Tovább gyarapodik a Swamp Thing stáblistája
A seriff fiával bővült a létszám.
Henderson Wade állandó szereplőként csatlakozott a Swamp Thing stábjához. A louisianai rendőr, Matt Cable szerepében láthatjuk majd őt, aki szorult helyzetbe kerül, miután természetfeletti gonosz erők fenyegetik a várost, aminek védelmére felesküdött.
A színészt láthattuk már a Riverdale című sorozatban is, ahol szintén a törvény emberét játszotta. Televíziós munkásságában elmerülve olyan címeket fedezhetünk még fel, mint az Extant, a The Last Ship, az Amerikai Horror Story: Roanoke vagy az NCIS.
Matt Cable karaktere említésre méltó képregényes múlttal rendelkezik. Már a Swamp Thing legelső számában bemutatkozott 1972-ben, akkor még szövetségi ügynökként, akit Alec Holland védelmezésével bíztak meg. Emberünk sajnos kudarcot vall, és a Swamp Thing nevű rejtélyes mocsári lényt okolja Holland haláláért. Ezzel egy hosszú és szövevényes történet veszi kezdetét Cable, a szörny és Abby Arcane (Crystal Reed) között. Abby-nek is van némi közös múltja Lucille Cable seriff (Jennifer Beals) fiával, ugyanis az ifjú Matt gyerekkorában bele volt zúgva.
A karaktert ezúttal más köntösben nézhetjük majd meg, a készítők ugyanis újragondolták a figurát a sorozat kedvéért.
A Swamp Thing valamikor 2019 májusában várható a DC Universe kínálatára.
(forrás: Deadline)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Matt Cable, Swamp Thing