KRITIKA – Zack Snyder: Az Igazság Ligája (spoilermentes)

Azon gondolkodom, van-e értelme egyáltalán ennek a cikknek? Létezik olyan, hogy valaki követi az oldalunkat (tehát nagy valószínűséggel DC rajongó), és a mi kritikánkra vár, hogy az alapján eldöntse, hogy megnézi-e ezt a filmet, vagy inkább kihagyja? Nem látok rá nagy esélyt, ugyanakkor tavaly ilyenkor még arra sem láttam, hogy én egyszer erről a filmről fogok írni, szóval minden lehetséges. Ha pedig csak egy olyan ember van, akit ez a cikk vesz rá erre a 4 órás kalandra, akkor már megérte.

Fölösleges újra elmesélni a Snyder Cut megvalósulásának hosszú történetét, mert legalább nagyvonalakban szinte mindenki tudja már, mi történt. Aki kíváncsi a teljes sztorira, annak ajánlom a februári cikkünket a Vanity Fair átfogó írása alapján. A lényeg, hogy többéves kampányolás és várakozás után végre itt a film, abban a formában, ahogy azt az alkotója eredetileg elénk akarta volna tárni 2017-ben, sőt, ez még hosszabb is annál. Egy egész órával és egy utólag beillesztett Batman-Joker közös jelenettel.

Superman halála után egy új fenyegetés veszélyezteti világunkat, Batman pedig ígéretéhez híven összetoborozza a szupercsapatot, hogy felvegyék a harcot az Anyadobozokra pályázó Steppenwolffal. A Liga azonban hamarosan rájön, hogy csak akkor van esélyük a győzelemre, ha visszahozzák Kal-Elt az élők sorába. Ezt a történetvázat már 2017-ben megismertük a moziba került változatban, és persze most is ezt kapjuk, csak jobban kibontva és felvezetve, több időt szánva a karakterekre (beleértve a gonoszokat is) és azok hátterére. A kérdésre tehát, hogy ez egy teljesen másik film-e, a válasz az, hogy “igen és nem.” Főleg az első két órában rengeteg olyan képsort kapunk, amit már láttunk négy éve, csak most kibővítve és esetleg más fényeléssel kapjuk meg. Bruce meglátogatja Arthurt az izlandi faluban, Barry az édesapjával beszélget a börtönben, az amazonok próbálják megakadályozni, hogy Steppenwolf rátegye a kezét az Anyadobozra, Wonder Woman megment egy csapatnyi iskolást, Bruce beszervezi Barryt a csapatba, aki erre gondolkodás nélkül igent mond, stb., ezek a jelenetek már ismerősek, ilyenkor nem érezzük azt, hogy egy teljesen új filmet látunk, csak azt, hogy egy bővített változatot. De még így is van nagyjából kétórányi anyag, amire most először csodálkozhatunk rá, ilyenkor tátva is marad a szánk sokszor, és el is könyveljük magunkban, hogy mégis egy új filmet nézünk. A másik érzés, ami kavaroghat bennünk az új képsorok alatt, az az értetlenség, mégpedig a Warner Bros akkori, azóta lecserélt vezetősége felé. Ők ugyanis arra kérték fel Joss Whedont, hogy könnyedebbé tegye a félkész filmet és írjon bele poénos jeleneteket, miközben a Snyder Cutban nem is kevés poén van, ráadásul működnek is, és egytől egyig jobbak, mint amiket a moziban kaptunk. Barry és Alfred szinte minden mondata egy olyan jó poén, amit most hallunk először. Mindez abban a filmben, amit kínos vicceskedésekkel próbáltak utólag humorosabbá tenni négy éve. Ne keressünk logikát ott, ahol nincs?

A Ligatagok közül egyértelműen Cyborg az, akivel a legcsúnyábban elbánt a mozis változat. Itt végre láthatjuk a teljes karakterívét, és nem csak annyit tudunk meg róla, hogy félig gép és egy Anyadoboznak köszönheti, hogy életben maradt. A csapat mindegyik tagjának gyász és szomorúság kövezte ki az idáig vezető útját, de Cyborg az egyetlen, akinek a tragikus háttértörténetét ebben a filmben látjuk, és nem néhány párbeszédre (Aquaman, Flash) vagy korábbi filmekre (Batman, Superman, Wonder Woman) kell támaszkodnunk a múltjának megismerésében. Félreértés ne essék, nem hiányoltam a filmből minden hős tragikus eredetének bemutatását, isten ments, hogy újra a Wayne gyilkosságokra vagy Kripton felrobbanására menjen a játékidő, csak próbálom levezetni, miért hangoztatta Snyder többször is, hogy Cyborg a film szíve. Az ő sztorija, és a cselekmény nagy egészétől teljesen független rövid mellékszála nagyon sokat hozzátesz a film érzelmi töltetéhez, tényleg fontos karakter lett Victor Stoneból, és csak azon bánkódunk, hogy a remek munkát végző Ray Fishert nagy valószínűséggel soha többet nem látjuk ebben a szerepben.

