DC Magyarország

Minden, ami DC!

ELEMZÉS: ‘Az igazság ligája’ Comic-Con előzetes #2

Oszd meg a cikket másokkal is:

Múlt hétvégén lezajlott a Comic-Con (Genzo összeszedte a fontosabb anyagokat az eseményről ITT, valamint még mindig visszaolvasható a szöveges közvetítésünk is a minket érintő panelekről ITT), az egyik legnagyobb dobása pedig kétségkívül “Az igazság ligája” vadonatúj, négyperces előzetese volt, rengeteg új képkockával. Sőt, a négy percben alig volt olyan képsor, amit már láthattunk korábban. Arra a nemes feladatra vállalkoztunk hát, hogy a sok újranézés után ki is kockázzuk a előzetest, majd egy cikkben felsoroljuk a fontosabb pillanatait. Essünk is neki, mert volt mit kikockázni ebből a videóból.0000000059.png

0000000043.gif

Rögtön az elején a DC Bővített Univerzum újdonsült kabalája, Wonder Woman lendül akcióba. Idén már láthattuk, hogy milyen hatékonyan tud ő fegyveres statisztákat harcképtelenné tenni, a trailer nyitóakciója pedig mintha a “No Mans Land” jelenetsor emlékezetes pillanatait idézné, illetve helyezné át a jelenbe az első világháborús közegből. Avagy Diana most is pont annyira menő, mint száz évvel ezelőtt.

Ahogy a “Batman Superman ellen” esetében, úgy ezúttal is a különböző médiaplatformokon keresztül értesülünk arról, hogy miként tekintenek az emberek a szuperhősökre és a velük kapcsolatos történésekre. Esetünkben Superman halálára és annak hatására, Lex Luthor helyzetére és Batmanre, aki úgy fest, valamiért a háttérbe vonult.

0000000045.gif

A J.K. Simmons által életre keltett Gordon rendőrfőnök ikonikus mozdulatsora kapott helyet az előzetesben. Reflektorfény az égre, avagy gáz van, hívjuk a Denevért. Bár tudjuk, hogy nagyon kevés szerepe lesz a filmben, mi nagyon kíváncsiak vagyunk Simmons alakítására. Tett ő már legendássá képregényfilmes mellékszerepet, reméljük, most sem kell csalódnunk benne.

Ahogy azt korábban bejelentették, Connie Nielsen visszatér a filmben Hippolüté szerepébe, és részben már azt is tudjuk, milyen körülmények között, és azt is, hogy Themüszkirán. Vajon közel száz év után újra találkozik Diánával?

0000000047.gif

Színre lép az aktuális főgonoszunk, Steppenwolf egy olyan landolással, amit Deadpool lelkes tapsviharral jutalmazna. A jelenet Themüszkira szigetén játszódik, ahol az amazonok birtokolnak egy Mother Boxot, Steppenwolf pedig valószínűleg erről szeretne többet megtudni.

Mielőtt Steppenwolf nekiesne a világunknak, feltérképezi a terepet, és arra a következtetésre jut, hogy nincs ki megvédje a Földet. A “nincsenek Lámpások” kijelentése azért lehet érdekes, mert így felvetődik a kérdés: hogyhogy nincs Zöld Lámpás a Földön? Az egyik lehetőség az, hogy Hal még nem kapta meg a gyűrűt, de az is lehet, hogy egyszerűen csak nem tartózkodik a Földön a film történéseinek idején. A “nincs kriptoni” kijelentés pedig ugyebár Supermanre vonatkozik, akiről láthatunk egy hologramot az előzetesben. Rengetegen feldobták az ötletét, hogy az nem ő, hanem Supergirl lesz majd, merthogy túl vékonyak a lábak, és aranyszínű csíkok is vannak a ruhán, de ha jól megnézitek, a kameramozgással együtt a csíkok helyzete is változik. Így szerintünk az aranyszínes dolgot el is vethetjük, előbbi kapcsán pedig az egyik korábbi meglátást hoznánk fel, hogy Batman valamiért nagyon vékonykának tűnt az “Öngyilkos osztag” egyik jelenetében, amikor a vízbe ugrott Joker és Harley után. Lehet, hogy csak valamiféle optikai csalódásnak vagyunk az áldozatai.

