Kiderült, ki lesz Lucius Fox a Pennyworth második évadában, és egy másik szereplő is csatlakozott a stábhoz
A Pennyworth sorozat első évada a tavalyi év egyik abszolút kellemes meglepetéseként ért minket, nem kérdéses tehát, hogy kíváncsian várjuk a folytatást. És már azt is tudjuk, meddig kell várnunk, hiszen érkezett egy előzetes a második évadhoz, amiből kiderül, hogy december 13-án folytatódnak Alfie kalandjai.
A kedvcsinálóban egy pillanatra feltűnik az etap egyik új szereplője, Lucius Fox is, akinek érkezéséről már értesültünk a DC Fandome eseményen, de akkor még nem tudtuk, ki fogja eljátszani a jól ismert karaktert. Erre a kérdésre is megkaptuk a választ, Lucius Fox szerepében Simon Manyonda bizonyíthat. A fiatal amerikai tudós a hivatalos karakterleírás szerint “pedáns szinten precíz, tudatosan nyugodt természetű, őszinte és már-már túlzottan egyenes beszédű.”
Nem ő lesz az egyetlen új szereplője a második évadnak, ugyanis Jessica de Gouw is csatlakozik a stábhoz, Melanie Troy, a háborús árva szerepében, aki egy domináló idős férfival köt házasságot, aki ráadásul Alfred egykori SAS kapitánya. Melanie azonban “intelligenciájának és fanyar, cinikus humorának köszönhetően nem hunyászkodik meg, és kihozza magából a legtöbbet”, hangzik a karakterleírás.
A december 13-i kezdés után a félévadzáró valamikor december 27 környékén várható, ezután pedig az évad hátralevő részei már 2021-ben kerülnek bemutatásra.
Az előzetes mellé egy plakát is érkezett a második évadhoz:
(Forrás: EW, TV Insider)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: EPIX, Pennyworth