Geoff Johns lemond a DC Entertainment elnöki posztjáról
Cserébe ő írja a “Green Lantern Corps” forgatókönyvét.
A DC Entertainment elnöke és kreatív igazgatója, Geoff Johns – aki képregényírástól küzdötte fel magát addig, hogy jelentős szerephez jutott a DC mozifilmek és sorozatok munkálataiban – visszavonul a vezetői posztjáról egy író-producer ajánlat miatt, amit a Warner/DC-vel kötött.
Johns egy új bannert indít útjára Mad Ghost Productions néven, amelyen keresztül filmekhez, sorozatokhoz és képregényekhez gyárt tartalmat, ebben pedig rendelkezésére áll minden jelenlegi DC tulajdon, köztük az újak vagy újragondoltak is.
Ezzel egyidejűleg a DC Entertainment jelenlegi kiadója, Jim Lee veszi át a kreatív igazgatói teendőket, ami mellett folytatja kiadói munkáját is Dan DiDioval közösen, amely poszton már 2010 óta osztoznak.
Ez a döntés nem sokkal azután érkezik, hogy Diane Nelson, a DC Ent elnöke, Geoff közvetlen felettese múlt héten szintén lemondott a posztjáról. Emellett holnap kerül sor a végső bírósági döntésre az Amerikai Igazságügyi Minisztérium és az AT&T között zajló tárgyalásban, amely során a szolgáltató egyesítené erejét a Warner és a DC anyavállalatával, a Time Warnerrel.
Johns számos nagyszerű DC képregényt írt karrierje során, de emellett kulcsszerepe volt a DC hősökből álló tévés birodalom felépülésében is, hiszen olyan sorozatokon működött közre, mint a “The Flash”, a WBTV-vel és Peter Roth-tal közösen tető alá hozott “Supergirl”, a “Black Lightning”, és még sorolhatnánk.
“Elvállaltam egy pozíciót a DCE-nél, mert mindennél jobban imádom ezeket a karaktereket és ezt az univerzumot. Viszont szívesebben töltöm a napjaimat írással, vagy díszletek között. Nagyon lelkes vagyok, hogy egy sokkal kétkezibb, kreatívabb munkakörhöz térhetek vissza. Ez egy álommunka álom projektekkel, amelyek még mélyebben merítenek a DC elképesztő karakterfelhozatalából,” írta Johns egy közleményben.
Johns első projektjei közé tartozik a “Green Lantern Corps”, ami a DC intergalaktikus védelmezőin alapszik, ez pedig nem ismeretlen terület Johns számára, ugyanis kilenc éven át írt Zöld Lámpás képregényeket, spinoff történeteket és adott ki eventeket a témán belül. Rá hárul a film forgatókönyvének megírása, emellett pedig a film egyik producere is ő lesz. A Mad Ghost honlapja szerint a filmben szerepet kap Hal Jordan és John Stewart is, amit vehetünk hivatalos megerősítésnek az eddigi pletykák után. Johns jelenleg íróként és producerként működik közre a “Wonder Woman 2” kapcsán, emellett társírói és exeutive produceri kreditet kap a decemberi “Aquaman” stáblistájában, ami az egyetlen élőszereplős DC mozifilm az idén.
Ami pedig a televíziós részleget illeti, Johns EP ként vesz részt (Greg Berlanti, Sarah Schechter és Jeremy Carver mellett) valamint íróként dolgozik a DC Universe digitális szolgáltató első saját gyártású sorozatán, a “Titans”-on. Többek között a sorozat “Doom Patrol” című epizódját is ő írta, ami egy különálló 13 részes szériának ágyaz meg szintén a DC Universe felhozatalában.
Ami minket illet, elképzelni sem tudunk jobb írót egy “Green Lantern Corps” filmhez, mint azt az embert, akinek a kedvenc lámpás-képregényeinket köszönhetjük.
(Forrás: Hollywood Reporter)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Geoff Johns, Green Lantern Corps