0000000048.gif

Kicsivel később láthatjuk ügyeletes rosszfiúnkat munka közben. Teljes erőbedobással próbál burgonyát ültetni, de sajnos megszalad a kapa és a világunk elpusztul, ahogy a többi is. Steppenwolf monológja bár kétségkívül fenyegető, azért egy kicsit közhelyes is a gonosztevők klubjában. Tavaly Apokalipszis (állítólag Oscar Isaac alakításában, bár nem igazán láttuk, ki van a sok smink és maszk alatt) tervezett hasonló világpusztítást, de rajta kívül is jó páran puffogtattak már hasonlóan megalomán monológokat, és egytől egyig fűbe haraptak utána. Vészjósló mondatok ezek.

0000000049.gif

A monológja közben élesben is láthatjuk a jelenetet, amit először Zack Snyder osztott meg velünk kamerás felvétel formájában. Egy kicsit már novemberben is alámerülünk Atlantisz víz alatt birodalmába, ami mindenképp izgalmasan hangzik, jövőre pedig jóval többet időzhetünk ott, hiszen érkezik Aquaman szólókalandja, aminek várhatóan ez a film meg fog alapozni kicsit.

0000000060.gif

Ez a képsor elképesztően gyönyörű, Barry tekintetéből pedig arra következtethetünk, hogy még nincs teljesen tisztában a képességének határaival. Mögötte talán Kiersey Clemons Iris Westje látható?

Alfred barátunkat is viszontláthatjuk a “Batman Superman ellen” után, Jeremy Irons pedig továbbra is jó választásnak tűnik a szerepre. Kevés mondata van az előzetesben, de az mind vagy érdekes, vagy humoros. Itt például egy elég konkrét utalást ejt el az 1992-es “Batman Visszatér” című filmre. Ez akár jelentheti azt is, hogy a szóló Batman-film “Az igazság ligája” előtt játszódik majd, és megnézhetjük Afflecket és Ironst felrobbanó játékpingvinek (és akkor már persze maga Pingvin) ellen harcolni. Mi nem bánnánk.

Eddig is tudtuk, hogy a film poénjainak nagy részéért Flash fog felelni novemberben, ez az előzetes pedig még jobban megerősíti ezt az infót, Ezra Miller ugyanis bevallja, hogy a társaival ellentétben ő nem harcol, csak félrelök embereket és elszalad. Egyre kevesebb a negatív vélemény Ezrával kapcsolatban internetszerte, reméljük, a film után ő is arra a sorsra jut, mint Affleck vagy Gadot, akik a kezdeti utálathullámot teljes mértékben eloszlatták, és azóta mindenki áradozik róluk. Szurkolunk Ezrának is.

Egy újabb vicces pillanat. Cyborg átveszi az irányítást a Nightcrawler névre “hallgató” bat-jármű felett, a posztjáról kitaszított Alfred pedig abban sem biztos, hogy egyáltalán találkozott már ezzel a rejtélyes pilótával. Egyre egyértelműbb, hogy ezt a filmet már nem fogja amiatt kritika érni, hogy túl búskomor és depresszív. Más miatt még érheti persze, de úgy látszik, tényleg kezd magára találni a DC Bővített Univerzum a filmek hangulatát és tónusát illetően. A Wonder Woman biztató kezdet volt a jó irány felé.

0000000053.gif

Alakulóban a Warehouse 2.0, avagy Batman ezúttal nem Marthát menti meg, hanem néhány civilt (az már nem kizárt, hogy köztük is van, akit Marthának hívnak). Harc közben egyébként az is felfedezhető, hogy a Paradémon teste nagyon-nagyon hasonlít Cyborgéhoz. Ezzel egy időben Batman monológját halljuk Supermanről. Ő adta neki vissza az emberekbe vetett hitét azzal, hogy feláldozta magát értük, így érthető, hogy ezúttal már pozitívan nyilatkozik az acélemberről.

