálatukat “A Superman Halála” című 1992-es képregény iránt, melyben először jelent meg Doomsday. A történet egyes részeit, az ikonikus halált is beleértve, a “Batman Superman ellen” fel is használta.
Amikor Doomsday először megjelent a képregényekben, egy névtelen szörnyeteg volt, a természet megmagyarázhatatlan ereje. A Kryptonhoz való kötődése csak egy későbbi minisorozatnak köszönhetően került a kánonba, amelyet a lény megalkotója, Dan Jurgens írt.
Ti szeretnétek, ha az igazi Doomsday felbukkanna valamelyik későbbi filmben?
(Forrás: ComicBook)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Batman Superman ellen, Doomsday, Krypton, Zack Snyder