DC Magyarország

Minden, ami DC!

ELŐRETEKINTÉS – 2022

előretekintés | 2021. december 29. 19:39 | 1 hozzászólás
Oszd meg a cikket másokkal is:

Ahogy azt a tegnap publikált évértékelő cikk is tanúsítja, a 2021-es esztendőben is bőven volt néznivalónk DC tartalmakat illetően. Az előttünk álló év pedig ennél is bőségesebbnek ígérkezik, persze az ilyen kijelentésekkel óvatosan bánunk, mióta kitört a koronavírus járvány, hiszen bármikor történhetnek csúszások a premierdátumokat illetően, ahogy erre nem is egy példa volt az elmúlt időszakban. De azért mégis vegyük sorra, hogy mikre válthatunk majd jegyet, ha a helyzet megengedi.

THE BATMAN

Matt Reeves rendezése sokaknál előkelő helyet foglal el a várólistákon, hiszen egy teljesen új megközelítésben -és szereposztással- elmesélt Batman történetet nézhetünk majd meg. Ahogy sok más produkció, úgy ez a film is áldozatául esett a járvány miatti tologatásoknak. Az eredeti elképzelések szerint már 2020 júniusában beülhettünk volna a filmre, aztán eltolták a bemutatót 2021 októberére, végül(?) pedig 2022 márciusára. A filmben Robert Pattinson bizonyít majd a címszerepben, de az illusztris szereplőgárdában ott van még többek között Paul Dano (Rébusz), Zoe Kravitz (Macskanő), Colin Farrell (Pingvin), Andy Serkis (Alfred), Jeffrey Wright (Jim Gordon) és John Turturro (Carmine Falcone) neve is. Az általunk számtalanszor újranézett eddigi három előzetes egy igazán kiváló filmet ígér, és ha hihetünk a korai tesztvetítések utáni közösségi médiás reakcióknak, ezt az ígéretet valóra is váltja Reeves és a stábja. Mindenképp bizakodásra ad okot, hogy már a premier előtt zöld utat kapott két spinoff sorozat is a film kapcsán, az egyik a gothami rendőrség és a korrupció világába ássa bele magát, a másik pedig Colin Farrell Pingvinjét helyezi a reflektorfénybe.

DC LEAGUE OF SUPER-PETS

Animációs frontos is gyarapodik a DC filmes palettája jövőre, ugyanis Superman hűséges kutyája, Krypto (Dwayne Johnson szinkronizálásában) összefog egy csapatnyi szuperképességű kisállattal ebben a májusban érkező egészestés produkcióban. A stáblistán nem kisebb nevek olvashatóak, mint Kevin Hart, John Krasinski, Kate McKinnon, Keanu Reeves, Diego Luna vagy Marc Haron.

BLACK ADAM

Dwayne Johnson, miután a hangját kölcsönzi egy animált szuperkutyának, pár hónappal később a DC univerzum erőviszonyainak felforgatására adja a fejét, legalábbis a Black Adam film kapcsán leggyakrabban elhangzott szlogen tanulsága szerint. Az élőszereplős adaptációban korábban nem látott szupergonosz/antihős megformálása igazi álomprojekt Johnson számára, aki már az eddig kikerült fotók és képsorok alapján is tökéletes választás a szerepre. A népszerű színész már hosszasan ecsetelte, hogy mennyire igyekeztek Jaume Collet-Serra rendezővel, hogy a rajongói igényeknek tökéletesen megfelelő filmet tegyenek le az asztalra. Ami pedig a jövőbeli terveket illeti, Johnson mindenképp meg szeretné valósítani, hogy Black Adam egyszer összecsapjon Supermannel a nagyvásznon. De előbb még a Justice Society of America szuperhőscsapattal osztozik a játékidőn ebben a július végére időzített filmben.

