EREDMÉNYHIRDETÉS: Az évtized képregényfilmje 2010-2019
Hónap elején abba a nagyszabású projektbe fogtunk bele, hogy veletek közösen megpróbáljuk kideríteni, mi volt a legjobb képregényfilm, ami az elmúlt évtizedben, azaz 2010 és 2019 között jelent meg. Ezt értelemszerűen egy jókora szavazás formájában tudtuk megvalósítani a legátláthatóbban, amely során beraktuk a kalapba az évtized képregénymozis termésének 90%-át (néhány abszolút esélytelen, vagy kevésbé ismert darabtól eltekintettünk), aztán rajtatok volt a sor, hogy felállítsátok a sorrendet a voksaitokkal, egészen máig, azaz december 20-ig. Ezt nagyon sokan meg is tettétek, hiszen december 1-től a határidő végéig összesen 1992 szavazat érkezett, amiért nagyon hálásak vagyunk. Ezen a számon rengeteget dobott az is, hogy több oldal és forgalmazó megosztotta a szavazásunkat Facebookon. A teljesség igénye nélkül álljon itt néhány: A hetedik sor közepe, Marvel Magyarország, Puliwood, A Cinemániás, Pro Video Film, Fórum Hungary, Kingpin kiadó. Nekik is, és a többieknek is nagyon köszönjük, hiszen ezáltal egy sokkal nagyobb közönséget sikerült bevonnunk, és úgy érezzük, egyezményesen tudunk győztest avatni, mert nem csak egyetlen rajongótábor véleményét tükrözik a számok.
Mielőtt rátérnénk a dobogós helyezettekre, következzen pár statisztika. Ugyebár, mi sem vagyunk olyan könyörtelenek, hogy csak egy opciót engedjünk megszavazni, ezért mindenki maximum három címet választhatott. A leggyakrabban előforduló hármas a Logan: Farkas-Bosszúállók: Végtelen háború-Joker (30) volt, ha pedig a kétfilmes szavazatokat nézzük, a Bosszúállók: Végtelen háború-Bosszúállók: Végjáték (6) párosra érkezett a legtöbb voks együtt. Azok közül, akik határozott módon megtagadták ezt a kis engedményt, és csak egyetlen filmet jelöltek meg, a legtöbben a Jokert (91) nevezték meg abszolút kedvencüknek az elmúlt tíz évből. A résztvevő közönség létszámát az is tükrözi, hogy a végül kialakult listán még a 15. helyezett is száznál több szavazattal rendelkezik. Álljon itt a továbbiakban ez a sorrend, vagyis az általatok felállított top 15.
# | cím | bemutató | szavazatszám |
15. | Scott Pilgrim a világ ellen | 2010 | 105 |
14. | Wonder Woman | 2017 | 108 |
13. | A galaxis őrzői | 2014 | 114 |
12. | Kingsman – A titkos szolgálat | 2014 | 120 |
11. | Thor: Ragnarök | 2017 | 128 |
10. | Pókember: Irány a Pókverzum | 2018 | 144 |
9. | Bosszúállók | 2012 | 149 |
8. | Amerika Kapitány: Polgárháború | 2016 | 167 |
7. | Amerika Kapitány: A tél katonája | 2014 | 175 |
6. | Deadpool | 2016 | 248 |
5. | A sötét lovag – Felemelkedés | 2012 | 290 |
4. | Logan – Farkas | 2017 | 384 |
És akkor érkezzenek azok a bizonyos dobogós helyek. Nagyon szoros küzdelem volt az első helyezésért, izgalmas volt napról napra követnünk a számok állását. A verseny azonban most véget ért, és a harmadik helyet a Bosszúállók: Végtelen háború foglalta el magának 532 szavazattal, ami nem egy váratlan szituáció, hiszen egy nagyon jó képregénymoziról beszélünk, amit azóta mi is többször újranéztünk már. Erre a filmre a résztvevők 26,7%-a kattintott. Nála egy kicsivel jobbnak találtátok a Bosszúállók: Végjáték című alkotást, amit 573 szavazat alapján a második helyre soroltatok, ezúttal sem méltatlanul. A közönség 28,8%-a adta le a voksát az ezüstérmes produkcióra. Ami pedig az abszolút győztese ennek az ambiciózus szavazásnak, vagyis az évtized képregényfilmje titulus büszke birtokosa, az a Joker. Ezzel a döntéssel, valamint a 642 szavazattal sem tudunk vitába szállni, talán egy kicsit sejthető is volt a film győzelme, és örülünk annak, hogy ti is így vélekedtetek erről az alkotásról. Egészen pontosan a szavazók 32,2%-a, akik akár egymagában, akár más filmek mellett javasolták ezt győztesnek.
# | cím | bemutató | szavazatszám |
3. | Bosszúállók: Végtelen háború | 2018 | 532 |
2. | Bosszúállók: Végjáték | 2019 | 573 |
1. | Joker | 2019 | 642 |
Ezzel azt hisszük, hogy képregényfilmes szempontból méltóképpen lezártuk és feldolgoztuk a mögöttünk levő évtizedet. És mivel ez a műfaj korántsem érződik úgy, hogy kihalófélben lenne, ezért kíváncsian várjuk az előttünk álló évek adaptációit, azt a tucatnyi címet, amit már bejelentettek a következő 2-3 évre, de lelkesen várjuk az egyelőre le nem leplezett meglepetéseket is. Bizakodunk abban, hogy ha 2029-ben újra megpróbálkozunk majd egy ilyen szavazással, akkor még nehezebb lesz a választás a számtalan zseniális alkotás közül.
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
1 komment a(z) "EREDMÉNYHIRDETÉS: Az évtized képregényfilmje 2010-2019" című bejegyzésnél