Ebből a jelenetből láthattunk képkockákat az első előzetesben is, illetve korábban tettek róla említést a film forgatását meglátogató újságírók. Jelentéseik szerint kapni fogunk némi történelemleckét a film során, ami bemutatja, hogy az emberek, az atlantisziak és az amazonok hogyan űzték ki a Földről Darkseidet, aki így a bolygón kényszerült hagyni három Mother Boxot. Ezek közül mindhárom néphez egy-egy került, és ezek begyűjtéséért indul harcba Steppenwolf az Igazságliga-filmben. Rajongói felvetések szerint itt akár meglepetés karakterekkel is találkozhatunk, mint például Hawkman egy korábbi inkarnációja.

0000000055.gif

Az egyik kedvenc pillanatunk az előzetesből. Flasht látjuk, amint a képességét használva segít Dianának elérni a kardját egy csatajelenet közben. A szupergyorsaság képességéből nagyon kreatív operatőri megoldásokat lehet összehozni, emlékezzünk csak az “X-Men – Az eljövendő múlt napjai” Pentagonos, Higanyszálas jelenetére. Ha hasonlóan jó szcénákat kapunk Flash főszereplésével, az nagyot fog dobni a film értékelésén.

0000000056.gif

Még magunkhoz sem tértünk az előbbi jelenet hatásából, erre már kapjuk is Aquamant, aki egy paradémonon állva átszörfözik egy épületen, majd elegáns hajlobogtatással nyugtázza az eseményeket. Régóta sejteni lehet, hogy a Jason Momoa által játszott atlantiszi uralkodó személyében új közönség kedvencet köszönthetünk, és minden jel arra mutat, hogy ellopja majd a showt a ligatagok elől.

Korábban néhány újságíró beszámolója után már olvashattuk a jelenet leírását, most pedig mi magunk is láthatjuk, ahogy Gordont ezúttal egyetlen találkozó után a denevérrel ötszörösen fogja el ugyan az az érzés: faképnél hagyták. Ezzel Gordon jelenetének nagy része szinte biztos, hogy ki van lőve, de talán majd a szóló Batman-moziban viszontlátjuk a karaktert.

Elérkeztünk az előzetes legvégéhez, egy kis bónuszjelenethez a címfelirat után, amit szándékosan azért tettek bele a videóba, hogy beinduljon a rajongók fantáziája, és kezdjenek spekulálni és fan teóriákat firkálni arról, hogy Alfred kivel beszélget. A legnépszerűbb elmélet szerint persze Superman a szóban forgó titokzatos beszélgetőpartner, a kép sarkában életlenül látható vörös folt erre engedhet következtetni. Mi úgy gondoljuk, hogy szinte biztos, az acélember szerepel ebben a jelenetben, de népszerű elmélet még Zöld Lámpás és Supergirl is, néhány merészebb rajongó pedig odáig merészkedett, hogy magát a Marsbéli Fejvadászt vagy Shazamot véli felfedezni. Az biztos, hogy ügyes marketing húzás volt ez, hiszen azóta ezektől a találgatásoktól hangos az internet, bőven van min gondolkozzunk és csámcsogjunk a film premierjéig, vagy egy újabb előzetes megjelenéséig, ami ismét tele lesz tömve felfedeznivalóval.

Ez lett volna a mi kis szösszenetünk a várva várt “Az igazság ligája” második Comic-Con előzeteséről. Ha szerintetek kihagytunk volna valami fontosat, írjátok meg nekünk hozzászólásban, a novemberben esedékes premierig pedig nézzétek ti is rongyosra az új előzetest, ahogy azt mi is tesszük:

Ha tetszett a bejegyzés, ne felejtsétek el kedvelni az új Facebook oldalunkat!

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük