Eredetileg poénosabbnak szánták ‘Az igazság ligája’ nyitójelenetét
Joss Whedon nem is mutatkozhatott volna be ütősebben a DC univerzumban, ugyanis ő felelt a film első, egyben az egyik legemlékezetesebb képsoráért.
Miután a “Shot Caller” című börtönthrillerben eljátszotta a The Beast névre hallgató izomkolosszus bandavezért, a Netflix nagy sikerű “Mindhunter” sorozatában pedig az FBI ügynök Bill Tench szerepében lopta el a showt, Holt McCallany egy váratlan vendégszerepben tűnt fel a DC szuperhőscsapatát összehozó filmjében. A színész a Men’s Health magazinnak adott interjújában beszélt kicsit erről a munkájáról. Persze más témákról is esett szó, de mi most kiragadtuk a minket érintő részleteket.
McCallanynak elég kis szerep jut a filmben – egy névtelen tolvajt alakít a nyitójelenetben, ahol Batmannel (Ben Affleck) harcol egy tetőn Gotham City-ben – de ez a rövid jelenet indítja be a cselekmény főszálát. Batman kikötözi a McCallany által játszott bűnözőt az utca fölé, és a félelmét használja csalinak a gonosz Steppenwolf egyik paradémonjával szemben. A lény feltűnése miatt hozza meg Batman a döntést, hogy csatasorba kell állítania a többi hőst is, például Jason Momoa Aquamnjét a közelgő veszéllyel szemben.
McCallany megcsillogtathatta azt a harcművészeti tudását, amit a legendás bokszedzővel, Teddy Atlassal dolgozva sajátított el, mikor olyan produkciókra készült, mint a “Tyson” (1995) vagy az FX sorozata, a “Lights Out” (2011).
“Jó móka volt Batmannel harcolni, akkor is ha kikaptam,” meséli McCallany. “Néhány snittben a karakterem próbál visszaütni, de kevés sikerrel. Kialakult a saját harcstílusom a sokéves bokszolás és filmes munkák során, és ezt itt alkalmazhattam. Jelen esetben egy szuperhős ellen küzdök, ami keményebb dió. Batman sok mindenre képes, amire egy átlagember nem.”
McCallany karakterének sorsa még a levegőben lóg – ha értitek – ami felveti egy esetleges visszatérés kérdését a folytatásra nézve: “Talán visszatérek,” mondja sejtelmesen McCallany. De ha a DC univerzumban nem is láthatjuk viszont, a “Mindhunter” című sorozatban még minden bizonnyal számíthatunk a jelenlétére.
MEN’S FITNESS: Milyen érzés volt Batmannel bunyózni és alulmaradni a harcban?
Fantasztikus élmény volt, és jó móka volt leforgatni. Ben Affleckkel nagyon könnyű volt dolgozni, csupán néhány felvételből kész volt az egész. Azokat a harcjeleneteket szeretem legjobban, amelyek stílusosan vannak koreografálva, ugyanakkor figyelembe véve a szóban forgó színész erősségeit. A régi bunyós szólás szerint “a stílus határozza meg a harcot.” Szeretem a saját harckoreográfiáimat kidolgozni együtt a rendezővel és a kaszkadőrök vezetőjével, amikor csak lehetséges, és ez egy remek módja volt annak, hogy részese lehessek ennek a mozinak, akkor is ha Batman kiporolja a hátsóm.
Milyen volt Joss Whedonnal dolgozni a filmen?
Imádom Joss Whedont. A jelenetem Batmannel kezdetben egy komikus szekvencia lett volna. Joss így írta meg, és így is forgattuk le. Szerintem remekül sült el, de a stúdiónak nem tetszett, nem akarták rögtön egy ilyen vicces résszel indítani a filmet, szóval kicsit átszabták. Csalódott voltam, de aztán a New York-i otthonomba érve találtam egy üveggel a kedvenc pezsgőmből, valamint egy kártyát Josstól, amin az állt: “Az elvesztett csatákra. Köszönettel, Joss.” El sem tudom mondani, mennyit jelentett nekem, hogy vette a fáradtságot, hogy írjon nekem. Joss Whedon egy kiváló ember. Bekereteztettem a kártyát.
Batman életben hagyja a karakteredet. Van esély arra, hogy talán viszontlátjuk még egy DC filmben, mondjuk az Arkham Elmegyógyintézetben néhány ikonikus gonosz mellett?
Ez nagyon kicsi szerep volt, de sosem tudhatod előre, mi történik ezekben a filmekben. A karakterem nem halt meg, szóval ki tudja? Egész jól működött ez a közös jelenet Batmannel, talán ez csak megalapozott egy későbbi feltűnést. Nagyon izgalmas lenne.
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Az igazság ligája, Batman, Joss Whedon