BRÉKING: Készülőben a Joker folytatása, és további DC eredetfilmek is várhatóak Todd Phillipstől
Október 7-én, a Joker 96.2 millió dolláros, rekorddöntő nyitóhétvégéje után Todd Phillips bekopogtatott a Warner Bros elnökének, Toby Emmerichnek az irodájába, és előállt egy ötlettel: Egy portfóliónyi DC karakter eredettörténetéhez kért megfilmesítési jogot.
Emmerich nem egyezett bele, hiszen korábban minden ilyen megbeszélés egyetlen filmre vonatkozott. A The Hollywood Reporter forrásai szerint azonban Phillips mégis kapott felhatalmazást egy másik DC történetre, amiről egyelőre semmilyen konkrét részlet nem ismert. Közben a Joker nemrég átlépte az egymilliárd dolláros összbevételt, így a stúdió zöld utat adott a folytatásának. Phillips jelenleg tárgyalásokat folytat, hogy a második részt is levezényelje rendezőként, illetve hogy ismét Scott Silverrel közösen dolgozzon a forgatókönyvön.
A Warnernek vannak tervei Joaquin Phoenix számára is a folytatást illetően, azonban sem a stúdió, sem Phillips képviselői nem adtak ki közleményt ezzel kapcsolatban. Phoenix nagyszerű alakításáról a kritika és a közönség is ódákat zeng, és a színész komoly esélyekkel indul az idei díjszezonban.
A Joker a negyedik DC film, ami átlépi az 1 milliárdos álomhatárt a 2018-as Aquaman, a 2012-es A sötét lovag – Felemelkedés és a 2008-as A sötét lovag után, ráadásul ezekkel ellentétben Todd Phillips rendezése a producerek által rizikósabbnak gondolt R korhatár-besorolás alatt fut. A költségvetése is jóval kisebb, mint a másik három filmmé volt, mindössze 60 millió dollár, ami azt jelenti, hogy a produkció több, mint 500 millió tiszta profitot termel, aminek 50 százaléka a Warnert illeti, 25-25% pedig a Village Roadshow és a Bron Studios részesedése.
A titokzatos DC eredettörténet kapcsán pedig megkezdődhetnek a találgatások, amíg nem kapunk hivatalos fejleményt. A Jokerben Todd Phillips már elhintette egy másik karakter, név szerint Bruce Wayne háttértörténetének morzsáit, de az új projektje biztosan nem Batman köré fog épülni, ez a feladat ugyanis Matt Reeves rendezőre hárult.
(Forrás: Hollywood Reporter, The New York Times)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: eredetfilm, Joaquin Phoenix, Joker, Todd Phillips
1 komment a(z) "BRÉKING: Készülőben a Joker folytatása, és további DC eredetfilmek is várhatóak Todd Phillipstől" című bejegyzésnél