DC Magyarország

Minden, ami DC!

PILOTKRITIKA: Harley Quinn

Oszd meg a cikket másokkal is:

Egy bevállalós, felnőtt korhatárbesorolás alatt készülő, őrültségekkel telepakolt Harley Quinn animációs sorozat már az első perctől jól hangzó ötlet volt. Aztán érkeztek a casting hírek, később az előzetesek, és a lelkesedésem csak fokozódott, egy brutálisan szórakoztató agymenést vártam, ami 20 percre kirepít a hétköznapokból és egyben lerepíti az arcomat. Aztán tegnapelőtt megérkezett a pilot, és pontosan ezt tette.

A történet bár nyilván nem túl komplikált, mégis szövevényesebb, és több karaktert mozgat már itt az elején is, mint azt előzetesen gondoltam volna. Az első részben annak lehetünk szemtanúi, ahogy Harley Quinn Poison Ivy hathatós segítségével ráeszmél, hogy Jokerrel való “szerelme” igencsak egyirányú, és a bűn bohóchercege a semminél is kevesebbre tartja őt. Sokkal fontosabb számára még az is, hogy Rébusz arra pályázik, hogy elhappolja előle a “legviccesebb gonosztevő” titulust, illetve itt van még az örök játszótárs, az érme másik oldala, Batman is. Harley ezt megelégelve saját kezébe veszi a sorsát és a baseball ütőt, majd nekilát egyszerű szárnysegédből élvonalas főgonosszá válni.

Amikor a korai kritikák kiemelték, hogy a sorozat elképesztően brutális és erőszakos, nos, nem hazudtak. Olyan vérengzéseket, csonkításokat, nyúzásokat és gyilkolásokat látunk, és olyan tempóban, hogy csak kapkodjuk a fejünket, amíg még a nyakunkon van. Mindeközben szinte másodpercenként repülnek a “fuck” szó különböző variációi, és mire észbe kapunk, le is járt a húszperces játékidő, most már vehetünk levegőt is akár. Az egyik vélemény a DC univerzum Family Guy-ának nyilvánitotta a sorozatot, és valóban van némi hajszálvékony hasonlóság (stilizált, vállaltan rajzfilmszerű karakterdesign, gyors és váratlan poénos beszólások, néhány popkulturális utalás stb), nekem azonban egy másik rajzfilmsorozat is eszembe jutott. Ha még emlékszel a Happy Tree Friends-re, akkor ezzel a címmel mindent elmondtam, ha nem, akkor hurrá, megúsztál néhány gyerekkori traumát. Az utóbbi csoport számára leírom, hogy a Happy Tree Friends sorozat 3-5 perces epizódjaiban kedves és cuki kisállatok kerültek egy tipikus matinérajzfilmes alapszituációba, amiből aztán másodperceken belül iszonytató vérfürdő és mészárlás kerekedett, vérrel, leszakadó arccal, kieső szemekkel és mindennel, amit csak el tudsz képzelni. Erre az amúgy már számomra félig-meddig feledésbe merült rajzfilmre emlékeztetett a Harley Quinn pilot néhány jelenete, és ennél jobban nem tudom körülírni az itt zajló brutalitást. Ha ez egy élőszereplős adaptáció lenne, gyanítom, hogy az R korhatárbesorolásba se férne bele, de animáció lévén ez messze nem olyan megrázó így.

Ami a vizualitást illeti, ez a sorozat nagyon szép és kreatív. Az egyszerű, stilizált rajzstílust vibráló színekkel és látványos fényhatásokkal vegyíti, a végeredményre pedig jó ránézni, egy-egy képkocka akár háttérképként is megállná a helyét.

Végezetül az eredeti szinkronhangokról pár szó. A főszerepben ugyebár az Agymenők Pennyjét, Kaley Cuocót halljuk, aki egészen kiváló munkát végez, teljesen elengedi magát, és érezni, hogy mennyire élvezte ezt a munkát. Joker szerepében egy másik húzónév, Alan Tudyk hallható, akinek van már némi DC-s múltja (ő a zseniális Doom Patrol zseniális főgonosza, Mr. Nobody, vagy a rövidéletű Powerless sorozat sziporkázó Van Wayne-e), és ezúttal is azt a szintet hozza, amit tőle megszoktunk, és a castingolása pillanatától fogva el is vártunk. A többiek is tisztességesen helytállnak, Diedrich Bader egész jó Batman, Lake Bell Poison Ivy-ja is működik, Christopher Meloni pedig egy eddig nem látott arcát mutatja meg Gordon felügyelőnek.

Gyorsan elrepült ez a húsz perc, és szeretnék még ebből az őrületből többet látni, így mindenképp maradok a folytatásra is. Egy bizonyos Dr. Harleen Quinzell felírt nekünk heti húsz percnyi agyeldobós szórakozást, és ugyan ki merne vele vitába szállni, ha egyszer baseballütővel nyomatékosítja a szavait.

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük