KÉPREGÉNYKRITIKA: Wonder Woman – Blood (New 52 Vol. 1)

Wonder Woman egy olyan karakter a DC univerzumban, akit természetesen többször láttam már ilyen-olyan adaptációkban, és a képregények lapjain is sokszor találkoztam vele mellékszereplőként, önálló sorozatát azonban eddig nem olvastam, pedig tudom, hogy van jópár olyan történet, amire érdemes időt szánni. Ezt a régi hiányosságomat kezdtem el most törleszteni, és rávetettem magam a Brian Azzarello (Joker grafikus novella, 100 Bullets) sorozatának első kötetére, ami a 2011-ben elindult New 52 univerzum újraindítás része.

Azzarello egy olyan sztorival rukkolt elő, ami természetesen bőven tartalmaz görög mitológiai elemeket, sőt, az egész cselekmény arra épül, miközben azért látogatást teszünk a jelenkori Földre és persze Themüszkira szigetére is. Diana feladata ezúttal egy fiatal virginiai farmerlány, Zola védelme, akiről kiderül, hogy Zeusz gyermekét várja, ezért hatalmas veszélyben van, Zeusz felesége, Hera ugyanis az életére tör, és ebben segítőre is talál a lánya, Strife személyében. Diana elviszi Zolát Themüszkira szigetére, amit itt Paradise Island néven emlegetnek, és újra találkozik édesanyjával, Hippolitával. Ezután megismerjük Diana eredettörténetét, amit már a 2017-es filmben is hallottunk, miszerint a királynő agyagból formált gyereket, ami csodával határos módon életre kelt. Nem sokkal később az a fordulat is bekövetkezik, ami szintén ismerős lehet a filmből, miszerint Diana valójában Zeusz lánya. Ez a sorozat ugyebár 2011-2012 között jelent meg, vagyis Patty Jenkins és csapata innen vette ezt a történetelemet, ami nem egy meglepő dolog, hiszen az elmúlt évek DC filmjei előszeretettel inspirálódtak a New 52 füzeteiből (Öngyilkos osztag, Aquaman, Shazam!). A kötet címe egyébként erre a családi, vérrokonsági motívumra utal inkább, mintsem a konkrét vérengzésre (azt is kapunk, de nem túl sokat).

A cselekmény másik szála még jobban beemeli a mitológiát a képbe, és felvázol egy alaphelyzetet, miszerint Zeusznak nyoma veszett. Várhatóan ez a történet még részletesebb kifejtést kap a további kötetekben, kiaknázásra váró lehetőség ugyanis van benne bőven, és néhány ismert mitológiai alak (Apollo, Hermész, Árész, Poszeidón) már itt, az első kötetben tiszteletét teszi, így aki rajong ezért a világért, az remekül fog szórakozni olvasás közben.

Ami a képregény grafikáját illeti, az illusztrációkért Cliff Chiang és Tony Akins felelt, és egy stilizált, egyedi hangulatú képi világ tárul elénk a kötetet lapozgatva. A rajzolók csupán néhány vonallal képesek érzékeltetni egy-egy karakter mimikáját, amit persze számos képregényben láttunk már (ennek talán Darwyn Cooke volt a legemblematikusabb képviselője), és ezúttal is működik ez a megoldás.

Ahogy azt a korábbi New 52-es cikkeimnél is említettem már, ennek a rebootnak az volt a célja, hogy egy kicsit rendet tegyen az egyre kuszábbá váló DC univerzumban, és az új olvasóknak is jó belépési pontot szolgáltasson ezekkel a sorozatokkal, ne csak a régi rajongókat szolgálja ki, akik már évek óta követik ezeknek a karaktereknek a panelekben elmesélt történeteit. A Wonder Woman – Blood ilyen téren jól vizsgázik, a laikusok számára is érthető olvasmány, nem szükséges hozzá semmi előzetes ismeret. Bár az igazat megvallva, Wonder Woman napjaink egyik legnépszerűbb szuperhőse, ha máshonnan nem is, a filmekből (Batman Superman ellen, Wonder Woman, Az igazság ligája) a legtöbbeknek ismerős kell legyen a karakter, így természetesen a legtöbben rendelkeznek némi infóval Dianát illetően.

A Blood egy egész szórakoztató történet első fejezete, aki eddig nem olvasta, annak nyugodt szívvel tudom ajánlani, viszont magyar kiadás nem létezik belőle, így csak angolul érhető el. Akinek azonban ez nem akadály, az nem fogja megbánni, hogy időt szánt erre az egyébként elég gyorsan kiolvasható kötetre, és talán kedvet kap a folytatás végigpörgetésére is, miközben várakozik az augusztusban érkező második mozifilmre.

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!