‘Arrow’: Újabb állandó szereplő távozik a sorozatból
Az első epizód óta jelen van, a hetedik évadban azonban hiába keressük majd.
Paul Blackthorne nem tér vissza a CW zászlóshajójának számító “Arrow” hetedik évadára! Egyelőre nem publikus, hogy a karakterét, Quentin Lance polgármestert miképpen írják ki a készítők a történetből.
A pilot epizód óta a színen levő Lance elképesztő változásokon esett át a hat évad alatt. A halottnak hitt Sara Lance (Caity Lotz) apukájaként gyűlöletet táplált Oliver (Stephen Amell) iránt, amiért hagyta meghalni a lányt a Queen’s Gambit hajón. Ugyanakkor megvetette Oliver bűnüldöző alteregójának, a Csuklyásnak a ténykedését, szépen lassan azonban elkezdett együttműködni a smaragd íjásszal, később pedig megtudta a nagy titkot is, miszerint Oliver és a Zöld Íjász egy és ugyanaz a személy.
A mindkét lánya elvesztése után alkoholizmusba menekülő Quentin végül Star City alpolgármestere lett, nemrég azonban, Oliver letartóztatása után átvette tőle a polgármesteri teendőket.
Blackthorne kilépését megelőzte Willa Holland távozásának híre még márciusban. Bár a sorozat hetedik évadát is berendelte a csatorna, a színészek szerződése általában hat évadra szól, és úgy tűnik, Quentin és Thea nem szándékozik meghosszabbítani azt.
Az Arrow csütörtök esténként jelentkezik új epizódokkal a tengerentúlon.
(Forrás: EW, TVLine, Variety)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Arrow, spoiler