A Kingpin képregénykiadó igazi DC csemegékkel készül 2019-re
Nem kímélik a pénztárcánkat.
Már többször áradoztunk arról, hogy milyen nagyszerű dolog jelenleg képregényrajongónak lenni Magyarországon, hiszen nagy számban jelennek meg a minőségi kiadványok, csak győzzük őket megvásárolni. A DC rajongók idén leginkább a Watchmen és a Gyilkos tréfa csodaszép újrakiadásának, valamint a V, mint vérbosszúnak örülhettek, de még nincs vége az idei ínyencségeknek, hiszen december 18-án a Kingpin gondozásában végre magyarul is elolvashatjuk Frank Miller túlzás nélkül korszakalkotó mesterművét, A Sötét Lovag visszatért. A karácsonyfánk alá a történet első fele kerülhet be, a befejezés megjelenése pedig jövő februárban lesz esedékes. De ezen kívül bőven tartogat még meglepetéseket a Kingpin a 2019-es évre, hiszen három DC/Vertigo cím is helyet kapott a tervezett megjelenéseik között.
Jesse Custer, Tulip és Cassidy történetét kötve hisszük, hogy be kell mutatnunk, hiszen a Preacher sorozat büszkélkedhet jó néhány rajongóval. Ami pedig az alapművet illeti, Garth Ennis és Steve Dillon azonos című, kultikus képregénysorozata szintén nagy szeretetnek örvend. A Kingpin néhány éve már kiadott pár részt a szériából a Vertigo gyűjteménykötetek keretein belül, nemrég azonban megtudtuk, hogy jövőre az első számtól kezdve újra nekifutnak a Genezis nevű lény által megszállt texasi prédikátor történetének. A cselekmény során a hármas útnak indul, hogy megkeressék Istent, aki elhagyta a Mennyországot. Az egyik legjobb képregénysorozatról beszélünk itt, mindenképp helyet szorítunk majd neki a polcon.
Ha pedig már a legjobbakról beszélünk, át is térhetünk a Kingpin másik nagyszabású 2019-es tervére, mégpedig a Hugo- és Eisner-díjas Y, az utolsó férfi című képregényre. Hasonlóan a Prédikátorhoz, ebből a sorozatból is kaptunk már egy kis ízelítőt a Kingpin Vertigo köteteiben, jövő májustól azonban ezt a képregényt is újra beszerezhetjük, az első résztől indulva. A történet szerint egy járvány elpusztít a Földön minden olyan emlőst, ami Y kromoszómával rendelkezik, vagyis hímnemű. Két kivétel ezalól Yorick Brown szabadulóművész és csuklyásmajma, Amperstand. Az ő bolyongásukat és viszontagságaikat követhetjük nyomon egy nők uralta világban. Az alapműből egyébként előszereplős sorozat is készül az FX égisze alatt, olyan színészekkel a főszerepekben, mint Diane Lane, Barry Keoghan és Imogen Poots.
A végére hagytuk a legtitokzatosabb projektet, ami nem kevésbé hangzik izgalmasnak, mint az előző két nagyszerű cím. Annyit tudunk egyelőre, hogy a szóban forgó képregény egy közös Lobo-Batman sztori, ami nem sorozatként, hanem egyetlen kötet formájában jelenik meg, valamikor a 2019-es év folyamán. Több részletet nem tudunk, de már ez is épp elég ahhoz, hogy lelkesedjünk a kiadvány iránt.
A hazai képregénypiac virágzása tehát jövőre sem áll le, amit nagy örömmel nyugtázunk.
Írta: Genzo
(forrás: Kingpin (Facebook))
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Batman, Lobo, Preacher, Y: The Last Man