Ismétlés gyanánt – KRITIKA: Batman Superman ellen bővített kiadás

Mára bevett szokásom, hogy egy új szuperhősös mozira készülve előveszem a franchise egyik (vagy egyetlen) előző etapját ismétlés és hangolódás gyanánt, valamint azért, hogy kiderítsem, változott-e valamit a véleményem mióta utoljára láttam az adott filmet. Nem volt ez másképp a két nap múlva mozikba érkező “Az igazság ligája” esetében sem, ami jó indokot szolgáltatott arra, hogy újra elővegyem 2016 egyik legmegosztóbb filmjét, a “Batman Superman ellen”-t, természetesen a bővített változatát.

Annak idején a moziból kijövet az én örömöm sem volt teljes. Tetszett néhány dolog, amit láttam, de nagyon zavartak a hatalmas ugrások a történetben, valamint az azóta klasszikussá vált problémák, tudjátok ti. Aztán tudomást szereztem a bővített változat megjelenéséről, és szinte ugyanolyan lelkesen vártam, mint azelőtt a mozis verziót, mert tudtam, hogy itt nagyon fontos részek maradtak ki, amelyek nélkül egyszerűen nem áll össze a film (persze nagyon sokakat már a két és fél órás verzió is abszolút meggyőzött), vagy nem úgy, ahogy kellene. A plusz félóra pedig tényleg érdemben adott hozzá az anyaghoz, sokkal összeszedettebb filmet nézhettünk itthon a fotelből, mint tavasszal a moziteremben, de persze nem lett belőle kikezdhetetlen mestermű, csak néhány komoly csorbát korrigált, de ez is használt a nagy egésznek. Ez volt a véleményem tavaly nyáron, és ez maradt tegnapelőtt is, amikor a három órás túra után elkezdett pörögni a stáblista.

A bővítésnek hála sokkal több értelmet nyer az afrikai prológus, Lex kacifántos terve is inkább hat összetettnek, mint kuszának, és Lois Lane nyomozásából is többet kapunk. Utóbbit már nem pozitívumként könyvelem el magamban, kicsit sajnálom, hogy Lois egy csomó játékidőt kap, míg a két címszereplő alig tűnik fel a képen, bővített változat ide-oda. Lehet, ezt a véleményt nem mindenki osztja, és sokan szívesen merültek el Lois nyomozási procedúráiban, de én többet néztem volna a két titánból (a közös harcukból főleg, de ez mindjárt külön bekezdést kap), akár a Pulitzer-díjas újságíró képernyőn töltött idejének rovására is:

Egy filmben, aminek az a címe, hogy “Batman Superman ellen”, kicsivel hosszabb párharcot várnék, mint 8 perc csihi-puhi. Értem én hogy az „ellen” vagy a “vs” nem csak a közelharcot jelenti, hanem az egész cselekményen át szövődő viszonyukat és ellentéteiket, de egy három órás filmben egy körülbelül 20 perces, minden képzeletet felülmúló harc nyugodtan elfért volna, hogy mondhassuk azt, hogy megérte évtizedeket várni arra, hogy ez a két ikon egymásnak feszüljön a vásznon. Ehelyett egy igen gyorsan lezavart pofonfa rázás lesz “a világtörténelem legnagyobb gladiátormeccséből”, ami ráadásul egyrészt elkerülhető lenne két mondattal, másrészt elég sután van lezárva. Tudom, lerágott csont előhúzni ezt a jelenetet, és azt is tudom, hogy igazából mi volt itt a cél (Bruce itt jön rá, hogy ez a földönkivüli lény bizonyos értelemben véve szintén ember, aki másokért aggódik, és a családja védelméért bármit megtesz), de ebből sajnos egy mémgyárra való alapanyag született katartikus fordulat helyett. Működött volna ez a Martha név bedobása nélkül is (“Meg kell mentenem anyát, akit mindegy, hogy hívnak, csak el van rabolva.”) Most senki nem fanyalogna.

A karakterekre jutó játékidő arányokon kívül egy másik leküzdhetetlen problémám van a filmmel, ez pedig a zsúfoltsága. Ennek nem kellett volna ennyi mindenről szólnia. Oké, hogy a plusz félóra kijavít sok lyukat a cselekményben, de ezzel csak olyan lesz, mint Synder Watchmenjének bővített változatai: a rajongókat maximálisan kielégíti, de az átlagnézőknek hosszú és tömény. Az én fejemben régóta él egy alternatív változata a DC Bővített Univerzum ezen szakaszának, ami így fest: először kijön a “Man of Steel”, pontosan úgy, ahogy tette 2013-ban. Ezt követné egy szóló Batman-mozi, ahol Bruce egy teljesen új történetet kapna, miközben egy mellékszálon esne pár szó Supermanről, a fináléban pedig eljutunk oda, hogy hősünk végignézi Superman Zod elleni harcát és várospusztítását (gyakorlatilag a “Batman Superman ellen” eleje). Ezt követte volna egy “Batman Superman ellen”, ahol a két hős közötti ellentétre koncentrálnak, ami egy eposzi harcban csúcsosodik ki, majd egy szépen felépített és kifejtett fordulattal feloldódik. Ezután jönne egy “Man of Steel” folytatás, ami előhúzza a Doomsday sztorit, a végén Superman áldozatával, ami Bruce Wayne-t arra ösztönzi, hogy összehozza az Igazság Ligáját. Ehelyett kapunk egy három az egyben kávét, amit nehezebb megemészteni, és sokaknak nem is sikerül. És pont ez zavar leginkább, hogy bár a Doomsday vonal felesleges a filmben, Superman áldozata már kulcsfontosságú, és sajnos a kettőt nem lehet elválasztani, vagy egyiket a másik nélkül bemutatni. Mindenképp kellenek ezek a történetelemek a Liga megalakulása előtt, de nem egy háromórás dózisban tálalva.

Az előbb említettem, hogy Lois túl sok játékidőt kap (a bővített verzióban ugyebár még többet), de akinek egyetlen perce sem indokolt, az Wonder Woman. Hiába az ő pillanatai az egyik legjobbak a filmben, ha a jelenléte teljes mértékben fanservice és szólókaland-beharangozó. Ha már a többi ligatag egy-egy emailcsatolmány videónyi felbukkanást kap (ami pont elég, jó kis easter egg mindegyik), Diana esetében elég lett volna, ha Bruce lát egy jelenkori fotót valamint a világháborús csoportképet egymás mellett. Ezzel Wonder Woman is elegánsan felkerült volna a térképre, és nem zsúfolt volna tovább egy amúgy is elég tömény filmet, hanem egy érdekes rejtély lett volna, amit az önálló film majd kifejt szépen.

De ami történt, megtörtént, ez a film már ilyen, három órás, nehezen fogyasztható, sok mindent elmesélő eposz, ami teljesen érthetően fekszi meg sokak gyomrát, ugyanakkor a rajongók körében is érthetően közkedvelt, hiszen nagyon sok telitalálat jelenettel és történetelemmel van felruházva (Batman minden másodperce, Alfred minden arcrezdülése), a raklapnyi utalásról és easter eggről nem is beszélve. Az objektív kritika erre mondja, hogy közepes film. Szubjektíven pedig az a véleményem, hogy bár alkalmanként elővehető és leporolható lemez a “Batman Superman ellen”, de embert próbáló hossza és töménysége miatt nem egy könnyű darab. Az viszont egyértelmű, hogy ha már kedvünk támad újranézni, ne sajnáljuk a plusz félórát egy jobb filmélmény érdekében.

Írta: Genzo

Címkék: Batman, Batman Superman ellen, Ben Affleck, Henry Cavill, Superman, Zack Snyder