DC Magyarország

Minden, ami DC!

‘Booster Gold’: Kész a forgatókönyv első vázlata

hírek | 2018. március 10. 15:17 | A bejegyzéshez itt lehet hozzászólni
Oszd meg a cikket másokkal is:

Már csak a Warneren múlik a film sorsa.

Nagyjából két éve hallottunk először arról, hogy a Warner Bros. egy Booster Gold film készítését tervezi, tegnap pedig újabb fejlemények derültek ki a projektről. Greg Berlanti író/producer elkészült a forgatókönyv első vázlatával, és jelenleg a Warner döntésére vár, hogy lesz-e valami a filmből.

“A projekt még fejlesztés alatt áll a DC-nél. Írtam egy szkript vázlatot, most rajtuk a sor, hogy kitalálják, hogyan is szeretnék megvalósítani,” mondta Berlanti. Azt is hozzátette, hogy a stúdió épp azt próbálja kitalálni, hogyan illesszék bele a filmet a DC Bővített Univerzumba.

A producer azt is elárulta, hogy az írótársa Zack Stent volt, akinek az “X-Men: Az elsők” és a “Thor” forgatókönyvét is köszönhetjük. Ami pedig a rendező kilétét illeti, Berlanti azt mondta, szívesen betöltené ezt a szerepet is a munkálatokban.

“Ha a stúdiót érdekli a dolog, akkor csak tőlük függ minden. Mi befejeztük a munkát a vázlaton, és szívesen kipróbálnám magam a rendezés területén is. Egyelőre nem igazán tudom, hogyan áll össze egy film, csak bejövök minden nap dolgozni, és a lehető legjobb tudásom szerint teszem a dolgom, aztán egyszer csak szólnak, hogy ‘Megcsináljuk!'”

Greg Berlanti neve onnan lehet ismerős, hogy ő felügyelete alatt jött létre az Arrowverzum a CW csatornán.

(Forrás: Batman-News, DC Comics)

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük