DC Magyarország

Minden, ami DC!

Változtatások az Oscar-díj rendszerében

Oszd meg a cikket másokkal is:

Új kategória, rövidebb gála.

Az Amerikai Filmakadémia három fontos változtatást eszközölt a jövőbeni Oscar-díjátadókat illetően. Ezek közül talán a leglényegesebb egy új kategória bevezetése, ami a legnépszerűbb filmeket versenyezteti az aranyszoborért. Egyelőre nem tudni, hogy pontosan milyen kritériumok alapján választják ki a jelölteket a kategórián belül, ahogy azt sem, hogy hány film kerül fel az ominózus listára. Azt sem tisztázta az Akadémia, hogy az új kategóriát már a jövő februári díjátadón bevezetik, vagy csak a 2020-as évtől kezdődően.

Ez a változtatás első sorban azt jelenti, hogy immár több képregényfilmért szurkolhatunk majd a gálát követve, hiszen ez a műfaj jelenleg hatalmas népszerűségnek örvend, és legtöbb képviselője anyagilag és kritikailag is egyaránt sikeres. Ha már a soron következő gálán életbe lép ez a módosítás, akkor talán a decemberi Aquaman mozit is viszontláthatjuk majd a jelölteknél, a Marvel filmek közül pedig az olyan produkciók indulnak nagy eséllyel, mint a Fekete Párduc, vagy a Bosszúállók: Végtelen háború. Ha azonban csak 2020-tól vezetik be a változtatást, akkor (persze sikerektől függően) a Shazam! és a Wonder Woman 1984 is helyet kaphat a listán, ami a DC filmjeit illeti. De természetesen ez a kategória nem csupán a képregényadaptációk számára van fenntartva, vagyis az összes közkedvelt blockbuster (mint például a Mission: Impossible vagy a Star Wars) eséllyel indulhat a szoborért vívott küzdelemben.

A másik két változtatás már magára a gálára vonatkozik. Egyrészt, a szervezők megrövidítik az ünnepség időtartamát 3 órára. Ezt úgy érik el, hogy bizonyos kategóriák győzteseit a reklámszünet ideje alatt hirdetik ki, majd ezeket a pillanatokat megvágva csatolják a közvetítéshez. Egyelőre nem konkretizálták, hogy melyik kategóriák jutnak erre a sorsra, de vélhetően a kevésbé fontosak közül fognak válogatni a szervezők. A harmadik változás csak a naptárakat érinti, ugyanis előrébb hozták a 2020-as, 92. Oscar gála időpontját február 23-ról február 9-re, és talán attól az évtől kezdődően mindig ebben a korai időpontban kerülhet sor az eseményre.

A következő gála időpontja változatlan, 2019 február 24-én esedékes.

UPDATE: A Variety értesülései szerint az eddigi leggyengébb számokat felmutató Oscar után a gálát közvetítő ABC fejesei összeültek az Akadémia vezetőivel, hogy változtatásokat eszközöljenek. Az ABC javaslatai között szerepelt a gála műsoridejének lerövidítése, valamint ők vetették fel a blockbustereket díjazó kategóriát is. Mint ismeretes, az ABC a Disney tulajdonában áll, és melyik stúdió égisze alatt adták ki az idei év legnagyobb blockbustereit? A bevételi adatokat figyelembe véve a Bosszúállók: Végtelen háború, a Fekete Párduc és A hihetetlen család 2. található az első három helyen, és ezek mindegyikét a Disney mutatta be. Így veszi át szép lassan az egeres cég az egész filmművészet felett az uralmat…

(Forrás: Deadline, THR)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük