KRITIKA – Superman: Red Son
Mi lett volna, ha minden idők legismertebb szuperhőse, az igazság és a remény szimbóluma kisbabaként nem Amerikában ér földet az űrhajójával, hanem a Szovjetunió területén, felnőttkorára pedig amerikai ikon helyett a kommunizmus elszánt harcosa és Sztálin első számú szuperfegyvere és propagandaeszköze válik belőle? Ezzel a kérdéssel foglalkozik Mark Millar elismert Superman: Red Son című képregénye, és természetesen ezt a témát járja körül az egész estés animációs feldolgozás is.
Korábban már bemutattam az alapanyagot, ahol felvázoltam a cselekményt is nagy vonalakban, ezt nem szándékozom most megismételni, hiszen ugyanaz a váz mindkét esetben. Inkább arra térek ki, hogy az alkotók egész ügyes módon találtak egy középutat a feldolgozás receptjében. Jópár elemet megtartottak az alapműből, hogy azért mégis lehessen Red Son címen emlegetni és kereskedelembe bocsátani a produkciót, azonban bőven hoztak változtatásokat a képregényhez képest, amelyek egy része nagyon jól sült el, néhány viszont nem annyira.
Lehetne itt puffogtatni a jól ismert “a könyv sokkal jobb volt”-közhelyet, és meg is állná a helyét, hiszen a képregény sokkal részletesebben és ráérősebben meséli el ezt a több évtizeden átívelő, nagyszabású történetet, míg az adaptáció szokás szerint leegyszerűsíti a sztorit annyira, hogy az animációs filmeknél hagyománynak számító 80-85 perces játékidőbe beleférjen. Azonban mégis érdekes volt nézni ezt a feldolgozást, hiszen az alapanyag ismerőinek is bőven tudott érdekeset és újat mutatni, hála a sok eszközölt változtatásnak. Az alapmű teljes történetszálai kerültek ki a képből (Pyotr Roslov egyébként nagyon hatásos szála teljes mértékben kimaradt, ahogy az ötletes epilógus is), helyettük pedig új, eredeti részletekkel gazdagodott a történet. Például egy rövid prológus erejéig ellátogattunk arra az ukrán farmra, ahol a kis Kal-El nevelkedett, ez a képregényben csak említés szintjén volt jelen. A berlini fal lerombolása pedig már teljes mértékben az adaptáció új mozzanata, ahogy több más jelenet is, amelyeket nem szeretnék ellőni.
Ugyanakkor olyan pillanatokat is találunk ebben a szűk másfél órában, ahol a képregény szinte storyboardként szolgált a készítők számára, néhány párbeszéd például szóról szóra elhangzik az alapanyagból, ahogy egyes jelenetek is szinte kockáról kockára köszönnek vissza, öröm volt ezeket felfedezni az alapanyag ismeretében.
A pozitív változtatások közé sorolom például Lex Luthor karakterét, aki a képregényben szinte rajzfilmesen eltúlozva hangoztatta két mondatonként, hogy mekkora géniusz, ezzel bizonyos mértékben komolytalanná válva, míg itt az adaptációban csupán tette a dolgát, és ebből is átjött az üzenet, hogy mekkora koponyával van dolgunk nekünk és Szovjetmannek. Batman már a képregényben is kapott egy alternatív eredettörténetet, amelyben egyébként Pyotr is szerepet játszott. Azonban, mint mondtam, a filmből őt teljes mértékben kihagyták, így a denevérember is más eredetsztorit kapott, és személy szerint ez nekem jobban tetszett, mint az alapanyagban olvasható változat, kicsit talán jobban is részletezhették volna a filmben.
Ami viszont kevésbé működő változtatás, az Lex és Lois viszonya, ami a képregényben egy erős drámai szál volt. Lois ott szenvedett attól, hogy Lex életének minden másodpercét leköti a Superman elleni harc és az egyszerre hét ellenféllel sakkozás. Itt azonban abszolút bele van törődve ebbe az elnyomásba, és amikor rákérdeznek erre, elintézi annyival, hogy három okból van még mindig Lexszel: mert támogatja a karrierjét, mert nagyon jó az ágyban és mert ez az ember egy nap megváltoztatja a világot. Csodás. Továbbá a Wonder Woman karakterét ért változtatások sem működnek túl jól, ő ugyanis a filmben szinte minden második megszólalásában a mocsok és gonosz férfiakat általánosítja, és nekik tulajdonít minden rosszat, ami a világon történik, holott ennek a képregényben nyoma sem volt.
Amire még ki kell térnem, az az animáció és a látvány. Továbbra sem vagyok rajongója az egész estés DC animációk által képviselt lebutított rajzstílusnak, és ez a film sem szerettette meg velem. Ha a rajzok vagy a színek terén egy kis plusz kreativitást vagy kísérletezgetést mutattak volna az alkotók, sokkal jobb lett volna az összkép, így azonban a film technikailag csak egy tisztességesen elvégzett iparosmunkának hat. Az animáció minősége is váltakozó, a báli jelenetben Diana és Superman tánca úgy néz ki, mintha egy papírból kivágott figurát mozgatnánk a kamera előtt, miközben Superman és a Lex Luthor által teremtett Bizarro harca már szemet gyönyörködtetően dinamikus és jól animált, ahogy egyébként a többi akciójelenet is, például a vörös fényszórók előtti harc Batmannel.
A Red Son tehát egy korrekt adaptáció, ami ügyesen találta meg az arany középutat az alapanyag szentírásként kezelése és a teljes figyelmen kívül hagyása között, egyformán adagolva az ismerős és az új elemeket, amelyek közül törvényszerűen nem sülhet el mind jól. A háromrészes képregény természetesen sokkal kidolgozottabban meséli el ezt az alternatív valóságban játszódó történetet, de a film is elmond mindent, ami belefér 85 percbe. A teljes élményért ajánlott a film megnézése után (vagy előtt) az alapanyagot is elolvasni, mert mind a kettőben bőven találni pozitívumot és érdekes ötleteket.
Írta: Genzo
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: animációs film, Batman, Superman, Superman: Red Son