‘Az igazság ligája’: Képek és rengeteg új infó az Empire magazinból
Az Empire szerkesztősége nemrég ellátogatott “Az igazság ligája” díszletei közé, ahol épp Joss Whedon újraforgatásai zajlottak, az ehavi lapszámban pedig nyilvánosságra is hozták, amit ott láttak és hallottak. Az elolvasom mögött egy (frissülő) galériába szedve találjátok a címlapokat, az új képeket, valamint nyolc pontba szedve a lényeges új információkat Genzo fordításában.
1. “Az igazság ligája” nem egy “Wonder Woman 1.5”
A “Wonder Woman” premierje óta sok szóbeszéd terjed arról, hogy “Az igazság ligája” újraforgatások nagyobb szerepet adnak Gal Gadot amazonjának. Senki nem is hibáztatná ezért a Warnert, figyelembe véve Diana szólókalandjának hatalmas anyagi és kritikai sikerét. De úgy tűnik, erről nincs szó, hiszen maga a színésznő jegyezte meg, hogy a vásznon töltött ideje nem nagyon változott az újraforgatások hatására, és nem lett a film hirtelen egy Wonder Woman 1.5.
“Egy hetet voltam az újraforgatáson. Diana a ‘ragasztó’ a csapatban, ő találja meg a pillanatot arra, hogy minden egyes csapattársát külön támogassa vagy erőt és önbizalmat sugározzon felé.” Gadot megerősítette, hogy az ő játékideje nagyjából megegyezik a többi ligatagéval: “Ez nem egy Wonder Woman film.”
2. Látogatás a Denevérbarlangba és sziporkázó humor
Az Empire ír egy jelenetről, amiben a ligatagok megérkeznek a Batbarlangba, és Flash kifejezetten lelkesnek tűnik emiatt. Egy csata után húzzák meg magukat a rejtekhelyen, ami valószinűleg nem úgy sült el, ahogy tervezték, és a hangulatuk nem épp felhőtlen, de Barry vidáman integet Alfrednak, aki megpróbálja majd ellopni a showt mindenki elől a sziporkázó egysorosaival.
Ezekre példa a “Ha szólt volna előre, sütök egy tortát”, “Hozom a particsákókat és a pinatát”, és a “Főzök egy kis teát. Nem tudom, hol vannak a csészék.” A jelenet azzal zárul, hogy Aquaman a “badass” azaz a “tökös” jelzőt használja a komornyikra, és egyértelművé válik a film humoros hangvétele. Ben Affleck azt is hozzátette ehhez: “Látni fogjuk Batman mosolyogni. Ez lesz az első alkalom!”
“A Batbarlangban vagyunk- legalábbis egy részében- és minden kellően sivár és köves. A módosított Batruha, amit Supermannek sikerült Batörnie Az igazság hajnala végén, ki van állítva, hogy emlékeztesse Bruce Wayne-t az önteltséggel járó veszélyekre,” írták az Empire szerkesztői.
3. Superman pornós bajusza
Nem sok új információ szerepel a lapban Superman kapcsán, de azt mindenképp megerősítik, hogy a hős vissza fog térni a halálból. “Már nem emlékszik arra, hogy Bruce csapatot akar toborozni,” mondja Ray Fisher. “A világ Superman elvesztése miatt szenved, és ez az áldozat összehozza az embereket.”
Jason Momoa nem árult el semmit erről: “Henry? Nyugodjon békében. Most Tom Cruise-zal dolgozik. Egész jól van.” Természetesen a “Mission: Impossible” új részéről beszél a színész, ami kapcsán híressé vált a “bajuszos történet”, amiről Ben Affleck mondott is pár szót: “Egy az egyben pornós bajusz. Henry úgy nézett ki, mint egy 70-es évekbeli pornósztár, csak jobb testtel. Ez egy egészen más Superman.” Isten áldja a CGI mestereket!
4. Egy valóban sokszínű szuperhőscsapat
“A DC lassan Diversity Comicsot fog jelenteni,” mondja nevetve a Cyborgot alakító Ray Fisher, amikor a csapat sokszinűségére terelődik a beszélgetés. “Itt áll előttetek a Liga egyetlen afroamerikai tagja. Itt áll előttetek a Liga egyetlen olyan tagja, akire ráfoghatjuk, hogy testi fogyatékkal él. Senki nem szeretne olyan történetet elmesélni, ami nem tartja tiszteletben ezeket a tényezőket. De attól még menő lesz, mint állat.”
Cyborg egy dolog, de mi a helyzet Aquamannel? “Egy szőke hajú fehér fickó,” mondja Jason Momoa a karakter képregényes változatáról. “De Zacknek volt egy víziója. Az, hogy Aquaman egy barnabőrű szuperhős lett, na az nagyon fasza. Örülök, hogy színt vihettem a karakterbe.” A Bosszúállókat sok kritika érte a nem igazán változatos etnikumú tagok miatt, de úgy tűnik, a Ligát nem érhetik majd ilyen vádak.
