Upfronts 2018/19: Döntöttek a DC sorozatok jövőjéről
Összegyűjtöttük a sorozatrajongókat lázban tartó esemény és az azt követő napok minket érintő bejelentéseit.
A múlt hét folyamán lezajlottak a tévécsatornák őszi sorozatos felhozatalát ismertető prezentációk, amiből természetesen megtudhatjuk, hogy kedvenc sorozataink új részeire mikor számíthatunk ebben a szezonban, de némi hiányérzet is elfoghat minket. A listán végigtekintve hiába keressük például a Lucifer sorozatot, hiszen azt nemrég elkaszálta a csatorna, a harmadik évadban egy ütős cliffhangerrel ért véget az ördögfióka története, aminek kibontása egyelőre a levegőben lóg. Szintén nem érdemes a Gothamet és az iZombiet keresgélni a naptárban, mivel ez a két sorozat midseason berendelést kapott az utolsó évadokra vonatkozóan, tehát a fiatal Wayne úrfi, valamint Liv kalandjait csak 2019-ben követhetjük tovább. Az Arrowverzum felhozatala azonban változatlan, a CW mindegyik címét folytatni kívánja, beleértve a Black Lightning sorozatot is. Ezekből már ősszel vadonat új epizódokat kapunk.
Mark Pedowitz, a CW elnöke reagált azokra a pletykákra, miszerint a csatorna átvenné a Lucifert. A válaszából kiderült, hogy ez egyáltalán nincs tervbe véve, mert a csatorna inkább a saját címeire koncentrál, sőt, állítása szerint még csak szó sem esett erről a lépésről. A rajongók azonban továbbra sem tettek le a sorozatról, még petíciót is indítottak, ami már több, mint 240 ezer aláírással büszkélkedik, ugyanakkor a Twittert ellepte a #SaveLucifer hashtag, ami nem egyszer szerepelt már a kiemelt (trending) hashtagek között. Emellett a címszerepet játszó Tom Ellis, valamint Joe Henderson showunner is arra buzdítja a sorozat nézőit, hogy “csapjanak zajt” az interneten, hívják fel magukra a figyelmet, hátha ez is segíthet megmenteni a hőn szeretett szériát.
Azt hozzá kell tennünk, hogy nem reménytelenek az ilyen jellegű kezdeményezések, ugyanis tavaly a Timeless sorozat rajongói voltak hasonló cipőben, és az ő aktivitásuknak az lett az eredménye, hogy a csatorna berendelt 10 új részt a sorozatból. De ennél frissebb példa is van az efféle sikerre, ugyanis az NBC a napokban vette át a rajongók unszolására a FOX által szintén elkaszált Brooklyn 99 – Nemszázas körzet komédiasorozat folytatását.
Valamelyest vidámabb hír a Lucifer rajongóinak, hogy a FOX műsorra tűzi azt a két bónusz epizódot, melyek eredetileg a negyedik évadhoz tartoztak volna. A “Boo Normal ” és a “Once Upon A Time” címre keresztelt részek május 28-án hétfőn kerülnek adásba egymás után, két héttel a sorozatfinálé után. A csatorna hivatalos leírása szerint az első epizódban Lucifer és a csapat egy gyermekpszichológus meggyilkolásának ügyében nyomoz, amikor Ellanak eszébe jut egy komoly gyerekkori titok, amit ezidáig rejtegetett. A másodikban, miután Lucifer anyja létrehoz egy alternatív dimenziót, Lucifer egy olyan világban él, amiben sosem találkozott Chloéval, ráadásul a választás szabadságát is élvezheti.
Most pedig térjünk át a CW sorozatok háza tájára:
- Az Arrow új epizódjai csütörtök helyett hétfőn kerülnek bemutatásra.
- A csatorna nemrég bejelentette, hogy ezentúl vasárnaponként is jelentkezik sorozatokkal, most pedig megtudtuk, hogy a Supergirlt érte a “megtiszteltetés”, hogy az eddigi hétfői időpontról átköltözzön a hét utolsó napjára.
- A Legends of Tomorrow továbbra is hétfőnként jelentkezik új részekkel, ahogy a Flash és a Black Lightning is a megszokott keddi időpontban folytatja a pályafutását.
- Az Arrow a megszokott 23 epizód helyett csak 22 új résszel fog jelentkezni ebben az évadban. Ezt maga a főszereplő Stephen Amell erősítette meg, ahogy az is, hogy végre láthatjuk majd a karaktert az ikonikus kecskeszakállal, viszont az “idióta” kalap továbbra sem díszíti majd íjászunk fejét.
- A CW sorozatok kapcsán lassan hagyománynak számít a címek között átívelő crossover esemény lebonyolítása, amiből természetesen idén is kapunk egyet, és nem is akármilyent, hiszen ezúttal Batwoman és Gotham City is a történet részese lesz.
A sorozatok egy-egy új hivatalos plakáttal is gazdagodtak, amiket itt szemügyre is vehettek:
Amint azt a mellékelt ábra is mutatja, az állandó karakterként csatlakozó Constantine komoly szerephez jut idén a Legends of Tomorrowban, erről a folytatás leírása is tanúskodik: “Miután a Legendák legyőzték a démon Mallust, épp készülnek egy kicsit kiereszteni fáradt gőzt, amikor feltűnik Constantine, hogy egy új fenyegetésre hívja fel a figyelmüket. A Mallussal vívott harc közben a világok közti határ meggyengült, és különböző mesebeli és mítikus lények, úgynevezett Szökevények lepték el a történelmet, és hatalmas felfordulást okoznak mindenhol. Mivel a csapat felkészületlen a mágiával szemben, így kénytelenek összefogni kedvenc démonvadászunkkal, hogy helyreállítsák a történelem menetét.”
Van még egy sorozat, amiről eddig nem ejtettünk szót, ez pedig a SYFY Superman előzménye, a Krypton. Nem meglepetés hogy a csatorna a napokban berendelte a folytatást, hiszen az első évad enyhén szólva is jól szerepelt. Csaknem kétmilliós átlagnézettségével az elmúlt három év legsikeresebb sorozatnyitányát produkálta a SYFY történetében, valamint ez volt a legnézettebb újonc sorozatuk a 2014-es Ascension óta. A Krypton második évada 2019-ben várható.
Összefoglalva tehát így néz ki a teljes minket érintő sorozatos lista (egyelőre csak a CW sorozatok sorsa van kőbe vésve):
HÉTFŐ
8pm LEGENDS OF TOMORROW
9pm ARROW
KEDD
8pm THE FLASH
9pm BLACK LIGHTNING
VASÁRNAP
8pm SUPERGIRL
Mit gondoltok, folytatódhat valahol a Lucifer? Méltó zárásban részesül majd a Gotham és az iZombie? Batwoman és Gotham City csatlakozása az Arrowverzumoz valami nagyobb esemény előfutára lehet? Írjátok meg hozzászólásban!
(Forrás: ComicBook.com, TVLine, EW, Syfy, WWLP)
Ha tetszett a bejegyzés, kedvelj és kövess minket a Facebookon is!
Címkék: Arrow, Arrowverzum, Black Lightning, Gotham, Krypton, Lucifer, plakát, Supergirl, The Flash, Upfronts