THE FLASH

Aki az újracastingolt Batman helyett inkább a régi denevérembereket látná viszont szívesebben, annak jó esetben csak novemberig kell várnia, ugyanis a The Flash filmben rögtön két Sötét Lovag is tiszteletét teszi, mégpedig a sokak kedvencének számító Ben Affleck és a harminc év után újra denevérjelmezbe bújó Michael Keaton. Andy Muschietti (Az 1-2) multiverzumra fókuszáló rendezésében szerepet kap még Supergirl (Sasha Calle), valamint egy friss sajtóközlemény alapján Zod tábornok (Michael Shannon) és Faora (Antje Traue) is. Ezra Miller természetesen a főszerepben lesz látható, de belőle sem egy változatot követhetünk majd figyelemmel, hiszen már a DC Fandome-on bemutatott ízelítőben is két Barry Allen tűnik fel. Ez a film is rengeteg alkotóváltáson és viszontagságon van túl, reméljük, jövőre végre tényleg bemutatásra kerül. A várakozásunkat már régóta alig tudjuk kordában tartani, a tervezett premier pedig csak egy szűk év múlva esedékes. Bárcsak tudnánk olyan gyorsan futni, hogy képesek legyünk időutazásra.

AQUAMAN AND THE LOST KINGDOM

A The Flash premierje után nem sok időnk lesz arra, hogy visszarázkódjunk a valóságba a várhatóan szédítő moziélményt követően, hiszen decemberben már egy másik Ligatag szólókalandjára válthatjuk a jegyet. A 2018-as Aquaman az egyik legsikeresebb DC film valaha az 1 milliárd dollárt is meghaladó bevételével, a folytatás elkészítése tehát egy percig sem volt kérdéses. James Wan újra a rendezői székben, Jason Momoa újra a főszerepben, de visszatér még Patrick Wilson (Orm), Amber Heard (Mera), Dolph Lundgren (Nereus) és Yahya Abdul-Mateen II (Black Manta) is. A történetről egyelőre szinte semmit nem tudunk, de ez nem gátol minket abban, hogy várakozással tekintsünk Arthur Curry második önálló kalandja felé.

SOROZATOK

Egy rajongó számára nincs olyan, hogy „túl sok DC adaptáció”, ezért a fenti mozifilmek mellett a tévés felhozatalra is kíváncsiak vagyunk, és már az év legelején sem fogunk unatkozni ebből a szempontból. Január 11-én ugyanis kezdetét veszi a SUPERMAN ÉS LOIS második évada, és aznap indul az Ava DuVernay nevével fémjelzett NAOMI sorozat is a The CW műsorán. Pár nappal később, 13-án James Gunné a terep, elstartol ugyanis a PEACEMAKER című The Suicide Squad spinoff. A John Cena által játszott karaktert főszerepbe helyező nyolcrészes sorozatot teljes egészében Gunn írta, öt epizódot pedig rendezőként is levezényelt. A premiernapon egyszerre három rész fog kikerülni az HBO Maxra, utána pedig heti bontásban jön egyesével a maradék öt epizód.

Ezeken kívül természetesen folytatódnak jövőre az olyan Arrowverzum-sorozatok, mint a THE FLASH, BATWOMAN, és a LEGENDS OF TOMORROW. Bár még konkrét premierdátumról nincsenek hírek, de várhatóan 2022-ben kapja meg az új évadát a STARGIRL, a TITÁNOK, a DOOM PATROL, a SWEET TOOTH: AZ AGANCSOS FIÚ és a PENNYWORTH is, valamint a Netflix által készített várva várt Neil Gaiman adaptáció, a THE SANDMAN is valószínűleg elérhetővé válik majd.

 

Persze nem csak a DC feldolgozások miatt érdemes várni a 2022-es évet, hiszen rengeteg más film is bemutatásra kerül, persze nem lehet elégszer elmondani, hogy csak akkor, ha a járványhelyzet megengedi. A várólistánkon helyet kapnak az új MCU mozik (Doctor Strange in the Multiverse of Madness, Thor: Love and Thunder, Black Panther: Wakanda Forever), a Mission Impossible 7, a Spider-Man: Across the Spider-Verse animáció, a Fantastic Beasts következő fejezete, a hosszú évek óta készülő Avatar 2, Jordan Peele új rendezése a Nope, és az Uncharted játékadaptáció is, csak hogy néhány címet említsünk a sok közül. Ezt a listát lelki szemeink előtt tartva hagyjuk magunk mögött a 2021-es évet, és ugrunk neki a 2022-nek!

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

1 komment a(z) "ELŐRETEKINTÉS – 2022" című bejegyzésnél

  1. Visszajelzés: ELŐRETEKINTÉS – 2023

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük