‘Wonder Woman 2’: Végső stádiumban a tárgyalások Patty Jenkinsszel
A Deadline legfrissebb értesülései szerint hamarosan véget is érhetnek az egyeztetések a stúdió és a direktor között. Bővebb írás az elolvasom mögött!
Patty Jenkins rendező (bal) és Gal Gadot a “Wonder Woman” világpremierjén
Már több, mint két hónapja bemutatták a mozikban az amazon hercegnő első nagyvásznas kalandját, ami a nyitóhétvégéjén 103,2 millió dollárt produkált, világszinten pedig már a 800 millió dollárt hozott a Warner Bros. konyhájára (és Japánban még be sem mutatták). A filmet Patty Jenkins rendezte, akiről már a bemutató óta szállingóznak a pletykák, hogy a 2019. december 13-ára bejelentett folytatást is ő hozhatja tető alá (csak Steve Trevort ne hozzák benne vissza, hiszen annyira epic módon távozott).
Patty Jenkins nem is akárhogyan, a legjobban fizetett női rendezőként kerülhet a film élére! Egyes források szerint a képregényfilmes rendezők 1,5 és 3 millió dollár körüli gázsit szoktak kapni, ehhez képest pedig egy Zack Snyder kaliberű direktor már 10 millió dollár körüli összeget tehet zsebre, mint azt Zack a második DC rendezése, “Az acélember” kapcsán is tette. Patty Jenkins körülbelül annyit kereshet majd a “Wonder Woman 2”-vel, mint amennyit egy férfi rendezőnek adnának egy ilyen sikeres első rész után. Ennek ugyebár normálisnak kellene lennie Hollywoodban, de még mindig nagyon nem az, ezért számít ez most nagy lépésnek.
Hogy végül mekkora összeg fog szerepelni Patty szerződésében, arról nincs pontos adat, de ha ezúttal is egy olyan filmet hoz el a mozikba, mint azt most június elején tette, senki sem fogja tőle sajnálni, bármennyi is lesz.
Geoff Johns egyébként korábban már elhintette, hogy elkezdtek dolgozni Jenkinsszel a folytatás forgatókönyvén, ami alatt Patty szerint mindössze némi ötletelést kell értenünk.
Címkék: DC Bővített Univerzum, Patty Jenkins, Wonder Woman 2