KÉPREGÉNYKRITIKA – Superman: Red Son

Mark Millar 2003-ban megjelent, Eisner-díjjal jutalmazott háromrészes történetét szokás a legjobban sikerült Superman képregények közé sorolni, annak ellenére, hogy ez nem egy hagyományos Superman sztori. Vagy talán épp ez adja neki azt a pluszt, ami kiemeli a többezernyi acélemberes füzetből.

A Red Son a DC kiadó Elseworlds bannerje alatt jelent meg, és egy olyan érdekes kérdésre ad választ, ami hatalmasat csavar Amerika első számú szuperhősének mitológiáján: Mi lett volna, ha a kis Kal-El űrhajója annak idején nem egy kansasi farmon landol, hanem a Szovjetunió területén?

A történet az 50-es években kezdődik, mondanom sem kell, hogy egy alternatív valóságban. A Szovjetunió büszkén mutatja be új nemzeti hősét, aki elkötelezetten harcol a szocializmus eszméiért, Supermant, aki természetesen hamar bekerül Sztálin belső köreibe, nem kevés belső konfliktust okozva ezzel. Sztálin egyik törvénytelen gyermeke, Pyotr Roslov például attól fél teljesen jogosan, hogy a vezér halála után nem rá, hanem erre a földönkívülire száll majd a birodalom vezetői pozíciója. Eközben Amerikában Lex Luthor a Star Labs alkalmazottjaként azon munkálkodik, hogy megfékezze a hatalmas fenyegetést jelentő szovjet szuperhőst, első próbálkozásai azonban nem járnak sikerrel.

A három füzet egy több évtizeden átívelő, nagyszabású történetet mesél el, ami az ötvenes évektől egészen a kétezres évek elejéig terjed, sőt, az egyébként nagyszerű epilógus még ezen is túlmutat, és előrevetíti azt az alternatív jövőt, ami ebből a múltból következik, amely során Sztálin után valóban Superman veszi át a Szovjetunió vezetését, Lex Luthor pedig, mint számos más történetben, ezúttal is az Egyesült Államok elnöki posztjáig kerül.

Millar remekül ötvözi a DC univerzum fiktív világát a valós történelmi személyekkel és eseményekkel, és mindkettőn csavar egyet persze. Szerephez jutnak a DC legnépszerűbb karakterei, mint Wonder Woman, Batman, a Zöld Lámpás Alakulat, illetve olyan ismert mellékszereplők, mint Jimmy Olsen, Lois Lane (aki itt Lois Luthor) vagy Iris West, a valós személyek közül pedig a már említett Sztálinon kívül itt van például Kennedy elnök, aki ebben az alternatív valóságban az 1963-ban megölt Nixont váltotta az elnöki poszton.

A kötet képi világát nem érheti panasz, a rajzolók és színezők remek munkát végeztek, kezdve az újratervezett szuperhősjelmezekkel, amelyek közül nyilván a legszembetűnőbb Superman sarló-kalapács motívummal ékesített kosztümje, de Batman és a Zöld Lámpások is átestek egy ruhatárcserén. A látványvilág pedig olykor a korabeli, valós propagandaplakátok világát idézi, ami szintén jól működő kreatív döntés.

Teljes mértékben azonban nem tartom tökéletesnek ezt a képregényt. Ami számomra a leginkább kizökkentő tényező volt, az Lex Luthor zsenialitásának már-már rajzfilmszerű eltúlzása, ami nem illett bele ebbe az egyébként komoly hangvételű történetbe. Tisztában vagyunk azzal, hogy Lex hatalmas koponya, kevesebb bizonyítgatás is elég lett volna, szükségtelen minden második mondata arról szóljon, hogy ma reggel 13 érdekes könyvet olvasott el, miközben hét sakkjátszmát folytatott párhuzamosan, de ezek csak kikapcsolódásul szolgáltak a Superman elleni tervek szövögetése közben. Millar ezzel egy kicsit átesett a ló túloldalára szerintem.

A Red Son olvasása közben többször eszembe jutott Philip K. Dick Az ember a fellegvárban című regénye, amely alapján az Amazon egy négyévados sorozatot is készített. Az a történet is hasonló alapgondolatot fogalmaz meg, csupán a második világháborúra kivetítve, és azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy mi lett volna, ha a háborút Németország és a Japán Birodalom nyeri meg, ezzel egy alternatív világot elénk tárva.

Mindenki számára csak ajánlani tudom a Red Son képregényt, aki még nem olvasta eddig. Hazai megjelenésre egyelőre nem került sor, így egyelőre csak angol nyelven érhető el ez a történet, de a jelenlegi magyar képregénypiac virágzását nézve talán nem esélytelen, hogy előbb-utóbb magyarul is a polcunkon tudhatjuk ezt a remekművet. Ez persze egyelőre csak álmodozás, még nincsenek hírek ezzel kapcsolatban.

Ha pedig nekem nem hiszitek el, hogy a Red Son nagyszerű olvasmány, akkor magának Supermannek biztosan el fogjátok. Henry Cavill ugyanis ezt a történetet nevezte meg egyik fő inspirációjának, amit az Acélemberre készülve olvasott. Ennél jobb ajánlólevél pedig talán nem is kell.

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!

Címkék: Elseworlds, Superman, Superman: Red Son