DC Magyarország

Minden, ami DC!

‘Az igazság ligája’: Hivatalos stáblista és korhatár-besorolás

hírek | 2017. október 13. 20:56 | A bejegyzéshez itt lehet hozzászólni
Oszd meg a cikket másokkal is:

Már csak öt hét választ el minket “Az igazság ligája” premierjétől, a Warner pedig elérkezettnek látta az időt arra, hogy frissítse a film honlapját a korhatár besorolással és a “kredit” résszel, vagyis a stáblistával.

0000000127.png

Egyáltalán nem meglepő, hogy a film PG-13-as besorolást kapott, amit “sci-fi erőszak és akciószekvenciák” miatt érdemelt ki. A stáblistán pedig érdekes megfigyelni, hogy csakúgy, mint a “Batman Superman ellen” esetében, ezúttal is Ben Affleck az első név a szereplők között. Rögtön utána Henry Cavill következik, ami talán azt is jelentheti, hogy Supermannek nagyobb szerepe lesz a filmben, mint azt gondoljuk a marketing anyagok láttán.

De nem ez az egyetlen érdekesség a listán. Kiszúrható ugyanis Martin Walsh neve, aki a “Wonder Woman” vágásáért felelt. Úgy tűnik, ebben a filmben is csattogtatta az ollókat Zack Snyder megszokott vágóival, David Brennerrel és Richard Pearsonnel egyetemben. Christopher Nolan neve is helyet kapott executive produceri poszton. Ezt a munkakört már a “Batman Superman ellen” esetében is betöltötte, “Az igazság ligája” kapcsán azonban eddig nem szerepelt a neve a sajtóközleményekben. Joss Whedon kreditjéről hónapok óta keringenek a szóbeszédek és a “szomszédom takarító a Warnernél, ő mondta”-jellegű információk, most azonban ezeknek egy huszárvágással végük, hiszen a hivatalos stáblistán társíróként szerepel Chris Terrio forgatókönyvíró mellett.

A filmet nálunk november 16-ától lehet megnézni, a múlt héten érkezett, végső előzetest magyar felirattal pedig akár most is:

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük