ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ: Wonder Woman
Miután a “Batman Superman ellen” című filmben ellopta a showt a belépőjével (amiben nagyban közre játszott a karakter témája is), Wonder Woman most lehetőséget kapott, hogy bebizonyítsa, képes-e elvinni egy önálló filmet is a hátán. Az eddig nem túl fényes kritikai fogadtatásnak örvendő DC Bővített Univerzum a negyedik darabjára úgy látszik, kezdi megtalálni azt az irányt, ami a kritikusoknak és a rajongóknak egyaránt megfelelő. Habár a “Wonder Woman” nem lett a kedvencem az épülő filmes világból, a maga témájában bizony ott van az elsők között a képregényfilmes műfajban.
A történet szerint az amazonokat azért teremtették, hogy békét tartsanak a Földön. Diána egy, az emberek elől elrejtett helyen, Themüszkira szigetén él a többi amazonnal, zavartalanul. Egészen addig, amíg egy amerikai férfi/kém, Steve Trevor százados repülője le nem zuhan a sziget partjainál. Egy rengeteg áldozatot követelő háborúról mesél nekik, ami az emberek világában zajlik. Diána szentül hiszi, hogy mindezért Árész, a háború istene a felelős, ezért hogy bizonyítsa igazát, útra kel az idegennel, és kezdetét veszi Diána nővé – és hőssé – válásának igazi története.
Ki gondolta volna pár éve, amikor bejelentették a filmet, hogy – az inkább szépségéről ismert – Gal Gadottal az élen egy működőképes produkciót tud majd felmutatni a DC és a Warner Bros. párosa? Mind a három név kétségekre adhatott okot. A színésznő bemutatkozása a szerepben jól sikerült, azonban mégsem vehettük biztosra, hogy mindez elég lesz ahhoz, hogy helytálljon egy szólófilmben. Ehhez képest Gal nagyon durván odatette magát, ami még meglepőbb annak fényében, hogy ha minden igaz, a “Batman Superman ellen” castingja előtt erősen elgondolkodott a színészettől való visszavonulás lehetőségén. Annyira hihetetlenül bájos, édes, aranyos, nőies és nem utolsó sorban gyönyörű, ráadásul olyan jól játszott, hogy a romantikusabb irányt vevő jeleneteknél néhol már én pirultam bele a székembe. Chris Pine-nal – aki szintén hatalmasat alakít, valamint szenzációs a kémiája a címszereplővel – ők ketten vannak az élen, elvégre ők vannak leginkább a középpontban, ám kivétel nélkül mindenki, Connie Nielsen, Saïd Taghmaoui, Danny Huston, csak hogy néhány nevet említsek, megérdemelnek egy emberes vállveregetést.
A kiemelkedő játékok mellett a karakterek is a helyükön voltak, és meglepetésként hatott a film végére, hogy az előzetesekben egyébként erősen mellőzött szedett-vedett csapatott jobban megkedveltem, mint az Öngyilkos osztagot, akiknek egy teljes filmjük volt ugyan ezt elérni. A moziból kijőve azt gondoltam magamban, hogy “mennyi elpocsékolt színész.” No, nem azért, mert olyan jelentéktelen szerepük volt, hanem mert a karaktereikkel együtt (néhány kivétellel) egy eredetfilmben ragadtak, ami 100 évvel játszódik a DC Bővített Univerzum jelenje előtt, holott szívesen nézném még őket a továbbiakban.
A film egészen elképesztő látványvilágot tudhat magáénak, a hangulat pedig a helyszíneknek megfelelően változik. Minden a gyönyörű, napsütötte Themüszkira szigetén veszi kezdetét, ahonnan elsőként a ködös, borús, szürke Londonba érkezünk. Ahogy egyre közelebb kerülünk a háború egyik frontvonalához, – néhány apróbb megszakítással – csak tovább romlik a hangulat, hogy végül aztán a világháború igazi pokla a teljes sötétségben teljesedjen ki. De ne feledjük, hogy “a hajnal előtt a legnagyobb a sötétség.”
A “Minden, amit tudnod kell a ‘Wonder Woman’ filmről” című cikkünkben már említettünk, hogy ez az alkotás közelebb áll majd a Zack Snyder-féle vonalhoz. Nincs mitől tartani a név hallatán, hiszen minden tekintetben beleillik az általa képviselt stílus a filmbe, talán sokkal inkább, mint a saját rendezéseibe. Nincsenek agyonvágott harcjelenetek, amik ellenben remekül koreografáltak, valamint sok az ütős beállítás és lassítás. Ezeknél, valamint a film második és harmadik harmadának sötétebb színkezelésnél látszik igazán, hogy Zack keze mennyire is van benne a készületekben. Az ő és Jenkins kollaborációjából pedig a későbbiekből akár valami hasonlóan jó – vagy talán még jobb – is kisülhet, csak kerüljön rá sor.
Térjünk ki egy kicsit a humorra is, ami Zack vonalától viszont távolabb áll. Bevallom, nem örülök, hogy humorral próbálják színesíteni a filmes világot, hozzám mindig is közelebb álltak a sötétebb tónusú, komolyabb alkotások. Ellenben azon a véleményen voltam a film megnézése előtt, hogy amíg ez Diana naivitásában kimerül, nem lesz vele semmi problémám. Ez nem egészen lett így, de nem is lőttek mellé, hiszen a filmben fellelhető poénok nem erőltetettek, és tényleg olyanok, amik legalább egy mosolyt az ember arcára csalnak, és persze ami a legfőbb: nincsenek túltolva. Ahova nem való, ott nincs. Remekül megtalálták az egyensúlyt a DC Bővített Univerzum és alapból a háború komoly, sötét hangulata, valamint a humoros jelenetek könnyedsége között.
Patty Jenkinsnél alkalmasabb embert nem is találhatott volna a stúdió a rendezői székbe, hiszen ki más, ha nem a karakterrel egy azonos nemű személy tudná a lehető legjobban megközelíteni a feminizmus egyik, ha éppen nem a legnagyobb jelképét.
Ja, és igen, a filmzene. “Az acélember”, a “Batman Superman ellen” és az “Öngyilkos osztag” után ez a film is nagyon erős aláfestésekkel büszkélkedhet, habár David Ayer alkotásával együtt azon filmek táborát erősíti, ahol az első nézés után nem mászott bele egy track sem annyira a fülembe, hogy azt aztán napokig, hetekig dúdolgassam.
Az egyetlen problémám mindössze annyi volt a filmmel, hogy néhány pontjánál úgy éreztem, hogy ezt már láttam vagy százszor. Biztos elő lehetett volna állni valami újjal is ezeknél a részeknél, de vagy itt fogyott el az írók kreativitása, vagy egyszerűen nem is próbálkoztak.
A női főszereplős (szuper)hős filmeknek tehát egy új, méghozzá rendkívül minőségi mércéje lett (de azért tegyük hozzá, hogy ezidáig a Macskanő és az Elektra képviselte a műfajt), és talán egy iránymutatóként szolgál az egyre csak táguló filmes világ további produkcióinak. A karakter befutása pedig nagyon fontos példaképként szolgálhat a kislányoknak, hiszen végre nem csak a fiúknak van ott követendő példaként Superman bátorsága és segítőkészsége, hanem mostantól már a lányok is bátran mondhatják, hogy “olyan bátor és erős akarok lenni, mint Wonder Woman.” Ez semmiképp sem elhanyagolható szempont. Mindenkinek nagyon ajánlom tehát a filmet, és persze várom (hogy végre bejelentsék) a folytatást!
Írta: Ádám
Címkék: Chris Pine, Gal Gadot, Patty Jenkins, Wonder Woman, Zack Snyder