KRITIKA: Lego Batman – A film (The LEGO Batman Movie)

Fene se gondolta volna, hogy már februárban kijelenthetem: itt az év legviccesebb szuperhősfilmje, ami ötletes kikacsintásokkal, zseniális humorral, egy laza főhőssel és sok-sok negyedik fal áttöréssel szórakoztat… mondtam ezt tavaly ilyenkor a Deadpoolról. A történelem pedig ismétli önmagát, ugyanis ismét itt a február, és a fenti mondatnak ezúttal is érvényes minden szava, mozikban ugyanis a Lego Batman – A film.

Az elmúlt évek legjobb családi animációs filmje, generációkat összehozó vígjáték. Ez a mondat írja le legjobban a véleményem a Lego Batmanről. A karakter már a 2014-es Lego-kalandban is bizonyított, most pedig megmutatja, hogy bizony el tud ő vinni egy teljes filmet is a kis hátán, hiszen mégiscsak Batmanről van szó. Az előd kreatív fordulata a való világba utazással ezúttal elmarad, most csak LEGOtham városában bóklászunk, de amíg ez ilyen jó móka, nem is vágyunk a valóságra.

A történet egy teljesen tipikus, mondhatni “Batmanes” felütéssel indul. Jön Joker és el akarja pusztítani Gotham városát, a rendőrség – az ezúttal zseniálisan alkalmatlan, életképtelen Gordon felügyelővel az élen – pedig egyetlen hős segítségére számíthat. Ezek után azonban teljesen más irányba terelődik a cselekmény. Batman ugyanis leszámol minden ellenfelével, és akkor jövünk rá, hogy őt tulajdonképpen a munkája élteti. Ha elvégezte a dolgát, egyszerűen nincs mit csináljon, és főleg nincs kivel. Ekkor jön a képbe a jó öreg Alfred, és tart egy kiselőadást arról, hogy Batman igazi félelme az, hogy újra egy család tagja legyen, hiszen tudjuk, mi történt a Wayne szülőkkel (sőt, az egész világon talán ezzel vagyunk leginkább tisztában, hála a 80 év alatt ezerféleképpen elmesélt tragikus eredettörténetnek). A félelmeink pedig azért vannak, hogy szembenézzünk velük és legyőzzük őket, Bruce úrfi tehát elkezdhetne családot alapítani. Kezdésnek pont jó lesz a véletlenül örökbefogadott árva kisfiú felnevelése. Ugyanakkor az új rendőrfőnök, Barbara Gordon olyan dögös, hogy az első felbukkanása alatt lassú, szerelmes dal szól, vagyis a magány ellenszere tálcán kínálja magát. Kár, hogy Batman csak azt szereti, ha konyakos homárt, vagy finom pezsgőt kínálnak neki tálcán, amit azonnal ki is köphet. A gonoszok legyőzéséről tehát átterelődik a hangsúly a csapat/család fontosságára, ami a fiatal generációknak hasznosabb üzenet, mint az, hogy a vigyorgó bohócot lépten-nyomon atomokra kell verni. De persze az izgalmas szuperhősharcok elkötelezett rajongói sem fognak csalódottan felállni a moziszékből, mivel ebből is van legalább két nagyobb volumenű a filmben, ahogy az egy valamire való szuperhősfilmhez illik.

Ami viszont ugyanolyan fontos a film kapcsán az az, hogy itt tulajdonképpen egy másfél órás Batman- és DC univerzum gyorstalpaló enciklopédiával állunk szemben. Batman minden eddigi mozgóképes megjelenése, a DC régebbi filmjei, a DC Bővített Univerzum filmjei, a képregények képi világa, a popkultúra legismertebb filmes gonoszai és a lassan 80 éves DC képregényuniverzum mind-mind kap egy jól irányzott fricskát vagy kikacsintást. Sőt, még a Marvelnek is jut egy kis csipkelődés. A húsvéti tojások százával vannak elrejtve a filmben, aki tehát szeret ilyesmiket keresni a vásznon (én nagyon), az már csak ezek felfedezésén is jól fog szórakozni. Ehhez még hozzáadjuk azt a mérhetetlen önreflexiót, amit a Warner Bros. ezúttal nem restellt bevállalni, és ami ki is járt már neki egy ideje. A film első másodpercei már le is bontják a negyedik falat egy zseniális narráción keresztül, ami megadja a hangulatot az előttünk álló másfél órához. Utána pedig kezdetét veszi egy elképesztően gyönyörű, 110%-on pörgő utazás, ami kellő mennyiségben (értsd: a gyerekek számára is emészthető dózisban) adagolja a drámát a rekeszizomgyilkos komédia mellé, így alkotva egy olyan elegyet, ami a tökéletes családi popcorn szórakozás szótári definíciója. A film néhány poénja gondoskodik arról is, hogy a gyereksereget elkísérő szülőknek se kelljen lemerítsék a telefonjaikat unalmukban, a kilincs alatt átférő korosztály pedig az első perctől az utolsóig remekül szórakozik. A teremben legalább 20 kiskölyök volt körülöttem szülőkkel felvértezve, és a nevetésen kívül egyetlen zajt (sírás, “anya menjünk már”, “pisilni kell”, “már nem kell pisilni” és a többi) sem hallottam. Ennél jobb kritikát nem is lehet megfogalmazni, és ennél jobban semmi nem támasztja alá az írásomat.