A Snyder Cut olyan szempontból mindenképp egyedülálló, hogy a szuperhősadaptációs műfajon belül talán még egyetlen olyan filmet sem láttunk (hiába készült kb. 30 az elmúlt másfél évtizedben), ahol ennyire szabad kezet kapott egy alkotó, és a stúdió fejesei nem szóltak bele, hogy mi az, aminek muszáj szerepelnie a produkcióban és mi az, aminek ki kell kerülnie onnan. Zack Snyder egyetlen irányelvet szabott ki a film befejezésekor: “A rajongók azt a filmet akarják látni, amit évekkel ezelőtt eredetileg bemutattam volna, és azt is fogják kapni, mindenestől.” Ennek hátulütője, hogy most fájhat a szívünk, amiért nem valósult meg a többi eredeti terv, vagyis a két Justice League folytatás, illetve Ben Affleck Batman filmje. Snyder ugyanis az előbbi elv alapján benne hagyta a filmben ezek hangulatos és hatásos felvezetését, de valószínűleg ezekkel maradunk. Bár, ahogy a rendező fogalmazott, ennek a filmnek az elkészülésére sem volt esély nagyon sokáig, így egy halvány reménysugár talán még ott van, hogy ezeket a történeteket is megismerhetjük a jövőben, talán a Snyder Cutnak is otthont adó HBO Max jóvoltából.

Továbbá az sem válik hasznára a Snyder Cutnak, hogy a DC filmes univerzuma 2017 óta egy egészen más irányba mozdult el, így a most bemutatott film több helyen nem illeszkedik a nagy egészbe. Ennek legnagyobb elszenvedője Aquaman történetszála, ami ellentmond a 2018-as szólófilmnek, de még egy apróság miatt a Shazammal is van némi összeférhetetlenség, és ez nem spoiler, már a trailerek alapján összerakható.

Snyder filmjei kapcsán már megszokott dolog a jóval a premier előtti felháborodás különböző történetelemek, casting döntések vagy egyéb dolgok iránt. Jelen esetben a két legtöbbet kritizált tényező már hónapok óta a film képaránya és a játékideje. Utóbbin szinte fölösleges kiakadni, hiszen streaming megjelenésről beszélünk, a film ráadásul fejezetekre van bontva (hat rész plusz egy epilógus), és bármikor lehet szünetet tartani a nézésben. Ugyanakkor a sorozatdarálások korát éljük évek óta, és ez a film 4-5 epizódnyi időt tölt ki egy tetszőleges drámasorozatból, amelyből sokan hajlamosak egész évadokat elfogyasztani egy nap alatt. A képarányt pedig Zack az IMAX formátummal magyarázza, ami egy olyan film esetében talán nem indokolt, amit a legtöbb ember otthon fog megnézni tévén vagy laptopon, de így ilyen szempontból is a “teljes filmet” láthatjuk, nem csak a történetből nem maradt ki semmi, de még a kép széléből sem. A szinte négyzet alakú kép ugyanis nem croppolás eredménye, épp ellenkezőleg, a szélesvásznú kép szokott az lenni. Ami engem illet, ha lehet választani, én is jobban szeretem a 16:9-es, teljes képernyőt kitöltő képarányt, de ha már mindenképp vannak fekete sávok, kevésbé zavarnak oldalt, mint fent és lent.

Tudom, hogy ez az írás lassan olyan terjedelmes, mint maga a film, de még két dolgot meg kell említenem. Egyrészt a zenét, Junkie XL ugyanis rekordhosszúságú score-t komponált a rekordhosszúságú filmhez, és bőven találunk benne hatásos és emlékezetes taktusokat, ugyanakkor néhány motívumot erősen túlhasznál. Gondolok itt Wonder Woman új, kóruselemeket is tartalmazó témájára, ami a karakter szinte minden mozzanatánál berobban, és a sokadik alkalom után már erőltetetten hat. Az új Batman téma egyébként a személyes kedvencemmé lépett elő, de Flash egyik fontos jelenete, Cyborg története, valamint a Knightmare szekvencia is emlékezetes aláfestést kapott. A másik dolog, amiről említést kellene tennem, az a szinkron, azonban erről nem tudok érdemben véleményt mondani, mert eredeti nyelven néztem a filmet, azt azonban tudom, hogy a gonosztevők hangtorzítása a magyar változatban kissé félresikerült, olykor közel érthetetlenné téve Darkseid, Steppenwolf és Desaad mondandóját. A többi szinkronhangról nem hallottam panaszt, nagyrészt az eredeti színészcsapat tért vissza és egészült ki pár névvel, valószínűleg hozzák a tőlük elvárt szintet.

Az egyik külföldi kritikus úgy fogalmazott, hogy a Snyder Cut nem fogja magához csábítani az új nézőket, és ezzel egyet is értek. Ebben a négy órában itt van minden, amit Zack Snyder tud a képregényfilm készítésről, és minden stílusjegyét erősen magán hordozza a mű. Aki eddig is rajongott a rendező filmjeiért, és mondjuk szerette az Acélembert és a Batman Superman ellent (elég sokan vannak így, elég csak a kampányra gondolni) azok garantáltan ezért a filmért is odalesznek. Akik azonban allergiásak az előbb említett címekre, és úgy összességében Zack nem nekik készíti a filmjeit (ők is elég sokan vannak), azok a Snyder Cutot is kerüljék, mint a pestist, Zack Snyder ugyanis talán még soha nem volt ennyire Zack Snyder.

A film magyar szinkronnal is elérhető az HBO GO kínálatában.

(Írta: Genzo)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: Snyder Cut, Zack Snyder