KÉPREGÉNYKRITIKA: John Constantine, Hellblazer – Káros szenvedélyek

Rögtön az írás elején szeretném kiteríteni a lapjaimat, és bevallani, hogy korábban nem olvastam egyetlen Hellblazer füzetet vagy történetet sem, sőt, a népes rajongótáborral bíró, ámbár rövid pályafutású sorozat is egyelőre a várólistámon, nos, várakozik. Az egyetlen kapcsolódási pontom John Constantine karakterével a 2005-ös film a mindannyiunk által szeretett és tisztelt Keanu Reeves főszereplésével, de ezt is minimum tíz éve láttam utoljára, talán ideje lenne egy újranézésnek. A most bemutatásra kerülő kötetet tehát ebből a szempontból fogom ismertetni, mondhatni laikusként. Most pedig, hogy ezen túl vagyunk, lássuk, mivel állunk szemben.

Garth Ennist úgy gondolom, a gyakorlott képregényrajongóknak nem kell bemutatnom, ő az egyik legnagyszerűbb író, akinek talán legismertebb műve a sorozat miatt még szélesebb közönséghez eljutó kultikus Preacher, de neki köszönhetjük a The Boys című képregényt is, ami alapanyagot szolgáltatott a 2019-es év egyik legmenőbb tévésorozatához.

Ennis 1991-ben vette át a Hellblazer sorozat írását a 41. számtól kezdve, ami pontosan a hat füzeten át tartó Káros szenvedélyek (Dangerous Habits), vagyis jelen történetünk kezdete. John Constantine korábban szembenézett már különféle pokoli szerzetekkel, démonokkal és ki tudja mi mindennel (én tényleg nem, mondtam, hogy újonc vagyok ezen a pályán), most azonban egy nagyon is e világi ellenséggel kell felvennie a harcot, amivel a valóságban is napi szinten rengeteg ember kell megküzdjön: a tüdőrákkal. John állítása szerint 17 éves kora óta napi harminc szál cigarettát füstöl el, így az orvosi lelet nem olyan meglepő. Hősünk ennek ellenére kétségbeesetten próbálja átvészelni ezt a helyzetet, valahogy kiszabadulni annak végzetes szorításából. Eleinte régi ismerőseit keresi fel, akik tartoznak neki, hogy behajtsa rajtuk azt a bizonyos szívességet úgy, hogy mágiához folyamodva kigyógyítják őt a rákból. Az egyik régi barát meglátogatása során még maga az ördög is a képbe kerül, és megkapjuk a kötet egyik legemlékezetesebb jelenetét. John végül rájön, hogy ahogy egész életében, úgy most is csak magára számíthat, így hát kieszel egy okos tervet, elbúcsúzik mindenkitől, aki fontos számára, mert biztos ami biztos, és saját kezébe veszi a gyógyulását.

Nem egy könnyed olvasmány a Káros szenvedélyek, ahogy azt már a történet kiindulópontja is jelzi. A kötet szövegkönyvének jelentős része John belső narrációja, amely által betekintést nyerünk a gondolataiba és a lelki világába, ami nem épp egy kellemes hely az események tükrében. Ha van egy-két poén a történetben, azok is inkább megmosolyogtató, fekete humorral operáló szövegek, van azonban néhány menő pillanat, ami egy kis időre visszarántja az olvasót ebből a nyomasztó hangulatból, továbbá John stílusa is átbillenti a mérleget, és tompítja a kötet depresszív tónusát. Ezt erősíti a kötet képi világa, ami nagyon kevés színt használ, olykor szinte fekete-fehér oldalakat kapunk, de nagyon hatásos az összkép, és remekül illeszkedik a történet stílusához.

Azt nem mondom, hogy most azonnal rávetem magam az összes többi Hellblazer füzetre ezután, de belekötni sem tudok a Káros szenvedélyekbe. A karakter rajongói már minden bizonnyal ismerik ezt a történetet, hiszen ha jól tudom, ez egy elég meghatározó fejezete Constantine pályafutásának, akik pedig hozzám hasonlóan most ismerkednek ennek a képregénynek a világával, azok számára kitűnő belépőt biztosít ez a kötet, ami magyarul is elolvasható a Fumax jóvoltából. Ha a kiadó folytatja a sorozatot, és további ilyen minőségi köteteket ad ki belőle, akkor minden bizonnyal ott leszek a vásárlók között én is, mert nagyon tetszett ez a hatrészes sztori. Amíg azonban erre várok, addig talán odajutok, hogy bepótoljam a sorozatot, és újranézzem a filmet.

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!