Pár szót még a szereplőkről, hiszen az egész filmnek az a lényege, hogy Batman, bármennyire is hiszi úgy, de nincs egyedül. Mellékszerepben feltűnik a DC univerzum színe-java, természetesen a Batman mitológia szereplői vannak legnagyobb számban. Emellett cameoznak más filmek szereplői, valamint egyéb DC karakterek is, és csakúgy, mint A Lego-kalandban, itt is minden epizód- és mellékszereplő telitalálat, mindenki tökéletes paródiája az eredeti (vagyis nem LEGO) karakterének. Nem is igazán tudok kit kiemelni a mellékszereplők névsorából, mindenki egyformán jól működik, és ez leginkább az önreflexív, kikacsintós hozzáállásnak köszönhető. A látvány a 2014-ben látottak mintájára ezúttal is lenyűgözően szép és kreatív (bár A Lego-kaland világokon átívelő cselekménye nagyobb teret biztosított az ötletes látványnak, de itt sem panaszkodhatunk), egyetlen jelenet pedig személy szerint a kedvencemmé nőtte ki magát vizualitás szempontjából. Amikor a film elején arról van szó, hogy minden gonosztevő eltűnt Gotham utcáiról, Batman pedig kvázi egyedül és munka nélkül maradt, egy nagyrészt fekete fehér jelenetsorban láthatjuk, amiben csak pár apróság színes. Ez a megoldás már a Sin City-ben is gyönyörű volt, de az alapjáraton vibrálóan színpompás LEGO világban különlegesen megkapó élményt nyújt.

Már csak a szinkronról nem szóltam semmit, pedig az is jól sikerült, a poénokat szépen átültették a fordítók magyar nyelvre – csak azt nem, amit lehetetlen volt, de itt mindössze egyetlen mondatról van szó. A szinkronhangok passzolnak a karakterekhez, kivéve a Wellhello párosát, Fluor Tomit és Diazt Superman, illetve Flash hangjaként. Fluor még csak-csak elmegy a kriptoni szuperhősként, de Diaz orgánuma egyáltalán nem passzolt Flash figurájához, mondjuk az ő esetében egy félperces cameoról beszélünk (amiben azért gyorsan elhangzik az “elnöki” szó, ami engem rögvest kizökkentett egy pillanatra a filmből, erőltetett plusz “poén”), így ez nem igazán vesz el a film élvezeti értékéből és a szinkron minőségéből.

“Álljunk össze, mint két kicsi LEGO.” Te jó ég, most jövök rá, hogy Fluor Tomi végig erre a szerepre készült!

Ha tehát nem lenne egyértelmű, akkor összegzem: A Lego Batman – A film az év eleji filmes felhozatal kihagyhatatlan darabkája, szuperhősrajongóknak és a műfajt lassan megunó nézőknek ugyanolyan szinten ajánlott néznivaló, A Lego-kaland rajongóinak kihagyhatatlan program, családoknak pedig egyenesen kötelező olvasmány. Együtt nevetni jó, hangzik el a film egyik üzenete, tegyük hát mi is ezt, mert az ilyen filmekért találták ki a családi mozizás közösségi élményét.

Ha tetszett a bejegyzés, kedveljetek minket a Facebookon!

Írta: Genzo

Címkék: animációs film, LEGO, Lego Batman