DC Magyarország

Minden, ami DC!

Saját lábakon álló DC filmekben gondolkodik a Warner

Oszd meg a cikket másokkal is:

Háttérbe szorulhat az univerzumépítés.

A DC moziverzumban ugyan voltak már csapatfilmek (Az igazság ligája, Öngyilkos osztag), illetve előrevetítettek ambiciózusabb összecsapásokat is, például Lex Luthor és Deathstroke közös stáblista utáni jelenetével a Legion of Doomot, de úgy fest, ezektől most inkább eltávolodik a Warner, árulta el Toby Emmerich, a stúdió elnöke.

A Hollywood Reporter egy interjúban a studió 2019-es terveiről kérdezte a producert, aki továbbra is szeretne minél változatosabb felhozatalt értékesíteni. Elmondta, hogy komoly hangsúlyt fektetnek a DC filmekre, az animációs projektekre és a horrorra, ugyanakkor úgy érzik, a komédia műfajában is vannak még kiaknázatlan lehetőségek.

Emmerich szerint az Aquaman sikere fordulópontot hozott a DC moziverzumra nézve. A saját receptjük alapján fognak dolgozni, nem követik a Marvel taktikáját. Kevesebb figyelmet fordítanak egy nagy, közös univerzumra, minden filmet külön egységként kezelnek. Ezen kívül a rendezők szerepének fontosságára hívja fel a figyelmet, ami talán azt jelenti, hogy a jövőben szabadabb kezet kapnak a direktorok a saját víziójuk megvalósítására, hiszen ez az Aquaman és a Wonder Woman esetében is bevált.

(forrás: THR)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük