DC Magyarország

Minden, ami DC!

A Legends of Tomorrow egyik fontos szereplője kiszállt a sorozatból

Oszd meg a cikket másokkal is:

Március 2-án került sugárzásra a Legends of Tomorrow hetedik évadának záróepizódja. A fináléban búcsút vettünk egy olyan szereplőtől, aki már hosszú ideje a csapat tagja volt. A színész egy interjú során elárulta, mivel a távozását nem valami kulisszák mögötti nézeteltérés vagy konfliktus okozta, ezért lát esélyt arra, hogy valamikor a jövőben újra a fedélzetre kerüljön.

A továbbiakban spoilerek következnek a Legends of Tomorrow hetedik évadának utolsó epizódjából!

A fent említett színész nem más, mint Nick Zano, aki még 2015-ben, a második évad nyitányában mutatkozott be, mint Nate Heywood/Steel. Az ezt követő években Nate karaktere jelentősen hozzájárult a sorozat sikeréhez. Zano elmondása szerint eljött az a pillanat számára, amikor már úgy érezte, túl régóta tagja a Legendák csapatának, és egy méltó lezárást szeretett volna a karakterének, ami nem adatik meg minden sorozat esetében a szereplőknek.

A producerek és a színész egyaránt nyitottak arra, hogy idővel Nate visszatérjen a sorozatba, de az biztos, hogy ha lesz nyolcadik évad, abban nem fogunk vele találkozni. Zano az interjúban háláját fejezte ki a rajongók felé, akik támogatták őt a Legendák oldalán eltöltött évek alatt.

(Forrás: KsiteTV)

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük