KÉPREGÉNYKRITKA: Kingdom Come – A te országod

Az elmúlt több, mint nyolcvan évben a DC Comics a sokezernyi, váltakozó minőségű képregénye mellett megajándékozott minket néhány olyan történettel, amelyek magasan kiemelkednek a szuperhősműfajból. Ezek közé tartozik a Frank Miller-féle A sötét lovag visszatér, Alan Moore és Dave Gibbons kultikus Watchmenje, a Hosszú Halloween, a Gyilkos tréfa vagy az All-Star Superman, csak hogy néhány címet említsek. Azonban, ha a képregénytörténet legkiemelkedőbb szuperhőssztorijairól van szó, talán egyetlen toplistáról sem hiányzik Mark Waid és Alex Ross monumentális mesterműve, a Kingdom Come.

A Kingdom Come 1996-ban jelent meg a DC Elseworlds bannerje alatt, ami ugyebár a nagy kontinuitástól független, alternatív történeteket foglalt magába, ahol az alkotók szabad kezet kaptak, hogy azt csináljanak a karakterekkel, amit épp akarnak, nem kellett alkalmazkodniuk az aktuális sorozatok eseményeihez. Alex Ross pedig, miután a Marvelnél részt vett a Marvels (magyarul megjelent Csodák kora címen) grafikus novella készítésében 1994-ben, az az ötlete támadt, hogy egy hasonló koncepcióra (a szuperhősök tettei egy megfigyelőként jelen levő halandó szemszögéből) épülő történetet szeretne elmesélni a DC karaktereivel is. Összefogott az író Mark Waiddel, akinek felvázolta az ötletét és a cselekményt, a képi világért természetesen ő felelt, és így született ez a ma is etalonnak számító klasszikus mű.

A történet a jövőben játszódik, ahol Superman és az általunk jól ismert hősök felett eljárt az idő, és öregkorukra visszavonultak, átadva a helyüket a hősök új generációjának. Egy flashback során arra is választ kapunk, hogy mi vezetett ehhez az állapothoz. Tíz évvel ezelőtt Joker megtámadta a Daily Planet szerkesztőségét, és több tucat emberrel végzett, köztük Lois Lane-nel, Superman pedig nem volt képes megállítani őt. Vele ellentétben az új antihős, Magóg a tettek mezejére lépett, és könnyedén megölte a Bűn Bohóc Hercegét, átlépve ezzel a határt, amit a Supermanhez és Batmanhez hasonló hősök soha nem tettek meg. Amikor Superman látta, hogy Magóg erkölcstelen és embertelen tettére a nép ünnepléssel és elismeréssel reagál, csalódottságában maga mögött hagyta az emberiséget. Mivel Superman a többi hős számára is afféle példakép szerepet tölt be, ezért ők is visszavonulót fújtak. Az új generációs hősök pedig az egyetlen ünnepelt ikont, Magógot utánozva és követve, egy agresszív igazságszolgáltatási mentalitást vettek fel, ami legtöbbször borzalmas károkkal és veszteségekkel járt, egyik esetben például Kansas mondhatni Hiroshima szintű, teljes eltörlésével a föld színéről. Ebbe az elfajzott világba kell visszatérniük a legendás héroszoknak, hogy megmutassák, mit is jelent hősnek lenni, még ha ez egy elkerülhetetlen polgárháborúhoz, és hatalmas áldozatokhoz is vezet.

Mindezt, amikor nem Superman szemszögéből élvezhetjük, akkor egy kifejezetten ehhez a történethez kitalált karakter, a halandó lelkész, Norman McCay szemein keresztül követjük figyelemmel, akit apokaliptikus látomások gyötörnek, melyek talán a jövőt vetítik előre. Őt hívja segítségül Spectre, akivel együtt nézik végig a két hősgeneráció kálváriáját, megpróbálván megítélni, ki érdemes az életre, és ki nem.

A Kingdom Come-ban talán az a legnagyszerűbb, hogy egyszerre többféleképpen is lehet értelmezni. Ha akarjuk, egy epikus szuperhőstörténet, amelyben a régi és az új világnézet csap össze egy csatában, amely vagy az emberiség, vagy a metahumánok pusztulásával jár. Ha úgy tetszik, ez egy Biblia parafrázis, hiszen a cselekményben fontos szerepet játszik a Jelenések könyve, amelyben az apokaliptikus események párhuzamba vonhatóak a képregény történéseivel, és Norman látomásain keresztül konkrétan a szemünk elé is tárulnak. Nem beszélve arról a régóta ismert elméletről, hogy Superman karaktere Jézust szimbolizálja a DC univerzumban. Erre is ráerősít ez a képregény kisebb-nagyobb utalásokkal, például Superman hosszú idő utáni visszatérését második eljövetelnek nevezik. Van azonban a történetnek egy harmadik értelmezése is, amelyet az alkotók is igazoltak már különböző interjúkban, ahol elismerték, hogy valóban ez a cél is a szemük előtt lebegett. A Kingdom Come egy korképet fest a szuperhősképregények állapotáról és helyzetéről a 90-es évek közepén. A cselekményben ugyebár a kikezdhetetlen morális iránytűvel rendelkező hősöket felváltották az új igazságosztók, akik embertelen brutalitással és lelkiismeret nélkül üldözik a bűnt. És akkoriban ez történt a valóságban is a képregénypiacon. A klasszikus értékeket képviselő szuperhősök háttérbe szorultak, és a fókusz átkerült az olyan népszerű antihősökre, mint a Megtorló, Rozsomák, Venom, Lobo, Spawn vagy Cable, akik nem válogattak az eszközökben a rosszfiúk elleni harcban, és ezt a képregényolvasó közönség nagyon jól fogadta, hiszen ezek a karakterek napjainkban is népes rajongótáborral rendelkeznek, és sorban köszönnek vissza a mozivásznakról és a tévéképernyőkről.

Amiről még nem esett szó, pedig nagyban hozzájárul a Kingdom Come zsenialitásához, az a képi világ. Alex Ross bérelt hellyel rendelkezik a legnagyszerűbb képregényrajzolók között, hiperrealista festményei számos füzet paneljein, és talán még több borítón köszönnek vissza ránk, ez esetben pedig mindkét helyzet fennáll. A monumentális hatást keltő festmények szemet gyönyörködtetőek, sokáig el lehet időzni minden panelen, némelyik kép pedig egyenesen a falra kívánkozik, vagy a nagyvászonra. A sztori számtalan karaktert mozgat, talán nem is akkora túlzás azt állítani, hogy mindenki jelen van, aki számít, és még egy seregnyien, akik kevésbé. Néhány hős csupán a háttérben tűnik fel a történetben, érdemes a tömegjeleneteket hosszasan bogarászni. Ezen kívül az Easter Egg vadászok is bőven kapnak feladatot, a kötet ugyanis tele van kisebb-nagyobb vizuális utalásokkal a DC univerzum szinte teljes palettájára, ezeket is érdemes felkutatni olvasás közben.

A Kingdom Come szinte üvölt egy tisztességes, komolyan vett adaptációért, és ez a gondolat minden újraolvasásnál egyre erősödik bennem. Persze, jópofa Easter Eggeket kaptunk ebből a történetből a CW legutóbbi crossoverében, a Végtelen Világok Krízisében, de egy igazi, nagyköltségvetésű mozis feldolgozás hatalmasat szólna, ugyanakkor ez egyelőre csak álmodozás marad.

Ez a képregény viszont szerencsére nagyon is valós, bármikor elővehető és újraolvasható, a Fumax kiadónak köszönhetően akár magyarul is, egy abszolút méltó, igényes tálalásban, aminek minden képregényrajongó helyet kell szorítson a polcán.

Írta: Genzo

Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!