5. A DC filmek új tónusa
Miközben sokan úgy gondolják, hogy Joss Whedon érdeme a “Az igazság ligája” film világosabb és könnyedebb atmoszférája, a szereplők ragaszkodnak ahhoz, hogy végig ez volt Zack terve is. Gal Gadot szerint a film nem lesz “sötét és súlyos”, Affleck pedig hozzátette, hogy ez a DC filmek előre eltervezett folyamatának része, amit már a “Batman Superman ellen” előtt meghatároztak.
Ezt Ezra is megerősitette: “Amikor először ültembe Zack irodájába, mondta, hogy sokan haragudtak rá, amiért túl komorra csinálta a filmet, pedig ezzel azt akarta, hogy a Batmanre jellemző sötét hangulat legyen úrrá a többi hősön is Az igazság ligája előtt. Zack mindig is azt akarta, hogy Az igazság ligája kitörjön ebből a sötétségből, és talán vigye magával Batmant is. Egy kicsikét.”
6. A Motherboxok
A film cselekményéről nem sok részlet kapott helyet a lapban, de az újból megerősitést nyert, hogy Steppenwolf a Földre érkezett a három Motherboxért, amiből egy-egy jutott az embereknek, az atlantisziaknak és az amazonoknak. Jason Momoa igy vélekedett a boxokról: “Elég pusztítóak. Aztán, ha összeáll a három, az az igazán rossz hír.”
7. Az eddigi legnagyobb DC film?
Nincs abban semmi újdonság, hogy “Az igazság ligája” egy nagyszabású, eposzi film lesz, de Ben szerint még annál is nagyobb lesz, mint bármelyikünk gondolná. “Ez a film nagyobb, mint bármi, amin eddig dolgoztam a karrierem során. A vizualitását a ‘masszív’ szóval lehet leírni. Ez olyasmi, amiben Zack nagyon jó. Ezt el fogják ismerni.”
Afelől eddig sem volt kétség, hogy Zack nagyon erős abban, hogy egy filmet grandiózussá tegyen, de a szereplők nyilatkozataiból megtudjuk, hogy történetben is izmos lesz a mű, hiszen állítólag kielégítő történetívet kap minden szereplő.
8. Joss Whedon újraforgatásai
Mint az azóta már köztudott, Zack Snyder átadta a stafétát Joss Whedonnak, hogy fejezze be a filmet helyette, amíg őt egy tragédia a családjához szólítja. A “Bosszúállók” rendezője el is rendelte az újraforgatásokat, valamint az utómunkákat is vezényli le. Hogy ez mennyire változtatja meg a filmet, amit novemberben látunk? Egy kicsit mindenképp, de talán nem olyan mértékben, mint gondolnánk.
Ben Affleck beszélt a Whedon színrelépése óta történt változtatásokról, és megnyugtatott mindenkit, hogy novemberben nem egy új “Bosszúállók” filmet látunk majd. “Nem érzem azt, hogy olyan irányba haladnánk, mint a Bosszúállók filmek. Joss nem csak egy Bosszúállók rendező, hanem egy jó mesélő is. Ami őt érdekelte a fedélzetre érkezésekor, az a történet puzzle jellege. Összeillesztett olyan darabokat, amelyek akkor még nem voltak összeállva. Összerakta az egészet, és otthagyta rajta a kéznyomát. Megtaláltuk azt a keskeny utat, ami ötvözi a két rendező történetmesélési stílusát.”
A többi ligatag megerősíti Ben szavait, Gal Gadot hozzáteszi: “Ez Zack filmje. Joss csak pár hétnyi újraforgatást végzett. Őt is Zack szemelte ki, és tudta, hogy mit szeretne elérni.” Jason Momoa, aki szűkszavú riportalany hírében áll, ennyit fűzött hozzá: “K*rvára szeretem Zacket, öreg. Mindent megcsinálok neki.”
Ezra Miller elárulta, hogyan értesült a csapat Zack visszalépéséről: “Ez egy hősies lépés volt. Mindannyiunkat felhívott, és elkezdett magyarázni egy olyan dolgot, ami nem is szorult volna magyarázatra. Elmondta aprólékosan, hogy most mi lesz és hogyan fog lezajlani, és minden úgy is történt. Lenyűgöző és csodálatos ember. Zack Snyder egy kib*szott legenda.”
(Forrás: Empire Magazine, ComicBookMovie.com, Comic Book)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Aquaman, Az igazság ligája, Batman, Ben Affleck, címlap, Cyborg, Ezra Miller, Flash, Gal Gadot, Jason Momoa, Joss Whedon, Ray Fisher, Wonder Woman, Zack Snyder